Hunbrony Fórum: Egységben az erő - Hunbrony Fórum

Ugrás a tartalomhoz

Welcome to our forums

Join us now to get access to all our features. Once registered and logged in, you will be able to create topics, post replies to existing threads, give reputation to your fellow members, get your own private messenger, and so, so much more. It is also quick and totally free.
  • (4 Oldal)
  • +
  • 1
  • 2
  • 3
  • Utolsó »

Egységben az erő Hősök ott, ahol szükség van rájuk...

Szavazás: Egységben az erő (17 felhasználó adott le szavazatot)

Melyik a legjobb szupererő?

  1. Gyorsaság (1 szavazat [5.88%])

    Voksolás százalékaránya: 5.88%

  2. Repülés (1 szavazat [5.88%])

    Voksolás százalékaránya: 5.88%

  3. Teleportálás (10 szavazat [58.82%])

    Voksolás százalékaránya: 58.82%

  4. Láthatatlanság (2 szavazat [11.76%])

    Voksolás százalékaránya: 11.76%

  5. Hulk (2 szavazat [11.76%])

    Voksolás százalékaránya: 11.76%

  6. Tárgyak irányítása (1 szavazat [5.88%])

    Voksolás százalékaránya: 5.88%

Voks A vendégek nem szavazhatnak

#1 Felhasználó nem aktív   TűzSzikra 

  • Kalandmester és anime-fan
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.036
  • Csatlakozott: 01-augusztus 13
  • Location:Canterlot

Elküldve: 30 december 2013 - 01:03

Egységben az erő

1.Fejezet: A gépezet

A hatalmas terem felét a pónik foglalták fel, másik felét pedig az a hatalmas színpad, amelyen most néhány fehér köpenyes, szemüveget viselő csődör bukkant fel. Egyikük egy jegyzettömböt tartott patái között. A többi egy lepellel letakart, jókora tárgy körül. Mindenki arra volt kíváncsi, hogy mi lapul alatta. Az előző napon kiadott tájékoztatón ugyanis csak annyi hangzott el, hogy egy fontos ugrás lesz ez a póni társadalom életében.
- Ideje leleplezni azt, ami megváltoztatja mindannyiunk életét.- az egyik fehér köpenyes a lepel felé nyúlt. Néma csönd ült a teremre, majd egy rántás után a lepel a színpad padlózatára hullott hangtalanul, mint aki szintén oly kíváncsi, mint a pónik.
Egy magas oszlop lapult a lepel alatt. Gombok tarkították, oldalán pedig egy kar volt lefelé hajtva, akár egy kéz.
- Ez egy olyan szerkezet, aminek segítségével új, alig ismert képességekkel lehet felruházni bárkit, ezáltal pedig jóval erősebbé válik.- egy másik köpenyes tudós hangja zengte be a terem legtávolabbi szegleteit. A kérdések szinte azonnal záporoztak feléjük.


//OFF: Ha minden résztvevő meg lesz, akkor indul a kaland.//
Résztvevők: Rózsi, Fast Doom, Doctor, Patrícia, ShadoW, Klenon, Syntac, Damn, Omni, Verac, TűzSzikra.

Patrícia:
Spoiler


Klenon:
Spoiler


Doctor (főgonosz)
Spoiler


Fast Doom:
Spoiler


ShadoW:
Spoiler


Syntac:
Spoiler


Rózsi:
Spoiler


Damn:
Spoiler


Omni:
Spoiler


Verac:

TűzSzikra:
Spoiler

kép
4

#2 Felhasználó nem aktív   Patrícia 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 233
  • Csatlakozott: 07-szeptember 13

Elküldve: 30 december 2013 - 06:39

Alice:

Mikor a vonat végre befut az állomásra, és kitárulnak a kocsik ajtajai, megkönnyebülve lépek le a vágányra. Sok más póni is követi a példámat. Mély levegőt veszek, majd elindulok a térképen kijelölt épület felé. Ott lesz ma megtartva a bemutató arról a dologról, amiről napok óta beszéltek a pónik. Állítólag megfogja változtatni egész Equestria jövőjét, és nagy ugrás lesz a pónik számára. Ezért is döntöttem előző este úgy, hogy jó lenne kimozdulni és eljönni ide. Este a csomagokat még nem volt túl nehéz összepakolni, ám jegyet szerezni már annál inkább, mivel rengetegen akartak ma eljutni Manehattan városába, csakhogy az elsők között láthassák a csodát. De engem jelenleg csak az érdekel, hogy valahogy eljussak az épülethez.
Elhagyva az állomást, újra a térképre pillantok. Szemeim végig szántják a papírt, melyre az utcák vannak rárakva, oly pontosan, mint egy festményre a keret.
- Elnézést, megtudná mondani, hol van ez az épület?- szólítok meg nagy hirtelen egy csődört, és a patámmal a térképen a nagy vörös pontra mutatok. A csődör csak motyog valamit, majd gyorsan odébbáll. Sejthettem volna, hogy nem lesz olyan könnyű dolgom. De azért ez... otthon sohasem tapasztaltam ilyet. Talán ezért is zavar annyira az, hogy ez a csődör csak úgy, bármiféle segítség nélkül tovább állt.

Fél órás keresgélés után végre megtalálom a Manehattani Csarnokot. A jelek szerint itt van a bemutató. Ebből az is mutat rá, hogy az épület előtt jókora tömeg tolong, a pónik próbálnak utat törni maguknak.
- Fejezzék be.- próbálok szólni, ám mintha megsem hallottak volna, folytatják tovább.
Most hogy jutok be?- gondolom magamban, ám ekkor megpillantok egy nyitott ajtót, nem messze az eredetitől. Azt mintha senki sem vette volna észre. Odaosonok és miután végre bent vagyok, még egyszer hátra nézve indulok tovább. Ahogy haladok, a hangok erősödnek. A homályos folyósót végre lámpák fénye kezdi elönteni. Megtaláltam volna a bemutató helyszínét? Remélem, hogy igen.
Amikor a folyósó végére érek, először csak egy hatalmas termet látok, meg rengeteg pónit. Csak azután látom meg a távoli színpadot. Egy köpenyes csődör pont akkor kezd beszélni.
4

#3 Felhasználó nem aktív   Klenon 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 302
  • Csatlakozott: 05-január 12

Elküldve: 30 december 2013 - 10:07

Klenon:

Egykedvűen rovom Manehattan utcáit. A csomag, melyet szállítok a nyeregtáskámban, a városi csarnokba kell vinnem. Mivel a küldemény ”extra sürgős” megjelölést kapott és a mai zsúfolt napon a cégemnél minden jármű éppen foglalt, ezért a főnök megkért, hogy személyesen vigyem ki ezt a motyót. Nem tudom, mi a doboz tartalmi, ami nálam van, de ha tippelnem kéne, akkor valami sütemény féle lehet. Mivel súlyra elég könnyűnek tűnik, ráadásul a munkahelyem jó kapcsolatot ápol a város legkedveltebb cukrászdájával. És mivel a Csarnokban valami nagy leleplezésre készülnek mostanság, ezért gondolom, hogy itt ünnepelés lesz, amire rendelt valaki, némi finom nassolni valót. Ez a nagy leleplezés amúgy már jó ideje beszédtéma Manehattan-ban, amelyről még azok is tudnak, akiket nem érdekel a dolog. Jómagam pedig pont ilyen vagyok. Egyáltalán nem foglalkoztat ez az egész, biztosan valami reklámfogás, amivel be akarják etetni a jó népet, hogy aztán rájuk sózzanak valami trendinek nevezett terméket. Számomra még mindig csak a cél lebeg a szemem előtt. Luna hercegnő szolgálójává válni. Talán csak én mesélem be magamnak a nagy semmiről, hogy fontos, de amióta véletlenül láttam őt Fillydelphia-ban, szinte letaglózódtam. Ő valószínűleg azt sem tudja, hogy a világon vagyok, de mégis, azóta a nap óta, nem tudok szentebb dolgot elképzelni, mint a Hercegnő alattvalójának lenni. De még ha el is bukok, majd csak lesz valahogy.
Amikor a Csarnokhoz érek, aggódva veszem észre, hogy a bejáratnál akkora tömeg gyűlt össze, amelyen képtelenségnek tűnik a keresztüljutás.
– Remek! – gondolom magamban mérgesen. Úgy látszik, ez a túllihegett valami akkora érdeklődést vált ki a pónikból, hogy olyan, mintha a városból méndenki idecsődült volna.
Nekem viszont nincs időm kivárni a soromat ebben a bagázsban. A csomag sürgősségi foka miatt néhány percen belül kézbesítenem kéne a szállítmányom. Így viszont ez képtelenség lesz. Már pont felment volna bennem a pumba, amikor kicsit arrébb meglátok egy nyitott ajtót, amelyen éppen akkor surran be egy sárga színű, pegazus kanca.
– Na, azt hiszem, megvan a megoldás.
Gyorsan arra viszem a lépteim. Nem tudom, megállít e valaki, de ha így lesz, legfeljebb szólok a csomagról és akkor jó eséllyel továbbengednek. És ha az utamat állják, akkor legfeljebb kérem, hogy a megrendelő jöjjön ide személyesen a dobozért. Számomra teljesen mindegy, miként alakul, csak a kézbesítés valósuljon meg, a többi már nem számít.
A folyosón haladva lépteket hallok. Biztos, annak a hölgyeménynek a patadobogása, aki előttem jött be. Sétálás alatt eltöprengek azon, milyen régen kellett utoljára kilépnem az irodából. A munkahelyemet leszámítva nagyon ritkán mozdulok ki a lakásom falai közül, de őszintén szólva, nem is vágyom mások társaságára. Én csupán átmenetileg vagyok itt. Semmi fölöslegessel nem foglalkozom, csak hajtok, hogy minél előbb összejöjjön némi tőke és akkor folytathatom a célom megvalósítását.
4

#4 Felhasználó nem aktív   Spoiler 

  • Syntac the Killer
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 549
  • Csatlakozott: 21-december 13
  • Location:Erdőkertes

Elküldve: 01 január 2014 - 12:06

Syntac:

Sétálok Manehattan vasút állomás peronján és bámulom magam előtt az elhaladó fehérre mázolt tetőt tartó pilléreket. A vonat amivel jöttem vagy tíz perce elment. Nem siettem. Lépésről lépésre haladtam. Az emlékek csak úgy bevillantak, pedig valami szépre akartam gondolni, vagy egyszerűen ki akartam kapcsolni az agyam. Sokan voltak az állomáson engem mégis a pillérek vonzottak, mert nem szeretem a fehér színt. A kórházban töltött napokra emlékeztettek, és eszembe juttatta a két napja történt incidensemet: Nekem lökték a rossz akaróim teljes erejükből az iskola nehéz vas bejárati ajtaját, amikor éppen hazafelé igyekeztem nagy lendülettel. Nem tudtam védekezni, az ajtó akkorát csapódott és lendített rajtam, hogy két métert repültem hátra felé és csak azután fogtam padlót.
Néhány gyerek engem spécizet ki magának a suliban, skizofrénnek neveztek, mert néha magamban beszéltem. Amióta meg van a nyaklánc még kevesebbet szóltam a többiekhez, nagyon csendes, és magam alatt voltam, a szüleim miatt is. Nem foglalkoztam senkivel csak is magammal. Éppen ezért egy barátom volt csupán akit én legalábbis annak neveztem. A nyakláncom szelleme.
Fel akartam kelni, de nem tudtam, betört az orrom és csöpögött a vérem a padlóra. Hátamon feküdtem két percig és a fejemet oldalra fordítottam. Újból erőt vettem magamon, hirtelen nagy lendülettel felültem. Az orromon próbáltam levegőt venni, de hamar feladtam a próbálkozást. A számat kinyitottam és azon vettem a levegőt, ahogy az orromból folyt a vér és az államon csöpögött le, éreztem a saját édes vérem ízét a számban. Már többször megtréfáltak, engem, de ez a legsúlyosabb balesetem, amit eddig szenvedtem. Röhögtek rajtam és a nevetésük a fájdalomtól lüktető agyam legmélyére hatolt. Én néha elcsodálkozom magamon, hogy honnan szerzek ekkora erőt. Más még mindig fetrengene a fájdalomtól. De én már talpra is álltam. Talán a szüleim elvesztése megemelte a fájdalom küszöböm, nem tudom, de amióta meg van az egyiptomi nyakláncom erősebbnek érzem magam. Nem akartam most se rosszat, végignéztem az idősebb pónikon és a sajnálat öntött el. Ők mindig csak a kisebbel tudtak kikezdeni.
- Engedjetek az utamra ti szamarak, én nem ártottam nektek!
Elindultak felém és a szemükben láttam, hogy megakartak verni a beszólásom miatt. Fel készültem a támadásra, de az ügyeletes tanár meglátott minket.
- Hagyjátok abba! - kiabált ránk és közénk állt.
Elzavarta a támadóimat hozzám meg a mentőket hívta ki. Bent voltam a kórházban két napot. Az egyik a kivizsgálásra a másik a megfigyelésre ment el.
Alig vártam, hogy a kórházat elhagyjam. Ahogy nagybátyámhoz igyekeztem a jó meleg otthonomba, magamban ezen a balesetemen gondolkodtam. Gyorsan haza akartam érni. De egy hatalmas tömeg az utamat zárta el.
- Mi folyik itt! - és előre törtem a tömegben. Nem érdekelt volna a dolog, ha nem halottam volna elszórva a híreket. Felcsigázott és kíváncsivá tett.
- Vajon mi lehet a színpadon?
Alázat, befogadás, szeretet, tolerancia. Négy egyszerű szó, mégis képes életeket menteni.
3

#5 Felhasználó nem aktív   Damn 

  • nihil
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 614
  • Csatlakozott: 23-augusztus 13
  • Location:Nopony knows

Elküldve: 01 január 2014 - 02:59

Hádész:

Még öt perc...
Egy nyuszi lábát masszírozom éppen a rendelőben. Már alig tudok koncentrálni.
Ez a napom is olyan volt, mint a többi. Egyszerű, szürke hétköznap. De mindjárt itt a vége. Mindjárt kiszabadulok innen. Amint befejezem a munkát.
Izomgörcse van szegény állatnak. Hamarosan rendbejön. Hamarosan újra vidáman ugrálhat kedvére. Holnap már emlékezni sem fog rám.
Én nem ezt érdemlem! Naphosszat náthás kisállatokkal vesződök. Érzem, hogy ennél sokkal többre vagyok hivatott. Napi tíz óra munka, két bites órabérrel. Ételre is alig telik ennyiből. Még jó, hogy nem vágyom családra. Így legalább nem szenvedek a hiányától.
Már csak két perc...
Ez a nyomorult is mindjárt rendbejön. Még néhány mozdulat...
Akár a Palota első orvosa is lehetnék! Megbecsült Canterloti polgár! Nyulak gyógyítása helyett a hercegnők egészségére ügyelhetnék! Annak idején ez nem csak álom volt. Igen, mindössze pár lépésnyire voltam minden vágyam beteljesedésétől. És akkor közbejöttek Ők. Közbejöttek azok az átkozott társadalmi elvárások. Nem boncolunk élő pónit! Semmi magyarázat, semmi okfejtés, csak ennyi: nem boncolunk élő pónit! Mintha ennek lenne értelme! Egy professzor, aki nem tudja bizonyítani az állítását. A szakmájának a csődje. Én adhattam volna értelmet a létének. Segítettem volna neki bizonyítani az igazát. Ehelyett leállítottak. Csak azért, mert meg akartam menteni az ő becsületét, elvették az értelmét az én életemnek is. Két értéktelen póni a nulla értéktelen póni helyett. Fene egye meg ezt az ideológiát! Még hogy minden póni élete érték! Egészen egyszerűen ezzel terelik el a figyelmet az igazi értékekről. Az én esetemben pedig még kárt is tettek a valódi, fontos, érdemes értékekben, csak hogy érvényesítsék a saját idióta baromságukat. Minden póni élete érték. Még a hideg is kiráz, hogyha erre gondolok.
Három... Kettő... Egy...
Végeztem. Egy újabb tíz órás műszaknak értem a végére. Lesöpröm ezt a nyomorult nyulat az asztalról, máris takarodhat haza. Én pedig körülnézek egy kicsit a városban. Ha minden igaz, valami feltalálók tartanak ma előadást a Csarnokban. Talán végre találok valami érdemes szórakozási formát ebben a városban. Már ha le nem késem ezt is.

(Később...)

Nagy a tömeg. Az első sor felé tolakszom. Onnan talán majd fogok látni valamit. Lehullt a lepel. Egy, szerintem feleslegesen túlbonyolított kezelőfelületű gépet látok a színpadon.
– Ez egy olyan szerkezet, aminek segítségével új, alig ismert képességekkel lehet felruházni bárkit, ezáltal pedig jóval erősebbé válik – szólalt meg az egyik köpenyes alak.
Aha! Tehát megint egy áltudományos szemfényvesztés. Ha tíz percen belül nem magyarázzák meg a szerkezet működésének alapjait kézzelfogható, értelmes módon, én eltávozok innen. Bűvészeket majd a cirkuszban nézek, ha egyszer kíváncsi leszek rájuk.
kép
3

#6 Felhasználó nem aktív   Doom 

  • Leader of the cabbages
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.223
  • Csatlakozott: 26-október 13
  • Location:Mindig máshol

Elküldve: 01 január 2014 - 03:25

Tiwer:

Patáimban a képregénnyel haladok Manehattan állomása és a Csarnok közötti úton. Nem tudom pontosan, mennyire is hosszú ez a táv, hisz ebben a városban eddig csak kétszer jártam, akkor is csak a barátaimat látogattam meg. Ez a város mindig is lenyűgőzött, ezért egy ideje már megfogott a gondolat, hogy ideköltözzek. Ponyville is jó hely, de egész életemben ott éltem, és egy új otthon talán új lehetőségekkel is szolgált volna.

Hirtelen megtorpanok. Magam előtt látom a Csarnok hatalmas épületét, és a közöttünk tolongó jókora tömeget. Sokan beakartak jutni. Úgy tűnik, ez a rejtélyes dolog, amiről szólnak mostanában a hírek, rengeteg póni érdeklődését felkeltette.
- Most hogy jussak be?- kérdezem magamtól. A tömegen biztos nem tudnék egyhamar átjutni, a bejárat pedig nem épp most elérhető. Sokan ott is tolonganak, hogy legalább halljanak valamit, bár erre nincs semmi esély. Körülnézek, miközben nyeregtáskámba bújtatom a képregényt. Most nincs időm olvasni.
Hirtelen meglátok egy mellékbejáratot. Na, ez már valami. Ezen át talán betudok jutni még az előtt, hogy megöregednék.
kép
3

#7 Felhasználó nem aktív   What A Beautiful Duwang 

  • chew
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.946
  • Csatlakozott: 17-január 12
  • Location:interwebs

Elküldve: 03 január 2014 - 12:20

Blind Spot

Hosszú út állt már mögöttem mikor leszálltam a vonatról. Szülővárosom Canterlot, Ponyville, Appleloosa, Fillydelphia, Flankfurt, de végül itt voltam Manehatten nagyvárosának pályaudvarán. A vonatút unalmas volt szinte végig aludtam rajta. Ahogy elhagytam a vagont az állomás forgalmas peronján találtam magam. Körülöttem mindenütt pónik, kik saját dolgukra igyekeznek...
- Végre megérkeztünk – suttogtam magamban, miközben jobb patámmal megigazítottam a vastag keretes szemüvegemet.
Hirtelen érzem, ahogy valaki belejön az oldalamba és nemes egyszerűséggel félre lök. Egyensúlyom gyorsan elveszett. Még fel sem ocsúdhattam, amikor az állomás kőpadlóján találtam magam, miközben nyeregtáskám teljes tartalma az állomás peronjára borult, hogy ország-világ világ láthassa, mi volt benne.
Zavaromban próbáltam minél gyorsabban összekapkodni az értéktárgyaimat, ami nem volt könnyű, mivel az okulárém is a földön landolt. Eközben "támadóm" már el is tűnt a tömegben, a pónik masszája pedig nagy körben kikerülve, szenvtelen arccal ment tovább dolgára. Szinte azonnal hallottam társam panaszos zsörtölődését:
" Mondtam, hogy ne jöjjünk ide, utáljuk a tömeget... Miért nem mentünk vissza a békés Ponyville-be,. Ott kevesen voltak, és nem ilyenek... "
" Azt mondtad, amikor elindultunk világot szeretnél látni... "
" Rendben... Igazad van ezt egyeztük meg, de kérlek sissünk "
Elmosolyodtam, majd örömmel konstatáltam, hogy pár nagyon személyes is kiszóródott. Szarvam ezüstösen felizzott és gyorsan összekapkodtam, próbáltam minél, gyorsabban elhagyni ezt a kínos helyzetet.
- Na, induljunk valamilyen szállást keresni az éjszakára… – mondtam halkan miközben felnéztem. Szembe találkoztam saját tükörképemmel. Középhosszú egyenes barna sörény, fehér szőr. Miután befejeztem kiléptem a pályaudvar kapuján…

***

Ez már történt már vagy fél éve…
Azóta minden maradék pénzem elfogyott, szinte csak napról napra élek. Mindez pár nagyon becsületes ismeretlen "póninak" köszönhető, kik a peronon, merő jó szándékból, eltették az erszényemet, amikor kiszóródtak a cuccaim. A pénz is elég probléma lett volna, ám az irataim is benne voltak.
Se pénz, se iratok. Nagyon kellemes, még a rendőrség sem foglalkozott a problémámmal. Egyszerűen elhajtottak…
Arra a fogadóra, amit a vonaton ajánlottak nem volt pénzem, ott derült ki, hogy szinte semmim se maradt, így az utca lett az új otthonom. Eygzserűen nem akartam vissza menni a rokonokhoz pénz kunyerálni, meg pofám sem volt hozzá, mivel elég viharosan távoztam.
Munkát nem nagyon kaptam, mivel nem tudom magam igazolni az irataim nélkül, ezért kényszerből ki kellett tanulnom pár utcai praktikát, amelyekkel túlélhettem. Ilyen volt a zsebmetszés is.
Az elején még ügyetlen voltam, sokat hibázta, aminek általában hosszúra nyúló kergetőzés lett a vége, ám lassan egyre ügyesebb és ügyesebb lettem. Bénázásaim utáni menekülések során szépen lassan megtanultam Manehatten sikátorainak rengetegét. Mostanra már Voice segítsége nélkül is tudom, hogy merre vannak a kis levágások, és kerülő utak.
Nagybátyám mindig mondta, hogy nem való egy fiatal kancának a nagyváros örvénylő forgataga, ám mostanra szinte úgy érzem magam is eggyé váltam Manehattennel. Voice-nak nem teszik nagyon ez a változás, de már nem panaszkodik annyit miatta, mint még az elején.

***

Hatalmas ásítással keltem a főutca melletti egyik sikátor újságpapírral borított aljzatán két szemetes között viseltes köpenyembe burkolózva. Voice még mélyen szunyókált. Előkerestem a szemét közül törött, szódásszifon okulárémat és felültem. Miután valamennyire összeszedtem magam feltápászkodtam. Kinyújtóztattam az álmos lábaimat, ám hirtelen gyomrom hangos korgással válaszolt a hirtelen jött mozgásnak.
- Ébredj, ideje lenne indulni… Ma van az a nagy akármicsoda a Csarnokban, lehet hogy ma szerencsés napunk lesz. Csak oda kéne érnünk...
- Csak egy pillant még... - válaszolt panaszosan - Rendben indulhatunk
Felálltam és leporoltam magamról a piszkot és kisvártatva bevettetem magam a város forgatagába. Mindenütt pónik, kik rám sem vetették a szemüket, csak mentek a saját dolgukra.
Rövid séta után megérkeztem a Csarnokhoz, előtte hatalmas tömeg, rengeteg könnyű préda. Ám szinte azonnal konstatáltam, hogy elég sok rendőr is tartózkodott a rendezvény környékén.
" Ez nem túl jó… Lehet, hogy több esélyem lenne benn, de hogyan jutok be? " – tűnődtem el magamban.
Hirtelen egy fiatal földpóni(a.k.a Tiwer) haladt el el mellettem. Gondoltam követem, hátha valamilyen plusz infót tud, amivel könnyebben bejuthatunk. Lassan egy mellék bejárathoz érünk ahol sokkal kisebb volt a népsűrűség.
Rövid várakozás után már a csarnokban is voltam, előttem a színpad, rajta a meghirdetett szerkezet . Ám nem nagyon érdekel, inkább hasznossá tettem magam, és megszabadítottam pár bámészkodót az erszényétől.
kép
Killer Queen has no weakness...
Spoiler
5

#8 Felhasználó nem aktív   Shadow 

  • Denevérpóni
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.709
  • Csatlakozott: 28-október 13
  • Location:Hollow Shades

Elküldve: 03 január 2014 - 06:12

Cobalt

- Hurrá, végre megvan! El sem hiszem, itt lapul a nyeregtáskámban, mennyit vártam, mennyit gürcöltem érte!
Egy tubus Manehattan-vörös, Equestria legdrágább, legritkább festéke. Kénytelen voltam idáig kutyagolni érte, de megérte, Celestia legyen a tanum, ezerszer is megérte!
Ha akarnám se tagadhatnám le emelkedett hangulatom, fürgén cikázok a mélabúsan ballagó pónik között, ugrálok a város fekete macskakövein, mint egy bakkecske. Közben minduntalan végigsimítom a hasamra szíjazott málhát, kitapogatva benne a tubus körvönala...
[Pufff]
Aranyló páncél ugrott hirtelen az orrom elé, durván megállítva és mellesleg alapos orrfájást eredményezve. Ennyit a jókedvről. Még felocsúdni se tudok teljesen első meglepetésemből, mikor a páncél hirtelen újra mozgásba lendül, és erősen hátra taszajt. Majdnem egy méterrel arréb érek földet, hátsó lábam magam alá csuklik így tomporommal landolok egy koszos pocsojában.
Egyszerre halk, de groteszk nevetés hallatszódik ki az utca zajából. Három póni áll előttem: két kanca; sőrényükben pávatollak, gyémántok, és vélhetőleg a legújabb divat szerinti ocsmány kalap - nem tudom, sose értettem a divathoz. Lehetséges, hogy csak szimplán ocsmány kalapok. Közöttük egy csődör ácsorog, méregrága ölötnyben és annyi arannyal kirakva, amit még a hercegnők is megirigyelnének. Bundájából átható kölniszag árad, még az én orrom is facsarja, pedig elég messze üldögélek tőle. Végül, de nem utolsó sorban, a puccos bagázst két őrpóni kíséri, egyikük, akivel én is megbarátkoztam, oldalvást állva közém és az előkelőségek közé helyezkedett, mintha csak changeling lennék, és halálos veszélyt jelentenék. Másikuk éppen egy zsibongó tömeget oszlat maga előtt, hogy a díszes pónik tovább haladhassanak, be egy hatalmas épületbe.
Immáron, hogy figyelmem rájuk irányul, a vicc tárgyát is felfedezni vélem: én. Jót derülnek sanyarú helyzetemen, gúnyolódnak és ahogy az az úri pónik körében pár évezrede elég népszerű, félreérthetelenül éreztetik velem milyen mélyen lenéznek. Ebben azért egyet értünk, mármint én se becsülöm őket sokra, ezt pedig szándékomban áll hamarosan közölni is velük!
- De hé, ezek meg... hova tűntek?!
Luna nevére! Hiszen alig egy pillanat volt, míg összeszedtem brilliáns viszavágásam és sziporgázó sértéseim csokrát, és ezek addig kereket oldottak?! Na ne már... Nem, ezzel még nem lesz vége!
Szemem akár a villám, úgy keresem nyomukat, ám kevés eredménnyel. Pusztán azt az egy pillanatot csípem el, mikör az őrpóni farka végét elnyeli a ajtó kitátott szája, mögötte pedig a pónik kaotikus sorfala zárul össze, áthatolhatatlan akadályt képezve.
Ha egy külső szemlélődő véletlenül csak most kapcsolódik be az események forgatagába, akkor ezen aponton azt láthatja, hogy egy földön ücsörgő póni mellső lábaival nagyon goromoba gesztust tesz az előtte kavargó tömeg felé. Ezután rövidke hatásszünet következik, majd legalább ugyanilyen váratlanul felugrik és az ellenkező irányba kezd vágtázni.
Befordultam az épület sarkán, és igen! Szerencsém van! A túloldalt ott magasodik egy álomszép állványzat, csakis rám várva.
Még az imént, mikor is nem teljesen önszántamból alkalamam nyílt megszemlélni az épület homlokzatát, feltűntek az eresz alatti márvány szobrok és vízköpők. Javarészt azt se tudtam mit ábrázolnak, ám sokkalta fontosabb, hogy kivétel nélkül mind vakítóan hófehér színben pompáztak. Manehattenben a fehér nem sokáig marad fehér, erről a porban gazdag levegő azért gondoskodik. Akkor pedig csak két lehetőség maradt: vagy újak, vagy mostanában renoválták őket. Akárhogy is, hozzájuk kellett férni valahogyan...
Miközben rendezem a gondolataim, lábaim már végig is viszenek a szűk, koszos sikátoron, és csakhamr az állvány tetjén állok. Piciny ablakok sora vár, de arra éppen elég, hogy átférjek majd rajta. Most már csak ki kell nyitni, az pedig nem gond! Fiatal csikóként sokat lézengtem építkezések körül, pont elégszer láttam hogyan dolgoznak az üvegvágó pónik. Lássuk csak -felkapok egy közelben lévő rozsdás szöget- megkarcoljuk egy kicsit itt, egy kicsit ott, gyengéden megnyomom a patámmal és már ki is pattan a helyről, csak szépen, ügyesen.
[Kreccs!] Az üveg ezernyi darabra robban szét, én pedig ösztönösen hátrahőköltök a meglepetéstől.
- Végül is kinyílt, nemde? - mormogom az orrom alatt.
Óvatosan közelebb lépek, nem ácsoroghatok egész este idekint. Nyakamat a végletekig kinyútva igyekeszem belesni. Senki nem vett észre. Nem csoda, az ablakok előtt egy vastag barna függöny lengedezik, alatta csak az elsuhanó paták árnyéka látszik, ahogy a hajódeszkából készült galérián igenyekznek a csarnok vége felé. Patadobogás és milliónyi suttogás áll össze érthetelen zajjá, ígyhát a szilánkoknak esélyük sem volt feltűnést kelteni. Akár a falat is rájuk dönthettem volna...
- Nosza, ugorjunk be a buliba!
A függöny előre lendül ahogy érkezem, majd panaszos nyüsszenés üti meg a fülem. Zuhanásom fokozatosan lassul. Egy póni hátra sikerült landolni. Szerencsétlen; lábai a hirtelen súlytöbblet alatt megrogynak, de még mielőtt hasa földet érne, izmai megfeszülnek, majd újból álló helyzetbe emelik gazdájukat. Erős kis teremtés, annyi szent.
Lerázom fejemről a függönyt, az visszasuhan a falhoz. Közben a kanca is felém fordítja fejét, így, ketten nézünk egymásra a döbbenttől meredt szemekkel. Egy hosszú perc múltán én reagálok először: elmosolyodok. Nem tudom, végül is ez honnan jött, de még sosem volt kancám, és eme könnyen félreérthető testhelyzet furcsa mód melengette meg a szívem. Ez kisvártatva neki is feltűnik, válaszul pedig bakolásba kezd, hogy lerázzon a hátáról. Azt hiszem tényleg félreérthetett. Tiltakozásra nyitnám a számat, de már késő, mindekét patája keményen megdörren mellkasomon, kipréselve tüdőmből az utolsó csepp levegőt is.
A falnak dőlve térek magamhoz. Nem hiszem, hogy sokáig ájult lehettem, mert még mindíg úgy fulladozok, mint a partra vetett hal. Lassan azért már jobb lesz, és úgy érzem borda se tört.
A kanca pedig... Itthagyott?! Már megint... Komolyan mondom, kezdenek nagyon idegesíteni a helyi népszokások. Most kereshetem meg még őt is! Továbbá, nem kéne valakinek segíteni nekem? Mégiscsak a földön fetrengek úgy pár perce, ez megérne legalább némi figyelmet, nem?! Valaki? Persze, senki...
Már éppen kezdenék lubickolni az önsajnálat bűzös mocsarában, amit a duzzogás fái szegélyeznek, mikor váratlanul halkulni kezdenek a pónik és síri csend telepszik a teremre. Kíváncsiságomtól vezérelve odakúszok a korláthoz, átfúrom a fejem a lábak tengerén, hogy lássam mi történt. Odalent egy nagy színpad, rajta fehérbe ölötözött tudósféleségek. Úgy látszik elkezdenék a műsort. Hát, ugyan nem ezért jöttem, de akkor lássuk mitek van!
kép

Spoiler



3

#9 Felhasználó nem aktív   Andrea 

  • Detektív póni
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Csikó
  • Hozzászólás: 681
  • Csatlakozott: 13-március 12

Elküldve: 03 január 2014 - 07:27

Rózsi Manehattenbe szállított egy megrendelést az előadásra, de Rózsi nem értette, hogy mit mutatnak be. Miután leszállt a vonatról, belebújt a hámba és a kis kocsit elkezdte húzni a csarnok felé. Út közben sokfajta pónit látott, akik ügyet sem vetettek rá, de néhányan véletlenül nekimentek a kocsinak és ezért rászóltak. Közeledve a csarnokhoz, Rózsit rossz érzés fogta el. Megállt a személyzeti bejáratnál, majd szólt a felügyelőnek, akinek a segítségével elkezdték bepakolni a rekeszeket amikben almalé volt. Miután végeztek, Rózsi elköszönt a felügyelőtől, majd elindult be az előadásnak helyetadó terembe. Hirtelen gyanús zajt hallott és félretéve félénkségét, úgy döntött, hogy megnézi. Belesett egy behajtott ajtón és hirtelen...
3

#10 Felhasználó nem aktív   Omni 

  • Pineapplejack
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Changeling
  • Hozzászólás: 2.238
  • Csatlakozott: 23-december 12
  • Location:in the bed with your crush

Elküldve: 04 január 2014 - 02:05

Withered Flower

Íme hát, újra Manehattenbe érkeztem. A helyre, amit átkozok attól a perctől, hogy megszülettem. Nyugodtan sétálgatok az utcán, amikor egy képregényt olvasó csődör nekem jön, és fellök.

- Úgy van, olvasd azt a szart.
- Jajj, ezer bocsánat hölgyem, nem volt szándékos - eldobja az újságot és felsegít - Minden rendben van? A nevem Tiwer.
- Igen, igen. - porolom le magam - Az én nevem pedig Withered Flower. Most az egyszer elnézem, de csak azért, mert nem egy pökhendi unikronisról vagy egy pegazusról van szó, és a Manehatteniek többsége szó nélkül tovább ment volna. Úgyhogy, ebből következtethetően nem vagy idevalósi. Mégis mi olyan sürgős, hogy nem tudsz a lábad elé nézni?
- A Manehattani csarnokba igyekszek, valami hatalmas leleplezésről van szó, azt írta az újság.

A csődör egy közeli kávézó asztalához siet, kiborítja táskájának tartalmát az asztalra. Rengeteg képregény, egy pénztárca és egy újság hullik ki belőle.

- Tessék, itt az újság - adja kezembe.

Egy pillantást vetek az átnyújtott újságra. A cikk a címlapon kapott helyet. A fotó egy köpönyeges csődört és egy letakart oszlopot ábrázol. Mitől olyan ismerős ez a ruha? Teljesen biztos, hogy már láttam valahol, csak tudnám, hogy hol.

- Mikor is lesz ez egész pontosan? - kérdem.
A csődör felnéz az egyik közeli óratoronyra.
- Hát úgy.. negyed óra.
- Akkor nem érünk rá itt álldogálni, sietnünk kell.
- Te ugye tudod, hogy merre kell menni?
- Úgy ismerem ezt a helyet, mint a tenyeremet. - nevetek fel - Kövess.

Futásnak eredünk mind a ketten, és a csarnok főbejáratához érünk alig 3 perc alatt. Hatalmas tömeg tolong a bejáratnál. Egy sárga

- Ekkora tömegen sosem jutunk át - szólal meg Tiwer.

A szemem sarkából megpillantok egy kancát, aki kioson a tömegből az éplet oldalához, majd egy nyitott, őrizetlen ajtón óvatos léptekkel besurran az épületbe.

- Hé Tiwer! - kiáltok oda neki, majd közelebb megyünk egymáshoz - Láttam egy kancát besurrani az épület egy oldalsó bejáratánál, senki sem őrzi. Gyere, menjünk.

Mi is kisurranunk a tömegből, és bemegyünk az oldalsó bejáraton.

- Gyere gyorsan, már csak 5 percünk maradt, keressünk egy helyet ahova le tudunk ülni - mondja Tiwer.

Én meglátok egy köpenyes alakot sétálni az egyik keresztező folyosón. Lelassítok, majd megállok.

- Miért álltál meg? - kérdi Tiwer.
- Ömm tudod - egy jó kifogáson gondolkodok - ki kell mennem a mosdóba. igen.. ki kell mennem, már nagyon kell. Meg azt hiszem, amikor összeütköztünk ki jött a műszempillám is..
- Hagy nézzem csak. Nem. A műszempillád a helyén van.
- Nem lehet ezt jól látni, de én érzem, hogy szúr - kíséri egy kis kínos nevetés - nézd, menj, keress nekünk ülőhelyet a keleti szárnyban, a folyosóhoz közel, és majd megkereslek.
- Hát jó, de siess - válaszolja.

Elvállnak útjaink, én pedig a köpenyes csődör nyomába eredek, úgy hogy lehetőleg ne vegyen észre. A köpenyes csődör egy köpenyes kancával találkozik. A kanca aggódó hangon kezd bele:

- Ugye most minden rendben fog zajlani?
- Igen, nem követjük el ugyanazt a hibát mint régebben.. Most teljesen átnéztük a gépezetet, és rájöttünk, hogy hol volt a baj.
- Ez jó hír. - könnyebül meg a kanca hangja - Találkozzunk a színpadnál.
- Akkor a színpadnál.

A két köpenyes póni útjai elvállnak, és most a kanca nyomába eredek. A tervem egyszerű, észrevétlenül mögé osonok, leütöm, és felveszem a csuklyáját. Közel osonok hozzá, és egy tűzoltó készülékkel megpóbálomk leütni, csakhogy a kanca meglátja az árnyékomat és egy szaltóval odébb ugrik, közben kigáncsolva engem.

- Szóval le akartál ütni. - rázza a fejét - Hatalmas hibát vétessz, egy földi póninak nincs esélye egy hozzám hasonló unikornissal szemben.

Felkelek a földről.

- Csakhogy én nem földi póni vagyok.. - felkelek a földről és varázslattal a levgőbe emelem a kancát.
- Várj, ez.. ez hogy lehetséges? - fagy az arcára a rémület.
- Ez maradjon az én titkom.

Párszor a falhoz vágom, amitől ő elájul, majd ledobom a földre. Belebújok a ruháiba és futásnak erednék, csakhogy nem hagyhatom itt az út közepén, mert ha valaki meglátja, még bajom lehet belőle. Újból felemelem varázslattal, és a mozsdóba viszem, ahol egy fülkébe bezárom. Kifele menet megállok.

- Na ugye Tiwer, mondtam én, hogy lejött a műszempillám.

Gyorsan megigazítom, és a színpadhoz indulok. A színbadra nyíló bejárat előtt két őr áll, és rosszallóan néznek. Dehát biztosan nem sejtenek semmit sem. Csak egyszerűen átsétálok közöttük, majd megnyugszok, hogy éppségben bejutottam.

Körbenézek, látom, hogy a hatalmas csarnok teljesen megtelt. Egyből kiszúrom Tiwer ahogy ott ül magányosan, és egy leülni akaró idős csödőrrel vitatkozik, hogy nem fogja odaadni az üres helyet mert még vár valakit.

Remélem ezeknek a csuklyás alakoknak nem áll a tervükben ledobni magukról a kapucnit, mert akkor megszívtam.
Certified fan of the series since 2011.
3

#11 Felhasználó nem aktív   get the salt 

  • GET THE SALT!!!!!
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.437
  • Csatlakozott: 22-július 13
  • Location:On the road

Elküldve: 05 január 2014 - 02:19

Mégnemtudommajdszerkesztemhakitaláltam

Újabb nap, mikor semmi nem sikerül. Épphogy betörtem már jött is a rendőrség és vittek a börtönbe. Szerencsémre megint megúsztam egy figyelmeztetéssel, mert nem sikerült lopnom semmit, és mert van egy kedves korrupt ismerősöm a náluk, aki mindig törli az aktámat. Legalábbis amíg van pénzem. Sajnos most épp nincs ezért vigyáznom kell, különben akár börtönbe is juthatok. Ahhoz pedig nagyon nincs kedvem, bár gondolom ez érthető. Ki akarna, évekig egy koszos szűk cellában élni ahonnan naponta kétszer mehet ki akkor is csak az ebédlőig ahol nem adnak semmi értelmes ételt - bár a kórházi kosztnál még az is jobb, ezt itt szeretném megjegyezni. Egyszer voltam eddig kórházba és azóta úgy döntöttem akármilyen rosszul is vagyok, inkább megdöglök, minthogy visszamenjek. De ennek semmi köze a tárgyhoz csak szeretek gondolkodni. Szóval a lényeg az, hogy pénzt kéne szereznem, különben a végén még úgy dönt, hogy inkább feljelent és akkor vége. Honnan tudna pénzt szerezni valaki, aki a legrosszabb tolvaj a város történetében? Várjunk csak! Mintha úgy emlékeznék hallottam valami fontos dolog leleplezéséről. Talán valami tudományos dolog. Biztosan sokat ér, tehát el kell lopnom! Szinte biztos, hogy nem fog sikerülni és most tényleg börtönbe jutok, de vagy ez, vagy semmi. Szóval irány a Csarnok!

*

Szóval a Csarnok. Merre is van az? Utálom ezt a várost, soha nem tudom, mi hol van, pedig már 30 éve itt élek. Szereznem kéne végre egy térképet, mert ezek a pónik még annyira sem kedvesek, hogy útbaigazítsanak valakit. Azt hiszem muszáj lesz felrepülnöm és onnan megnézni merre kell menni. Szerencsére a Csarnok elég nagy, így föntről könnyű meglátni. Ott van pár háztömbnyire a veszélyes hulladéklerakó mellett. Hurrá már jönnek is a rendőrök, hogy „ne repkedjek, mert azt itt nem szabad.” Pfuj, de utálom őket. De legalább most nem akarnak bevinni, csak azért mert repkedek egy kicsit, mint a legutóbb. Biztos ők is sietnek a Csarnokba.

*

Na, itt is vagyok. Csak háromszor tévedtem el közben. Ez új rekord ilyen távon. Szóval a tömeg akkora, hogy itt be nem jutok. Hurrá. Más ötlet? Mellékajtó? Ha van is biztos ott is nagy a tömeg. Várjunk csak! Ott megy egy póni be a sikátorba. Talán van valami ötlete a bejutásra. És igen! Egy évben egyszer valami sikerül és azt most van. Ezt vehetem jó előjelnek, kivéve, ha ő is azért az ablakon megy be, hogy ellopja. Akkor szinte biztosan megszívom, és azt hiszik majd, hogy a bűntársa voltam, de ő elmenekül engem meg lecsuknak. Fő az optimizmus. De legalább volt olyan kedves, vagy béna, hogy nem értelmesem vágta ki az ablakot, hanem betörte, így én is beférek.

*

Bent vagyok. Mostmár csak arra kéne rájönni, hogy innen merre. Nos mivel ez egy folyosó talán egyenesen kéne menni és reménykedni, hogy jó helyen jövök ki. Igen! Mármint arra igen, hogy megint sikerült eltévednem. Ez egyre jobban megy. Lehet, hogy a másik ajtón kellett volna bemenni? Szinte biztos. Visszafordulok? Nem. Miért tenném? Ha már elrontottam, akkor így csinálom végig. Viszont ezen a folyosón sötét van. Remélem, nem rúgok bele semmibe. És igen belerúgtam valamibe. Túl jó vagyok. Viszont most nyílik egy ajtó. Nyilván pont akkor kell erre járnia valakinek mikor én zajt csapok. Bejön egy hülyén kinéző rózsaszín póni, akit muszáj leütnöm azzal az ólomcsővel, amibe az előbb belerúgtam. Legalább volt valami haszna. Bár nem tudom ki hagy ólomcsövet a folyosó közepén, de majd meg kell köszönnöm neki. Van egy foglyom! Ez eddig jobban megy, mint bármikor ezelőtt. Használhatom majd arra, hogy nekem adják azt a gépet, amit csináltak, bármi is az! Szóval akkor most megkeresem a jó folyosót és megszerzem a gépet.

*

Na. Ezen ajtó mögött itt van a gép meg egy csomó póni. Kéne valami jó belépő szöveg, elvégre azt nem csinálhatom, hogy csak úgy bemegyek és elkezdem követelni a gépet egy csővel meg egy tússzal. Meg ki kéne találnom valami jó gonosz álnevet. Legyen, mondjuk majdkitalálomígérem! Igen ez jó lesz. Most akkor a belépő szöveg. Talán felébreszthetném, ezt a rózsaszínt hátha van valami tippje. Bár ez rossz ötlet, mert biztos elkezdene sikítozni és elkapnának már megint. Mindegy, majd ha enyém lesz a gép és híres bűnöző leszek, kitalálok valami.
-HÉ MÉNDENKI! Figyeltek? Úgy tűnik nem – ordítok. Mi az, hogy nem figyelnek rám? Milyen pónik ezek? Akkor azt hiszem, inkább csak berepülök és elhozom. Hátha sikerül.
Már nyitom is a szárnyam, feldobom az ájult pónit a hátamra és repülök! Meg is próbálnám elhozni a gépet, de túl sok a tudós körülötte, így elkezdem őket csapkodni az ólomcsővel. Sajnos nem vagyok hozzászokva a fizikai harchoz ezért elég hamar körülvesznek a tudósok, meg a rendőrök akik igazán otthon maradhattak volna ma. Igazából én is otthon maradhattam volna, de már mindegy. Merre kéne most mennem? Ja, hogy itt tetőablak is van. Miért nem ott jöttem be? Már mindegy, de azért lehet, hogy úgy könnyebb lett volna. Viszont így legalább van menekülő út. Remélhetőleg a rendőrök között nincs pegazus. Akkor most azt hiszem a legjobb lenne elbújni a veszélyes hulladéklerakónál. Ez nyilván nagyon jó ötlet.

*

Na, itt is vagyok és még nem kaptak el. Viszont úgy tűnik mégse olyan jó ötlet itt elbújni, ugyanis errefelé csak függőhidak vannak amiken könnyen sarokba lehet szorítani a menekülőket. Meg az is lehet, hogy nem egy függőhídon kéne állnom, ami alatt van egy üstnyi vegyi hulladék. Főleg úgy nem, hogy ezek bekerítettek. Pedig olyan szépen ment minden, amíg csak lopakodtam. Még wgy tószt is sikerült szereznem aki azóta is itt van a hátamra kötözve. És most elkapnak nagy valószínűséggel az életem hátralevő részét börtönben töltöm. Ennyire nem romolhat el minden pár perc alatt. Vagy mégis? Minden irányból körülvettek maradt a lefelé. Bár alattam ez mérgező hulladék, szóval inkább a börtön. Melyik a jobb? És az a rendőr miért közeledik ilyen nagy sebességgel ezen a hídon ahol nem tudok kitérni előle? Azt hiszem bele akar lökni. És sikerül neki. Zuhanok. Ezt megszívtam. Azért a rózsaszín pónit inkább arréb dobom mielőtt beleesek a hulladékba. Elvégre nem vagyok én gonosz.

*

Élek. Élek. *idegbeteg röhögés* ÉLEK!
kép
2

#12 Felhasználó nem aktív   TűzSzikra 

  • Kalandmester és anime-fan
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.036
  • Csatlakozott: 01-augusztus 13
  • Location:Canterlot

Elküldve: 05 január 2014 - 05:15

2.fejezet: A baleset után...

- Ezzel a géppel többek között...- a tudós már nem tudja befejezni, ugyanis ekkor a színpadra egy elég fura pegazus ugrik, hátán egy tússzal, és rájuk támad. Csak egy botot lehet látni, ennek ellenére elég kitartó. Látni lehet, hogy nagyon akarja azt a gépet. Több rendőr is feléje rohan a tömeg több pontjáról, mire ő menekülésre fogja. Kitör a pánik, hiszen senki sem tudja, hogy mennyire lehet veszélyes ez az alak.
Hirtelen a gépből füst ered a magasba. A tudósok néhány lépést hátrébb lépnek.
- Ez nem tetszik...- motyogja egyikük, ám túl hangosan, úgyhogy a legtöbben meghallják. A következő néhány perc azzal telik, hogy minél többen próbálják elhagyni az épületet, hisz erről a gépről amugy is keveset tudnak, most ráadásul még valami gond is felmerült vele kapcsolatban. Csak néhány póni marad ott, de nekik már nem is lenne idejük a menekülésre, ugyanis ekkor néhány másodpercre fényes villanás tölti be a termet. A fény a gépből árad, majd amikor kialszik, mindegyik ott maradt póni a földre zuhan. Néhány percig eszméletüket vesztve hevernek a földön, míg az épület már szinte teljesen kiürül, a rendőrök pedig talán még mindig üldözik azt a fickót, hogy elkapják és lecsukják, no meg hogy a túszt szabaddá tegyék...

//OFF: A szuperhősöket alakítók majd a teremben ébrednek, amiben rajtuk kívül már nincs senki. Ekkor már van képességük, de persze nem tudják őket egyből rendesen irányítani is...//
kép
3

#13 Felhasználó nem aktív   Patrícia 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 233
  • Csatlakozott: 07-szeptember 13

Elküldve: 05 január 2014 - 06:36

Alice:

Épp a nyeregtáskámban kutatok ceruza után, amikor a színpadra egy kissé furcsán viselkedő pegazus megy fel. Vajon mit akar? Ráadásul egy túsz is van nála! Körbepillantok, és látom, hogy több rendőrpóni is a nyomába ered. A fura fickó közben rátámad a tudósokra. Áhá! Szóval a gépet akarja! Gondolhattam volna!
Sok más pónival együtt figyelem, ahogy a rendőrök intézkednek. A pegazus, talán látván, hogy nincs esélye, most menekülőre fogva, a rendőrök pedig rövid tétovázás után követik őt. Remélem, hogy annak a szerencsétlen kancának, aki a túsza, épségben megússza ezt a kalandot.
- Ez fura volt...- csak ennyit tudok mondani. Egy mellettem ülő unikornis csődör egyetértően bólint, majd feláll és elmegy valamerre. Azt már nem nagyon figyelem, merre. Nem rám tartozik. Biztos wc-re kell mennie, vagy csak ő is megunta ezt a várakozást. A tudósok közben eltávolodnak a géptől. Mi történt? Innen nem sokat látok. Próbálok minél jobban a színpadra látni, ám ez nem jön össze túl jól.
Ekkor eszembe jut,hogy pegazus vagyok, vagyis élni tudnék azzal a képességünkkel, hogy van szárnyunk. Ráadásul nem vagyok túl ostoba a repüléshez. És így talán majd láthatok is valamit.
Másfél méterrel a többi póni feje fölé szállok, így végre én is láthatom, ahogy a gép füstöl. Mások szerint is rossz jel ez, nem csak én érzem így. De vajon mitől romlott el? Nem láttam volna, hogy bárki is babrált vele. Bár innen hátulról még azt sem látnám, ha valaki egy bombát dobna a színpadra.
- Mi történt?- kérdezem a kelleténél hangosabban. Nem jön válasz.

Azt is látom, miért. Rengetegen igyekeznek kifelé a kijáraton, nagy nehezen. Úgy látszik, sokakat megrémisztett a gép hirtelen megkezdett füsteregetése. Nekem se tetszik, de még maradok, hátha megjavítják.

Néhány perc múlva...

Végre a színpad közelébe tudok menni. Ahogy körülnézek, már csak néhány pónit látok a hatalmas teremben, ami számomra kicsit fura ilyen üresen az előbbi tömeg után.
Ám nincs időm ezen elgondolkozni, mert ekkor a gépből, ami eddig csak füstölgött, hatalmas fényzápor tör elő, szinte megvakítva engem. A földre zuhanok, mivel másodpercekig nem látok semmit. Aztán hirtelen minden elsötétül előttem...


Nem tudom, mennyi idő múlva...

Magamhoz térek. Még mindig a padlón fekszem. Ez kissé kínos, ezért gyorsan feltápászkodok. Látom, hogy nem csak én jártam így. A gép miatt volt? Talán. Mástól nem lehetett, legalábbis szerintem.
- Jól vagytok?- kérdezem meg a számomra ismeretlen póniktól. Próbálok velük kedves lenni.
Hirtelen egy nagyobb plafondarab kezd lefelé zuhanni. Túl későn veszem észre, ezért nem tudok elmenekülni. A szemeimet becsukom félelmemben, ám a becsapódás fájdalma helyett valami más, fura érzés kerít hatalmába. Kinyitom a szememet. A plafon darabban állok! Mintha átzuhant volna a testemen! De hisz... de hisz.. az nem lehet! A többiekre pillantok.
3

#14 Felhasználó nem aktív   Klenon 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 302
  • Csatlakozott: 05-január 12

Elküldve: 05 január 2014 - 11:11

Klenon:

Unott léptekkel haladok a folyosón. Igazándiból nincs nagy kedvem most semmihez. Csak túl akarok lenni a mai napon, hogy aztán minél előbb hazamehessek. Amúgy, nagyjából ez jellemzi az életemet, amióta ideköltöztem. Mivel csak a Canterlot-ba való, jövőbeli áttelepedés érdekel, ezért szinte sehova sem járok el. Ebbe a Csarnoka se voltam még soha, így fogalmam sincs merre tartok. Az utam monotonitását csupán egy kevéske átszűrődő zaj szakítja meg, amelyek mintha számtalan paták dobogása lenne, némi zsivajjal párosulva. Viszont a falak túlságosan elnyelik a hangkavalkádot, ami miatt alig tudom kivenni, mi lehet. De ennek az egésznek nem tulajdonítok jelentőséget.
Amikor végre elérek egy olyan ajtót, amin áthaladva eljutok a Csarnokba, furcsa látvány tárul elém. Egy színpadot veszek észre, melyen valamiféle szerkezet füstölög. A terem, szinte már teljesen kiörült, csupán néhány póni maradt a helyszínen. Ott van például, az a sárga színű pegazus kanca, akit láttam korábban magam előtt bejönni. Eközben, a masinéria viselkedése egyre baljóslatúbbnak tűnt.
– Na, ebből semmi jó nem sülhet ki. – gondolom magamban. Egy rejtélyes, füstölő gépezet csakis rosszat jelenthet. Legjobb lesz, ha húzom a nyúlpatkót és minél hamarabb eltűnök...
Azonban, mielőtt megfordulhatnék, az a készülék elkezd vakítóan világítani. Ettől hirtelen azon kaptam magam, hogy minden erőm elszáll és összecsukló testtel zuhanok a padló felé, miközben a világ elsötétül előttem...

**************

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, mire magamhoz tértem. A nyeregtáskám nemes egyszerűséggel lerepült rólam. A szívem furcsán zakatolt és nagyon összeszedetlennek éreztem magam. Az a néhány póni, akiket még az ájulásom előtt láttam, úgy tűnt, szintén eszméletlenek lehettek az imént, mert ők is csak most kezdtek el feltápászkodni.
– Jól vagytok? – kérdezte a sárga pegazus kanca. Gondolom, az a kérdés méndenkire vonatkozott, aki a terembe tartózkodott, szóval talán illendő lenne a részemről...
– MI A SZENT SZALMASZÁL EZ !!!
A rémült kiáltásom nem volt ok-nélküli. Nem láttam a hátsó lábaimat. Olyan volt, mintha belesüppedt volna a padlóba. Ráadásul, ahogy megnéztem magam, azt vettem észre, hogy az eredetileg fekete szőrzetem megváltozott. A küllemem árnyalata olyanná vált, mint a parketta, amiben álltam/süllyedtem. Próbáltam megmozdulni valahogy, ám ekkor hirtelen elnyelt a talaj. A nagy semmiben kapálóztam, hadonásztam, miközben nem kaptam levegőt. Pánikomban először csak rugdaltam mind a négy végtagommal, aztán jobb híján, az úszás mozdulatait imitálva megpróbáltam felfelé tempózni. Kisvártatva sikerült újra a termet látnom, legalábbis a fejem búbját már képes voltam kidugni a padlóból. Mivel pont kezdett elfogyni a levegőm, ezért ezen művelet végeztével egy hangos, mély lélegzettet kellett vennem. Miután néhány szuszogás után kicsit sikerült összeszednem magam, megpróbáltam valahogy kijutni a parkettából. Az elülső patáimat használva igyekeztem valamiképpen talajszintre mászni. Ez végül sikerült pár olyan mozdulattal, mintha egy medencéből másznék kifele.
Most, hogy végre újra szabad volt a testem, a kezdeti sokkom kicsit enyhült, de azért nem nyugodtam meg teljesen. A szőrzetem színe még mindig megegyezett a padló halványbarna mintázatával.
Mi ez az egész? Mi történt velünk? És mi van velem?
3

#15 Felhasználó nem aktív   Spoiler 

  • Syntac the Killer
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 549
  • Csatlakozott: 21-december 13
  • Location:Erdőkertes

Elküldve: 06 január 2014 - 12:55

Syntac

A tömegben nem egyszerű haladni. Mindenki nyomorog, lökjük, szorítjuk egymást. Szinte annyira betömörültünk, mint a heringek. Test, testhez ér. A körülöttem lévők összenyomnak mintha a levegőt is kiszorítanák belőlem. Nem volt túl jó ötlet a főbejáraton bemenni. Az átlagnál kisebb testmagassággal rendelkezek, számomra itt még a levegő vétel is fojtogató. A többiek mintha minden levegőt elszívnának előlem. Kezdek az ájulás határára érni. Én még túl fiatal vagyok, hogy itt essek össze, minden erőmmel arra koncentrálok, hogy talpon maradjak. Szédülök és hányingerem van. Sose szerettem a tömeget. De ha már sikerült eddig bejönnöm, nem hátrálok vissza. Kell lennie még megoldásnak, ha előre nem engednek, nézzünk egy másik lehetséges utat. Körülnézek. Mindenhol csak tomport látok. ~Itt nem maradhatok~ gondoltam magamban.
~Ha már úgy is annyira egybe van gyűlve a tömeg. Használjuk ki a lehetőséget.~ elmosolyodok. Elkezdek lökdösődni, teljes erőmből lököm meg a körülöttem lévőket. A torkukból nem túl szép szavak áramlanak az ámokfutásomra. Amikor már volt annyi helyem, hogy tudjak mozogni felmászok egy bordó póni hátára és a tömeg hátát használom arra, hogy eljussak a színpadhoz.
Nagy igyekezetemben ledöbbenek amikor látom, hogy nem csak én vagyok ámokfutó. A színpadtól már csak pár száz póni választ el így jól látom az eseményeket. Egy pegazus fejbe kólintja egy ólom csővel a tudósokat. Hirtelen elkezd mozogni alattam a talaj, eddig is le akartak dobni magukról, ahányszor ráléptem egy póni hátára. De most még annál is jobban megmozdult. A tömeg pánikszerűen kezdett kirohanni. Én meg elkeseredetten próbálok nem leesni, mert ha leesnék a tömeg azon nyomban széttaposna. Már csak húsz méter és a színpadhoz érek. Úgy ugrálok egyik póni hátáról a másikra, hogy az egyensúlyomat ne veszítsem el. Az utolsó öt méteren lecsúszott a mellső lábam az egyik póni fényes szőréről és majdnem a paták tengerébe estem. Miután vissza tudtam nyerni a testem felett az irányítást, összeszedtem minden erőmet és egy hatalmasat ugrottam. Szerencsémre már nem volt több póni előttem, de az ugrásom nem úgy sült el ahogy terveztem, a landolással voltak bajok. Mellső lábbal érkeztem, ami alám csúszott így előrebuktam és az arcomat bevertem a padlóba. Hamar felkelek és vörös arccal nézek végig a termen, rajtam kívül nem sok póni maradt itt. Éppen meg akartam kérdezni a többiektől, hogy ~Mi folyik itt?~ amikor a füstölő gépből hatalmas fényáradat kezdte belepni a termet. A robbanástól annyira megijedtem, hogy a szellemem erejét is felhasználtam. Egy sárga védő burkot képzett rajtam. Engem megmentett így a sugárzástól, de a rossz érzésektől, amit a szellem táplált belém, nem tudtam felvenni a harcot. Halál, nyomor, éhínség, pestis: az ő saját emlékeivel fertőzte a lelkem. Megmutatta egykoron mekkora zsarnok volt. Imádta ha szenvedett a népe. És engem is szenvedni akart látni.
- Az élet semmi csak üresség, nem látsz benne mást csak a halált! - a fejemben halottam a hangját. Hideg rázott ki tőle. Nem bírtam tovább tartani a mágiáját. Visszazártam a lelkét a nyakláncba és mély kómába merültem.

Off: Majd keltsetek fel.
Alázat, befogadás, szeretet, tolerancia. Négy egyszerű szó, mégis képes életeket menteni.
4

#16 Felhasználó nem aktív   Damn 

  • nihil
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 614
  • Csatlakozott: 23-augusztus 13
  • Location:Nopony knows

Elküldve: 06 január 2014 - 07:50

Hádész

"Amint eme konstrukció incipitálódik, hatalmas exercitus dimisitálódik fel a centrális lapisumában. Ez köznyelven annyit jelent, hogy ha célba veszünk vele egy átlagpónit, a gépezetből kiáramló lucemus nagy tantumban nyomást indikál a páciens dezoxiribonukleinsav-cursusában, azaz pozitív elektronok formájában asszimilálódva új instituciókat hoz létre. Ezáltal a páciens korábban nem experienciált effektusokat gyakorolhat a külvilágra."

Valami itt nincs rendben, érzem. Valami egyáltalán nincs rendben ezzel a szerkezettel kapcsolatban. De mi? A hatalmas exercitus dimisitálódása tiszta sor. Arról, hogy a fény meg tudja változtatni az élőlények DNS-szerkezetét, még nem hallottam. De elméletben talán lehetséges, ha sugárzás is párosul hozzá. A sugárzásról gondolom, hallgatnak, mert már a szó puszta említése is megijeszti ezeket a tudatlan pónikat. Ezek után jönnek az asszimilálódó elektronok. Várj! Az asszimilálódó pozitív elektronok! Aha! Tehát ennyire hülyének néznek itt mindenkit! Még hogy pozitív elektronok! Lehetetlenség. Képtelenség. Oktalanság. Átverés.
De mitől lett hirtelen ilyen világos a teremben?

(Később...)

Megint ugyanaz. Mindig ugyanaz. Este hullafáradtan hazaérkezek, alig látok a sötétben, és néha még az ágyamat sem találom meg. Pontosan úgy, mint ahogy tegnap is történt. A padlón aludtam. Megint. Ráadásul arra sem emlékszem, hogy mikor érkeztem haza. Semmi szabadidőm nem volt tegnap ezek szerint. Hát élet az ilyen?
*szemet kinyit*
Vár-junk egy pillanatot! Itt valami nincs rendben. Nagyon nincs rendben. Hol a fenében vagyok éppen?! Mi ez a hely? Hogy kerültem ide? Egy pillanat... Mi történt tegnap? Szombaton rövidebb volt a munkanap. Tehát elmentem szórakozni valahova... Az előadásra... A Csarnokban... Ezek szerint itt töltöttem az éjszakát. Egy ismeretlen, nyilvános hely padlóján. Ráadásul már világos van. Elkéstem a munkából. Talán ha sietek, még nem rúgnak ki. Nem. Ma akkor vasárnap van. Tehát ezt megúsztam.
Most látom csak. Néhány másik póni is feküdt körülöttem. A francba. Én úgy tudtam, hogy én egy kultúrált póni vagyok. Mindig is ehhez tartottam magamat. Akkor tehát hogyan történhetett ez velem? Mennyivel süllyedhetek még mélyebbre a társadalmi betegségek bűzös szennyének mocsarába?
Egy pillanat... Mintha kezdene sötétedni odakint... Ez vagy azt jelenti, hogy képes voltam átaludni egy egész napot, vagy pedig... Vagy pedig azt jelenti, hogy még csak pár perce fekszem itt. Mint ahogyan ők is. Nem történt semmi. És akkor ma szombat van. És most felkelek végre a földről.
– Jóestét. Nem tudják véletlenül, hogy mi a fene történt pontosan? – kérdeztem a körülöttem fekvő póniktól.
– Ha-hó! Értékelném, hogyha valaki válaszra méltatna engem.
Senki. Abszolút senki nem szól egy szót sem. Pedig látom, hogy ébren vannak, éppen ülnek és... És egyáltalán nem történik semmi. Semmi. Mindent beborít a csend. Senki nem mozdol egy tapodtat sem. Minden megmerevedett. Kivéve engem.
Na de mi az ott a színpadon? Emlékszem, hogy beszéltek róla az előadáson. Megváltoztatja az élőlények DNS-ét. Na de hogy mi, arról egy szót sem szóltak. Nyilván egy tömegpusztító fegyver. Valószínűleg elpárolgott a teremből a tömeg nagy része, a szerencsésebbek pedig csak elmeszesedtek, azaz kővé váltak. És természetesen itt vagyok én, akire semmi hatással nem volt a trükkjük. Mert én többre vagyok érdemes, mint hogy itt párologjak el egy előadóteremben. Egyszer még nagy póni kell, hogy legyen személyemből. Minden jel ezt igazolja.
De valami még mindig nincs rendben... Valami probléma van az árnyékommal... Dehát... Ez lehetetlen... Lassabban mozog nálam az árnyékom!
Ez csak egy álom lehet. Egy álom, ami előrejelzi, hogy érdemes küzdenem, mert több vagyok a többi póninál. Én túlélem azokat a megrázkódtatásokat, amikbe ők beledöglenének. Ez az álom igenis előrejelzi nekem, hogy többet érek azoknál az egyszeri póniknál, ezért én még el fogom foglalni méltó helyemet az uralkodók udvarában, amint az arra méltatlan pónik eltűnnek onnan. Ennek így kell lennie.
Álomfejtés egy álomban. Zseniális.
De miért szédülök? Máris ébrednék?
Kíváncsi vagyok, hogy milyen napra ébredek. Remélem, vasárnapra.
Nem. Nem ébredek. Sokkal inkább ők "ébrednek".
– ...LMASZÁL EZ?! – kiáltotta valaki.
Ha öt percen belül nem ébredek fel, száz százalék, hogy megőrültem. És akkor az is száz százalék, hogy nem alszom. Illetve hogyha nem találok magyarázatot a történtekre a közeljövőben, akkor biztos, hogy kárt fog szenvedni zseniális elmém épsége. És éppenséggel nem tudnám elképzelni a körülöttem lévő pónikról, hogy ők tudják a választ. Remélem, hogy puha lesz majd a gumiszoba fala. Most pedig lefekszem ide a földre, és nézem, ahogy szépen, lassan belesüllyed az a póni a padlóba...
kép
4

#17 Felhasználó nem aktív   Doom 

  • Leader of the cabbages
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.223
  • Csatlakozott: 26-október 13
  • Location:Mindig máshol

Elküldve: 06 január 2014 - 09:11

Tiwer:

Az utolsó, amit látok, az a gépből áradó fehér fény, majd minden elsötétül előttem...

Később:

- Mi... mi történt?- kérdezem kissé zavartan. A padlón térek magamhoz. Csak arra emlékszem, hogy a gép füstölni kezdett, majd a pónik menekülni kezdtek. Aztán jött az a fény... Aztán már csak arra emlékszem, hogy itt tértem magamhoz. Ahogy feltápászkodok, meglátok másokat is. Ők is most kezdenek magukhoz térni. Titkon örülök, hogy nem csak én jártam így. Eléggé kínos lett volna utólag. Hirtelen azonban valami különös érzés kerít hatalmába, majd körülöttem a padlót vékony jégpáncél borítja el. Megdöbbenve nézek a jégpáncélra, amiből saját arcom néz vissza rám.
- Ez... ez... ez hogy történt?- biztos a gép miatt van, de ezt nem merem bevallani magamnak. Közben meglátok egy fehér kancát. (Verac karakterét.)
- Szia. Segítenél? A jég miatt a padlóhoz fagyott a patám.- szólok oda neki mosolyt erőltetve az arcomra.
kép
3

#18 Felhasználó nem aktív   What A Beautiful Duwang 

  • chew
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.946
  • Csatlakozott: 17-január 12
  • Location:interwebs

Elküldve: 08 január 2014 - 01:00

Blind Spot


Ahogy bámészkodók között haladtam a színpad felé, percről-percre egyre több erszény landolt az öreg barna köpenyem belső zsebeiben. Már legalább ötnél tartottam.
Legnagyobb szerencsémre áldozataim épp mással voltak elfoglalva, így könnyű dolgom volt. Csak bámultak maguk elé, mint borjú az új kapura, nem kellett semmilyen mesterkedés vagy ügyeskedés. Egyszerűen és persze gyorsan, mágiával kicsentem az óvatlanok táskájából vagy ruháinak zsebeiből az értékeiket. Szinte magam éreztem megalázva, hogy ilyen könnyen ment.
Az előadás közben lassacskán elkezdődött, csak félfüllel hallgattam, egyrészt nem nagyon érdekelt ez a technikai humbug, másrészt el voltam foglalva idejövetelem valódi céljával, az könnyű pénzszerzéssel.
" Lehet, hogy ennyi elég lenne. Van már legalább egy hétnyi kajára pénzünk, nem kell, hogy túlságosan gyanússá váljunk... " - kezdett bele Voice a szokásos panaszkodásba.
" Ne aggódj már folyton. Épp hosszú távú befektetést csinálok... " - vágtam vissza - " Senkinek sincs ennyire aggodalmas hang a fejében… “
" Nagyon vicces vagy... " - válaszolt sértődötten.
“ Ne szívd már mellre... Jól van. Megígérem még kettőt és utána távozunk. " - mondtam, ám Voice válaszra sem méltatott.
Éppen az emelvénytől tíz méterre kedélyesen beszélgető, kikent, túlöltözött madame táskáját vettem volna célba amikor hirtelen két rendőrt vettem észre. ahogy rohamos sebességgel közelednek felém.
" Ne merészelj megszólalni! " - förmedtem nyomban társamra még mielőtt belekezdhetett volna a klasszikus "én ezt előre megmondtam" szövegébe.
Már készültem, hogy felvegyem a nyúlcipőt és a megszokott félórás kergetőzést megelőzően kereket oldjak, de a törvény nagybecsű őrei nemes egyszerűséggel, rólam tudomást sem véve elsuhantak mellettem. Azután vettem észre azt a furcsa pegazust a tudósok között és a felé tartó többi rendőrt. Jobban megnézve másik pegazus is volt mellette...
Közben kitört a pánik a a bámészkodók között, egymást odébb lökve mentették az irhájukat. Pár pillanatig elidőztem azon, ahogy néztem az eszeveszett menekülésüket. Egyszerűen szánalmas volt a látvány...
Visszafordulva a színpad felé némán konstatáltam, hogy a pegazus eltűnt tússzal és rendőrökkel együtt, mintha csak föld nyelte volna el azt a díszes társóságot. Ekkor vettem észre a gépezetből magasra törő füstoszlopot...
" Mi a franc történik itt?! " - kiáltottam elmém labirintusába döbbenten, miközben tágra nyílt szemekkel bámultam az okulárémon keresztül a szerkezet felé. Hirtelen egy éles villanás töltötte be a látóteremet, amit pillantókkal később átvett a mindent betöltő sötétség...


***


Fejfájás... De szeretek rád kelni… Várjunk csak, mi volt a fény, mi történt egyáltalán?! Éreztem a hideg padló érintését az oldalamon. Testem minden porcikája sajgott, ahogy próbáltam feltápászkodni. Felültem, majd kitártam a szemeimet.
Többedmagammal voltam egy teremben, némelyik mintha beszélt volna. Fejem még kótyagos volt, nehezen fogtam fel mi folyik körülöttem.
Végül tőlem pár méterre lévő fiatal földpóni, aki által sikerül könnyebben bejutnom a Csarnokba bárgyú mosollyal az arcán megszólított.
- Szia. Segítenél? A jég miatt a padlóhoz fagyott a patám.
Ránéztem, majd gyorsan a lábaira, amik tényleg úgy voltak ahogy mondta. Nem válaszoltam, nem is csináltam semmit annyira hirtelen ért az egész helyzet…
” Mi a franc folyik itt!? “ - szinte azonnal vártam Voice korholását, hogy "előbb el kellett volna menni és akkor nem lennénk itt", de nem akaródzott jönni. Egyszerűen mintha magamhoz beszéltem volna - ” Hol vagy!? Máskor azonnal panaszkodsz, most mért nem!? Válaszolj! “
Majd lassan el kezdett újra elsötétedni. Ám nem hirtelen, mint a fény után, hanem szépen lassan. Szívem egyre zakatolt és egyre gyorsabban vettem a levegőt… Szemem sarkából valami fekete füstszerű valamit vettem észre magam mögött, ahogy lassan mozdul…
Gyorsan oda fordítottam a fejemet is. Mintha a füst az árnyékomból szállt volna fal és lassan egy földpóni torzója formálódott belőle… Pár pillanattal később a szembe nézett és a lény és felém rám nézett és elmosolyodott...
- Kérlek, nyugodj meg, nem lesz semmi baj… - szólalt meg végül Voice hangján, és az a valami a “patáját” a vállamra tette.
Ezután minden elsötétült. Magamnál voltam, de a szemem előtt sötét foltok táncoltak volna összevissza, nem láttam semmit se... A testem úgy remegett, mint a nyárfa levél, a szívem úgy robogott, mintha robbanni készült volna, és levegőt is szinte csak nyeltem. Szinte éreztem ahogy egyre ritkább körülöttem... Végül hangos sikolyom zengett keresztül a termen...
kép
Killer Queen has no weakness...
Spoiler
3

#19 Felhasználó nem aktív   Shadow 

  • Denevérpóni
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.709
  • Csatlakozott: 28-október 13
  • Location:Hollow Shades

Elküldve: 09 január 2014 - 11:03

Cobalt



Ahogy a teremben lassult a mozgolódás, úgy az én helyzetem is könyebbé vált.
Remek hely ez a félemelet a megfigyeléshez: rögtön kiszúrtam azokat a pöffeszkedő alakokat, akikkel elszámolni valóm lett volna. Bevallom, ezzel a teljesítménnyel azért nem sok helyen tudnék felvágni, lévén az első sor közepén foglalatak helyet és egy páva is kevésbé lett volna feltűnő jelenség, mint ők. Mellettük még mindíg ott strázsált a két aranypáncélos, hogy a patájuk kukorodna fel!
A legfőbb akadályt bizony ők jelentették, habár számoltam még rajtuk kívül jópár kivételesen éber rendőrt is. Az utóbbi percekben pedig az zsebmetsző volt érdeklődésem középpontjában, aki ravasz róka módjára ténykedett a közönség soraiban.
- Talán felhasználhatnám - morfondíroztam. Bár szerencsétlen tiszta gebe, talán nem kéne elvennem a kenyerét. Nem! Miket is beszélek? Gyűlölöm a tolvajokat, mások nehezen megkeresett pénzét lopják el, a könyebb utat választják, nem érdemelnek kegyelmet!
Akkor ezt el is döntöttem, - nyugtáztam magamban - most leosonok, felhívom rá a kopók figyelmét, az lefoglalja a őket. Gyorsan kiűtöm a két őrpóni, és aztán...
Aztán egy pegazus suhan át a termen minden előjel nélkül, és hevesen nekitámad a tudósoknak egy fél vízvezetékcsővel, ezzel keresztülhúzva minden számításom. Való igaz, kicsit komikus képet fest, mintha a légy akarná lecsapni a pónit, és mertem feltétlezni, hogy a jövője is hasonló képpen fog alakulni, mint az elképzelt életképben. Ki tudja, talán máskor még nevettem is volna rajta, viszont most: a fene esne bele! Igaz ugyan, hogy a rendőrök most mind rámozdultak, de ez még túl korai! Kizárt, hogy ideőben leérjek, és beinídtsam a saját akciómat.
- Na tessék, már menekül is! Ennek aztán sok értelme volt, minden eredménye egy megrongált gép, a tudósok feje viszont még mindíg egészben van. Nem csoda, hogy ekkora koszfészek ez a város, ha itt senki nem képes normálisan leszámolni az ellenségeivel!
Hirtelen hasít belém a felismerés egy pata személyében, és majd kettérepeszti a koponyám. Füstöl a gép, a pónik megijednek és már rohannak is kifelé. De én?! Én megint elmerültem a gondolataimban. Még mindíg a földön hasalok, a lábak alatt. Rossz hely, nagyon rossz, ebben a pillanatban!
Kétségbeesetten probálnék felállni, de hasztalanul. Minduntalan visszalöknek, átgázolnak rajtam. A többség képességeihez mérten próbál átugran, de ez nem elég. A hasamat, a lábamat, minden tagomat szüntelenül taposság, még a fejemet is. Ösztönösen próbálom magam összehúzni, mást nem tehetek. Itt fogok meghalni!!!
Egy örökkévalóságbak tűnt, de a paták dobogás végre elmúlt. Mindenki kiment, nekem is kéne... De nem bírok... Felkelni...
- Még élek. Még! De fáj, úgy fáj, hogy moccani sem bírok.
A maradék erőmet összeszedve fejemet körbe fordítom, talán valaki még maradt, talán ha segítségért kiáltok...
Pontosan a csodamasinánál jár a tekintetem, mikor abból fehér fény tör elő. Még sose láttam ilyen fényeset, ezernyi nap erejével ragyog.
- A szemem! - ordítok. Sajgó lábam most mégis fejem elé kapom, de úgy érzem a fény áthatol rajta, a csontjaimon, a szemhájamon, semmi nem tompítja.


Sötétség, ez maradt a fényáradat után. Eszevesztetten dörzsölmöm a szemem.
- Ez általában csak ront a helyzeten - mondja a józan eszem.
- Viszont kellemes - mondja az ösztönös felem.
- Kellemes hát, főleg ha belevakulsz!
- Okééé, dörzsölés állj!
Miután egyetértésre jutottam magammal, óvatosan kezdtem pislogni. Színes fénypontok tácoltak mindehol körülöttem, fokozatos, de halványodtak, ezzel ellenetétben egyre tisztábban láttam.
- Megúsztam, de ennyi elég is lesz ebből a helyből. Ha foggal is kell magam kivonszolni, de én most távozok!
Természetesen soha nem állt szándékomban a fogomat használni erre a célra, inkább a lábaimat kéne újra szorgasorba állítani!
Elkezdek hát vonaglani, hasra fordulni, mikor is különös dolgot érzek. A bundám alatt, valami nyúlós, nedves...
- Fujjh, mibe feküdtem bele?! Fejemet odakapom, de bár ne tettem volna! Bár megvakultam volna!
- A feestééékeeem!!!
Egy szempillantás alatt talpon vagyok - no, megy ez-, őrülettől ködös elmém sarkall cselekvésre:
- Megmentem! - dobom bele a tócsába a farkam; hátha fel tudom törölni vele.
- A FESTÉÉÉÉKEEM ! - kiáltok újból. Mikor a balsors veri, a póni azt gondolná nem lehet rosszabb. Nos, ezt közkeletű tévedés: sárga és kék szikrák cikáznak a festéktócsán keresztül, onnan indulva, ahol farkam beleért. A vörös rózsaszínbe, majd fehérbe vált a miniatűr villámok nyomán. Immáron értéktelen fehér festéktől csapzott a szőröm.
- Ez lehetetlen! Mégis mit jelent ez?! Színváltás?! Hogyan csinálom vissza, hogy csináljam vissza?!
Pánikszerűen kapom fel a kifacsart tubust, hátha valami szöveg a hátoldalán útmutatást ad, de semmi. Egy szó sincs ilyesmiről.
Mély melenkóliába zuhanok, minden tagom fáj, mindent elvesztettem egy pillanat alatt. A sírás facsarja a gyomrom, pusztán a büszkeségem töredékét megőrizve harapok a szám szélébe, hogy elfolytsam könnyeim.

A földszintről egy kiáltás töri meg a kísérteties csendet. Valakinek szalma kellene, ha jól hallottam. De minek? - merül fel bennem a kérdés. A természetem felül kerekedik bánatomon, odafordítom a tekintetem, hogy megnézzem mi folyik körülöttem.
Elég ramaty a helyzet: középen egy póni eléggé döglött, egy másik egy plafondarabon... hát nem tudom mit csinál, de még ő van a legjobb bőrben. Ott egy csak néz ki bambán a fejéből, talán sokkot kapott, előtte nem sokkal egy póni kapaszkodik a padlóba. Bizonyára valami lyuk lehet alatta, amibe bellesett, bár én innen nem látom.
Váratlanul síkítás csapja meg a fülem. Odakapom a fejem.
- Nini a zsebtolvaj!
Úgy néz ki nagy bajban van. Előtte egy földi áll, mereven és furcsán, izami megfeszülve, azt hiszem nem békések a szándékai. Segítenem kell, mégha bűnőző is az az unikornis. De hogy jutok le?
Ahogy gondolkodni kezdtem a helyzet megoldásán, képzeletem újra beindult, és megszületett a kép, ahogy hősiesen odaállok a kanca és támadója közé, megmentem a napot, majd kiselőadást tartok a bűnözés következményeiről, és mindenki jó útra tér.
- Váááá - ordítok ezúttal én! Testembe mintha ezernyi horog akadna, izmaim görcsölnek, bőröm minha foszlányokban égne le rólam. Valami a korlát felé húz, úgy érzem a mélyba ránt. Lábamat befeszítem, ellenálni próbálok, de mindjárt szétszakadok... Elviselhetelen... Nincs más hátra, nem bírom tovább; megadom magam a sorsnak, halál angyalai, jövök már!
Elengedtem magam. Egy rövid ideig, mintha víz alól néznék ki, a környezetem elhomálysul, majd egy pillanat múltán fagyott parkettalécek néznek velem farkasszemet.
Agyamon gyorsan átfut mi fog velem történni, elég gyorsan, hogy felfogjam, és elég lassan, hogy semmit ne tehessek ellene.
Patkóim, ahogy a jeget érik, S alakot karcolva bele csúsznak meg, testem biztos támasz híján követi a mozdulatot. Bal pofával landolok, fejem még felpattan egy kicsit, majd a második ütés végleg ájulatba taszít.



kép

Spoiler



3

#20 Felhasználó nem aktív   Omni 

  • Pineapplejack
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Changeling
  • Hozzászólás: 2.238
  • Csatlakozott: 23-december 12
  • Location:in the bed with your crush

Elküldve: 10 január 2014 - 04:18

képWithered Flower | gonosz oldal

A színpadon állok, úgy tűnik senki nem sejt semmit. A fő professzor lép a színpadra, majd bele kezd a beszédébe.

- Üdvözlet méndenkinek! Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen sokan gyűltünk össze ezen a szép napon. Gondolom mindnyájan azért jöttek, mert érdekli önöket, hogy mi lapulhat a lepel alatt. Nos, erre rövidesen fény derül, mindössze csak pár önkéntjelentkezőre lenne szükségünk.

Egy pata sem emelkedik fel a levegőve, mindenki olyan csöndben ül, hogy ha leejtenének egy tűt, akkor azt az egész teremben lehetne hallani.

- Szóval senki sem szeretne jelentkezni?

Hirtelen egy pegazus ugrik a pódiumra, hátán egy eszméletlen rózsaszín pónival. Kacagva szólal fel, bár mégis mintha önbizalom hiányban szenvedne. Szájában egy ólómcső van, az amellyel korábban én akartam leütni egy tudóst.

- Pjhóóestjétazsujkrakjnak. - szólal meg érthetetlen hangon, majd ráeszmél, hogy mivel egy nem kis fémdarab van a szájában, nem értik a beszédét. Leteszi a földre maga elé, majd újra belekezd - Jó estét az uraknak, ha jót akarnak maguknak akkor azonnal adják át a gépezetet! Ez a fiatal földipóni a túszom, és ha nem kapom meg a gépezetet, nem garantálom, hogy újra viháncolva fog galoppolni. - felnéz a gépre, arca elsavanyodik; és halk hangon folytatja - Háát, nem gondoltam, hogy ez ilyen nagy lesz... most hogy az ördögben fogom ellopni?

Egy gyors pillantást vetek a mellettem tornasorban álló tudósokra. Egyikük sem unikornis, és akit leütöttem az sem volt az. Így nem használhatom a varázserőmet, hogy elvegyem tőle azt a szerencsétlen földipónit, és golyónvágjam az ólomcsővel. A tudósok egyből rátámadnak, de ő gyorsan felkapja a fémdarabot, és mindüket könnyedén leüti, még a professzort is.

Én a gép elé sietek, hogy megvédjem azt tőle. Ki tudja, hogy ez a őrült mire akarja használni. Bár szerintem ő sem tudja, hogy mire való.

- Tedd le a földipónit, különben meggyűlik velem a bajod! - kiáltok rá.
- Hogyisne! Hogy aztán a rendőrség csak úgy lerohamozzon?

A pónik sikítozva kezdenek menekülni a kijárat felé. Ezzel azonban feltartják a rendőröket akik ugyanazokon az ajtókon nem tudnak bejönni a hatalmas tömeg miatt. Mit tehetnék, nekem kell megállítanom ezt a no name bűnözőt. Feléje rohanok, és egy nagy rúgással megpróbálok belerúgni, ő azonban könynedén kitér előle.

- Hát legyen... - mondja, és ledobja a kancát a hátáról.

Én ismételten felé támadok, mire ő megragadja a patámat, és a gép felé dob. Akkora erővel csapódtam a gépezetnek, hogy iszonyatosan fájt. A gép elkezd hangosan visszaszámlálni, én pedig gyorsan lerántom a leplet a gépezetről. Megdöbbenve állok. Millió-egy gomb, kar és kijelzők. A rendőrség ekkorra ér be ide, és körülveszik a csődört, aki gyorsan felkapja a hátára a rózaszín kancát, és a tetőablakon kirepül. A rendőrség csak pegausokból állt, és utána repültek.

A gép számlál visszafele: 3..... 2...... 1......
És minden elfehéredik...

***

Zuhanást érzek, majd a földre esek. Egy ismeretlen teremben ébredek fel, sok más pónival. Még mind eszméletlen állapotban vannak. Körbe járom a helyet, és furábbnál furább dolgokba botlok. Az egyikük jégbe fagyott, a másik félig a padlóba süllyedt, és még sorolhatnám. A gépezet is itt van a hatalmas terem másik végében.

Az óriási masina felé rohanok, és rövid futás után oda is érek. A kijelzőre nézek, amire a "Szupererő" felirat van ráírva. Egyből rájövök, hogy mi történt itt, és arra is, hogy miért volt ismerős a csuklyás banda, mind szupererővel rendelkeznek, de már nagyon megöregedtek. Vissza fordulok a pónik felé, akik továbbra is eszméletlenül fekszenek. A falakon képek vannak, de ez eddig elkerülte a figyelmemet. Mind szuperhősök vannak rajtuk, azok akik tudósként a színpadon álltak, és ezért takarták el magukat a csuklyával.

A pónik elkezdenek felébredni, és mind hatalmas jajjveszékelésbe kezdenek. Azonban nem akarok kockáztatni és lebukni, így elbújok egy oszlop mögé, hogy onnan figyeljem az eseményeket. De várjunk csak, hiszen Tiwert már ismerem, és ő bízik bennem. Ledobom magamról a csuklyát, és oda megyek Tiwerhez, akit egy jégfal vesz körül.

- Szia. Segítenél? A jég miatt a padlóhoz fagyott a patám.- szólt oda egy földön fekvő póninak, aki azonban nem cselekedett semmit, csak visszafeküdt.

- Tiwer! Tiwer! Te vagy? - szaladok oda úgy téve, mintha egyáltalán nem tudtam volna - Ne aggódj kiszabadítalak.

Ez a sok színjáték bizony nagyon jól megy nekem. Lehet, hogy hivatásos színésznek is elmentem volna. Körbenézek a teremben, hogy van-e valami amivel szétüthetném a jeget. Hát semmit sem találok ami alkalmas lenne rá.. hmm.. varázsolni most sem varázsolhatok, de mivel nincs szarvam, és így nem árad fény belőle, talán elhitethetem velük, hogy nekem is lett egy szuper képességem. Gondolkozz. Megvan! Mondjuk úgy feltudom hevíteni a saját testemet, hogy az megolvaszt mindent. Felhevítem testem, ami ettől vörösen izzik, és könnyedén átsétálok a jegen, majd kiolvasztom Tiwer lábát is.
Certified fan of the series since 2011.
3

Téma megosztása:


  • (4 Oldal)
  • +
  • 1
  • 2
  • 3
  • Utolsó »


Gyors Válasz

  

1 felhasználó olvassa ezt a témát.
0 felhasználó, 1 vendég, 0 anonim felhasználó