Hunbrony Fórum: Egységben az erő - Hunbrony Fórum

Ugrás a tartalomhoz

Welcome to our forums

Join us now to get access to all our features. Once registered and logged in, you will be able to create topics, post replies to existing threads, give reputation to your fellow members, get your own private messenger, and so, so much more. It is also quick and totally free.
  • (4 Oldal)
  • +
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Egységben az erő Hősök ott, ahol szükség van rájuk...

Szavazás: Egységben az erő (17 felhasználó adott le szavazatot)

Melyik a legjobb szupererő?

  1. Gyorsaság (1 szavazat [5.88%])

    Voksolás százalékaránya: 5.88%

  2. Repülés (1 szavazat [5.88%])

    Voksolás százalékaránya: 5.88%

  3. Teleportálás (10 szavazat [58.82%])

    Voksolás százalékaránya: 58.82%

  4. Láthatatlanság (2 szavazat [11.76%])

    Voksolás százalékaránya: 11.76%

  5. Hulk (2 szavazat [11.76%])

    Voksolás százalékaránya: 11.76%

  6. Tárgyak irányítása (1 szavazat [5.88%])

    Voksolás százalékaránya: 5.88%

Voks A vendégek nem szavazhatnak

#21 Felhasználó nem aktív   Andrea 

  • Detektív póni
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Csikó
  • Hozzászólás: 681
  • Csatlakozott: 13-március 12

Elküldve: 11 január 2014 - 02:49

A dobás nem sikerült túl nagyra és Rózsi beleesik a masszaszerű valamibe. Lassan merül el benne és közben kicsi csikóteste megnagyobbodik felnőtt póni méretre, miközben szárnyai alakot váltanak. A szőre elfeketedik, sok vörös folt jelenik meg rajta és a sörénye valamint a farka elszürkül. Ahogy nő ki a hegyes szarv Rózsi homlokán át, úgy tűnik el a csillogás is a szemeiből. Miután magához tér, sikerül magát felküzdenie a masszaszerűség tetejére. Onnan pedig szárnyaival kirepül, majd le a padlóra, ahol összeesik, mert erős szédülés tört rá.
4

#22 Felhasználó nem aktív   get the salt 

  • GET THE SALT!!!!!
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.437
  • Csatlakozott: 22-július 13
  • Location:On the road

Elküldve: 12 január 2014 - 01:02

Továbbrasemtudom

Élek! Vagy lehet, hogy nem, de szerintem igen. Mivel tudok mozogni nagy valószínűséggel élek. Valójában értelmetlen ezen gondolkodni inkább csinálom ami jön. Ott a póni akit hoztam idáig! Hmmm... Most még hülyébben néz ki mint eddig. Vannak rajta fura foltok. Mondjuk így belegondolva én is elég hülyén nézek ki. Hirtelen ötlettől odahajolok megfogom a fejét belenézek a szemébe és hipnotizálom. Eddig ilyet nem tudtam. Viszont most akkor majd segíthet nekem káoszt csinálni. Hé még mindig itt vannak a rendőrök! Szólni kéne nekik, hogy élek és megverni őket.
- Hé rendőrök! Kapjatok el ha tudtok! - erre elkezdenek felém repülni és az egyik előkap egy lándzsát. Majdnem eltalálja a nyakam, de hirtelen arébb húzódik míg a fejem és a testem ugyanott marad. Na jó ezen nem csak én hanem ők is meglepődnek, de én gyorsan túlteszem magam és inkább a lándzsást is hipnotizálom. Erre megfordul és megtámadja a másik kettőt, akiknek nincs fegyverük így könnyűszerrel elintézi őket. Na, ez vicces volt és már hárman vagyunk. Most akkor irány a belváros és csináljunk káoszt.
kép
4

#23 Felhasználó nem aktív   TűzSzikra 

  • Kalandmester és anime-fan
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.036
  • Csatlakozott: 01-augusztus 13
  • Location:Canterlot

Elküldve: 12 január 2014 - 06:51

3.fejezet: A szupercsapat

A gonosszá vált pegazus újdonsült szolgájával indul el a belvárosba, miközben a fura képességeket kapott pónik még mindig a Csarnokban vannak, az idő pedig telik. A rendőrség időközben lezárja az épületet attól tartva, hogy a gép esetleg sugárzásveszélyes. Nem is sejtik, mi folyik odabent. A tömeg nagy része már feloszlott, mivel nincs már mire várniuk, max. arra, hogy a Csarnok újra elérhető legyen. A rendőrség távol tart mindenkit az épülettől,
és ez néhány póninál dühöt is kivált, aminek az lesz a vége, hogy két-három póni a rendőrség tagjaira támad, hogy
így utat törhessenek maguknak.
Eközben odabent valamennyi póni még mindig újdonsült képességeik kiismerésével van elfoglalva, míg mások már azt tervezgetik, mit vihetnének végbe ezekkel az erőkkel. Ám akad köztük olyan is, akinek eszébe jut a gonosz pegazus
és a túsz, aki bizonyára nagy veszélyben van. De vajon hogy döntenek?
kép
4

#24 Felhasználó nem aktív   Patrícia 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 233
  • Csatlakozott: 07-szeptember 13

Elküldve: 12 január 2014 - 07:34

Alice:

Kikaszálódok a plafon darabbol, majd újra körbepillantok. Úgy látom, a többiek is eléggé levannak foglalva azzal, hogy felmérjék erejüket. Megértem őket. Néhány perce még én is nagyon elcsodálkoztam azon, hogy a plafondarab csak úgy átzuhant a testemen, mintha szellem lennék. Pedig nem vagyok az, hisz például a nyeregtáskámat magamra tudom rakni, ami jó jel. Nincs kedvem szellemként tovább létezni.
Patámmal óvatosan megérintem a plafon darabot, ami előttem hever a földön. A patám rásimul a szilárd anyagra, ami az előbb biztosan átzuhant rajtam. Akkor most miért nem tudok áthatolni rajta? Talán elmúlt ez a fura dolog? Azt hiszem, igen.
- Pedig már kezdtem megszokni...- gondolom magamban kissé csalódottan, ám ekkor a patám keresztül hatol a plafon darabon, és én arccal előre a földre esek támasz hiányában. Akkor most mégsem múlt el? Dehát mitől jött elő megint? Talán attól, hogy használni akartam? Talán gondoltam rá, és attól sikerült? Magamban bólintok, majd a szemközti fal felé indulok. Aztán rohanni kezdek, a szemeimet behunyom, és arra gondolok, hogy bárcsak sikerülne átmennem a szilárd falon. Már csak négy méter... már csak három... már csak kettő... már csak egy... Várom azt a becsapódást, ami jelezné: tévedtem. Ám helyette átzuhanok a falon, és a járdán találom magam. Miután megállapítom hogy mindenem épségben maradt-e, felpillantok. Egy sárga szalaggal találom szembe magamat, amin a következő fekete betűs felirat áll: Lezárt terület. Mi? Lezárták a Csarnokot? A gép miatt?
Újra arra gondolok, hogy menjek át a falon, és miután megint sikerül, újra a hatalmas teremben állok. Odamegyek a többiekhez, és némi habozás és a megfelelő szavak kigondolása után végül ezt nyögöm ki:
- A Csarnokot lezárta a rendőrség. Most mit tegyünk? Ha kimegyünk, biztosan észrevesznek minket, és ha meglátják mire vagyunk képesek, talán holnap már kísérleti nyúlakként ébredünk egy laborban. Másrészről viszont szerintem kikéne szabadítani azt a csikót, akit az a pegazus túszúl ejtett. Mit gondoltok?- nem akarok főnökösködni, de valamit csak kéne kezdenünk a helyzettel. Nem ülhetünk itt egész nap, arra várva, hogy néhány rendőr kapjon el minket, és egy laborba vigyenek.- Egyébként a nevem Alice.
4

#25 Felhasználó nem aktív   Klenon 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 302
  • Csatlakozott: 05-január 12

Elküldve: 12 január 2014 - 11:19

Klenon:

Látom, ahogy a többiek lassan felkászálódnak. Most már kezdem elhinni, miszerint ez nem álom. De hogy történhetett ez az egész? És miért pont velem, illetve velünk? Nem kevés dolog van, amit most végig kéne gondolnom. Mielőtt elfelejteném, a hátamra visszateszem a nyeregtáskámat. Hogy kicsit összeszedjem magam, a fejemet nekitámasztom a falnak. Erre viszont, a burám nemes egyszerűséggel beleolvad a falba, pont úgy, akárcsak az imént a parkettába.
– Na, jól nézek ki. Most biztos olyan lehetek, mintha én lennék a Fej Nélküli Ló. Legalábbis, gondolom így festhetek a kintieknek azáltal, hogy nem látszik a fejem.

Némi nekifeszülés után az elülső patáimmal ellököm magamat a faltól, aminek hatására a testem ismét teljes valójában pompázik a Csarnokban. Azt nem tudom, mi lehet ez az egész, de azt örömmel nyugtázom, hogy nem fáj semmim. Viszont a külsőm most azt a fehéres árnyalatot vette fel, ami a fal színének felel meg.
Vajon mi okozhatta ezt az egészet? Talán ez a rejtélyes gépezet? A fene enné meg, mért pont ide kellett csomagot szállítanom. És ha ez a képesség később a viszályára fordul. Olvastam ilyet anno képregényben. Valakinek szuper ereje lesz valamitől, ami, bár rövidtávon baron működik, de aztán egyszer csak a szereplő szervezetét szétvágja az átváltozása. Ez pedig, akár halállal is lehet a kimenetele. Én nem igazán örülnék, ha így kellene végeznem.
Miközben agyalok, hirtelen azon kapom magam, hogy hatalmas szomjúság lesz rajtam úrrá. Szinte úgy érzem, elájulok a kiszáradástól. Ekkor veszek észre egy italautomatát a terem valamelyik sarkában. A többi póni menekülése alatt, valószínűleg nekirohanhatott valaki, mert az eleje kicsit meg volt rongálva és néhány üdítős konzerv hevert előtte, melyek feltehetően korábban a belsejében voltak. Nem is teketóriázok tovább, odarohanok az automatához, felkapom az egyik kiesett konzervet, egy gyors mozdulattal kinyitom, majd egyetlen hajtásra megiszom. Biztos, a többiek furcsán nézhettek rám, de tényleg úgy éreztem, hogy itt fogok elpusztulni, ha nem ihatok rögtön.

Ezután meghallom, hogy a sárga pegazus beszél valamit. És bizony, nagyon sok helytálló dolgot mond. Gyorsan válaszolok is erre.
– Tényleg, annak a csikónak a kiszabadítása tűnik most a legfontosabbnak. A többi miatt ráérünk aggódni később. Bár én még nem igazán tudom, mit tudok csinálni.
Igazság szerint, egy kicsit jobban is kifejthettem volna a mondandómat, viszont a valóságban, egyáltalán nem voltam biztos magamban. Talán ezzel a rögtönzött mentőakcióval, most egy nagy csacsiságot teszek. De ha egyszer bizonyítani akarok Luna hercegnőnek, akkor nem futamodhatok meg a veszély első jelére. Ezért útravalónak, magamhoz veszek a földről még egy üdítős konzervet, amit aztán behelyezek a nyeregtáskámba, majd lelkileg rákészülök az indulásra. Azt a csomagot pedig, amit eredetileg idekellet szállítanom, most figyelmen kívül hagyom.
– Egyébként, ha érdekel valakit, a nevem Klenon.
5

#26 Felhasználó nem aktív   Spoiler 

  • Syntac the Killer
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 549
  • Csatlakozott: 21-december 13
  • Location:Erdőkertes

Elküldve: 13 január 2014 - 02:09

Syntac:

Elég sokáig éreztem a nyakláncból előáradó, dühöt és gyűlöletet, mely erre a napomra teljesen kihatott. Ennyire marcona kedvemben még soha nem voltam. Most ki is vagyok valójában? Ahányszor használom a nyakláncomba zárt Alikorn erőt, félek lehet soha többé nem leszek önmagam. Nehezen tudom visszanyerni a régi énem. Pusztítja a lelkem, megakarja törni, hogy a testem felett átvegye az irányítást. Kinyitom a szememet. Homályosan látok. Még mindig hallom a hangját a fejemben, pedig tudom, hogy vége. Bezártam őt. Remélem nem kell többé használnom, mert súlyos következményei lesznek. Nem tudhatják meg a többiek mekkora terhet cipelek, és ezt a terhet nem fogom eldobni, mert ez az egyetlen egy ajándékom, amit utoljára kaptam a szüleimtől. Egyedül a családi házunk, ami még emlékeztet rájuk. De mivel nem töltöttem be a 18-at így a nagybátyámnál kell, hogy lakjak. Ő a gyámom. Már biztos aggódik értem. Felkelek. Végighallgattam a sárga pegazus póni beszédét.
Már kitisztult a látásom. Az első dolog amit láttam az, az volt amikor a fekete csődör, az üdítő automatához rohan és mintha, aki hetek óta nem is ivott volna semmit, a földön talált italos dobozt azonnal felnyitja és bekortyolja az egészet. Ezután visszaszól a pegazusnak és bemutatkozik.
- Klenon és Alice. - halkan ejtem ki a nevüket, hogy megjegyezzem.
- Alice - néztem a nálam idősebb kancára – és Klenon! Mikor a fekete csődör nevét kiejtettem a zöld szememet rászegeztem. - Én Syntac vagyok. - mutatkoztam be halkan. - és bólintottam egyet feléjük, hogy már legalább a nevüket tudom, és belekezdtem én is a mondandómba:
- Tudom fura egy nevet kaptam, de a szüleim ezt adták nekem és büszke vagyok rájuk. Celesztia nyugosztalja őket békében. Ha a csarnokot lezárta a rendőrség nem tudnál minket kivinni Alice a tető ablakon át, még mielőtt a rendőrök bejönnének ide és teljesen nekünk esnének. Ha itt találnak minket... belegondolni is szörnyű mit művelnének velünk - és mutattam a többi fura pónira. - Sietnünk kéne, mert bármikor bejöhetnek a nyomozók. - El fogsz bírni minket pegazus?
Alázat, befogadás, szeretet, tolerancia. Négy egyszerű szó, mégis képes életeket menteni.
4

#27 Felhasználó nem aktív   Doom 

  • Leader of the cabbages
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.223
  • Csatlakozott: 26-október 13
  • Location:Mindig máshol

Elküldve: 13 január 2014 - 08:43

Tiwer:

Végre nem vagyok a jég fogságában. Megrázom patáimat, hogy újra meginduljon bennük a vérkeringés. Miután újra van bennük élet, elindulok körülnézni. Úgy látom, a többiek is hasonlóképp jártak, mint én. Bár már ők is kezdenek kivergődni a hirtelen adódott problémákból. Egy mosoly fut át az arcomon.
- Szia. Te ki vagy?- szólítok meg egy sárga pegazust, ám az ekkor elrohan a közeli fal irányába, és szinte rögtön eltűnik, a falba ugorva. Neki ez lenne a képessége? Át tud menni a falon? Nem mindennapi dolognak számít, az már biztos. A falhoz lépek. Kintről semmit sem hallok, bizonyára hangszigetelt, legalábbis egy része biztosan az. Két patámat a falhoz érintem, mire a fal egy aprócska részén jég jelenik meg. Hát, nem éppen ezt akartam, de most már mindegy, nem? Ellépek a faltól és körbepillantok, keresve valamit, amin kipróbálhatom a képességemet. Nem lenne jó ha véletlenül egy barátomból, vagy bármelyik ártatlan póniból jégszobrot csinálnék. A tekintetem végig figyeli a Csarnokot, ám a legjobb eszköz, amit találok, az néhány szék. No mindegy, azok is megteszik. Ahogy megindulok a székek irányába, hátrapillantva látom, hogy a pegazus kanca visszatér a falon át, arcán némi aggodalom. Mi lett a mosollyal, ami nemrég még az arcán ült? Közelebb lépek hozzá, ahogy a többiek is. Azt mondja, hogy a Csarnokot a rendőrök lezárták, bizonyára a gép miatt, és hogy másik utat kell találnunk a kijutásra. Hát igen, én sem akarok a tudósok kezére kerülni holmi gép miatt. Még azt is mondja, hogy kikéne szabadítani azt az ártatlan túszt, akit az a pegazus elvitt magával.
- Szerintem is szabadítsuk ki, de tényleg a tetőn át kéne kimennünk?- kérdezem, miután két másik póni is mond néhány dolgot, és elárulják a nevüket. Remek, végre nem kell mindenkit ő-nek szólítanom. A sárga kancát ezek szerint Alice-nak hívják. Szép név, vallom be magamnak.
Hirtelen eszembe jut egy őrültnek tűnő ötlet, és a lyuk alá futok, ami a plafondarab helyét jelzi odafönt. Ott beárad némi napfény, ezt már az odaérkezés előtt megállapítom magamnak. Becsukom a szememet, és erősen figyelek mire valami hideg és kemény tapintású dolgot kezdek érezni magam alatt. Kinyitom a szememet. Egy jégoszlop! A szemeim elkerekednek. Nem hittem, hogy összejön, ahogy az sem, hogy a padlóból kiemelkedve felemel engem pont a plafonig, ahonnan szabad út nyílik a tetőre. Épp át akarok ugrani a jégoszlop tetejéről a tető alatti egyik tartógerendára, amikor az oszlop elkezd darabjaira hullani. Még épp ugrani tudok, és két elülső patámmal épp hogy sikerül megkapaszkodnom a gerendában. A plafon pontosan a fejem fölött van, a lyuk pedig balra tőlem két méteres távolságra, ha jól számolom, bár ez egy ilyen akció után nem biztos, hogy pontos számítás. Közben látom hogy a jégoszlop darabjai szanaszét hullottak a padlón, és némelyik már el is kezdett olvadni. Hát igen, nem maradhat meg örökké, de azért azt hittem, tovább kitart. Bár lehet, hogy azért omlott szét, mert még nem annyira ismerem ki a képességeimet. Most, hogy belegondolok, nem tudom, hogyan fogok lejutni innen. A többiek pedig lent vannak, nem itt fönt. Ráadásul így a tetőre sem tudok kimászni.
- Valamelyikötök kisegítene?- kiáltok le jól hallhatóan. Szégyellem magam, amiért megint engem kell megmenteni, de azért próbálok komoly arcot vágni. Leülök a gerendára, két patámat lelógatva a semmibe. Várok.
kép
4

#28 Felhasználó nem aktív   Damn 

  • nihil
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 614
  • Csatlakozott: 23-augusztus 13
  • Location:Nopony knows

Elküldve: 14 január 2014 - 09:46

Hádész

Ez nem vezet semmi jóra. Így sosem fogok előrehaladni. Örökre szerencsétlen maradok. Ez az élet kell nekem? Nem! Soha nem adom fel, megküzdök az akadályokkal! Ha kell, még áldozatok árán is! Különben meg nagyon hideg a padló. Talán ez a legnyomósabb érv a felállás mellett.
Mindenesetre ameddig nem érzem magamat bolondnak, addig felőlem akár az is lehetek. Ha már megőrültem volna, akkor végtére is talán teljesen mindegy, hogy elmebeteg vagyok-e vagy sem, ugyanis ha most nem zavar, akkor miért is lázadnék ellene? Na de mostmár tényleg ideje lenne legalább felülni, ha már a felálláshoz nem tudok elegendő motivációt összegyűjteni magamnak.

Lássuk! Tehát itt vagyok a csarnokban, körülöttem hét pónival. Hét egységnyi lehetetlenséggel. Mindenki hihetetlen dolgokat művel. És ezt egy gép okozta. Szörnyű. Én nem ezt tanultam fizikaórán. Nem hallottam ilyenekről kémiaórán. Nem láttam ilyet biológiaórán. És most minden egyszerre a képembe vágja: A lehetetlen létezik! A pónik újabban jeget tudnak kreálni a puszta patájukkal, sőt mi több, képesek beleolvadni a szilárd anyagokba úgy, hogy utána ki tudnak szabadulni az anyag részecskéi közül mindennemű károsodás nélkül! Ésatöbbi. Hihetetlen. De úgy tűnik, mégis létezik. Egyszerűen elképesztő.

Na de mit csinál a köznép? Rácsodálkozik az elváltozások adta új lehetőségekre. Valószínűleg ezek csodaként fogják fel a mutációt. Ugyanis nem látom, hogy bárki is elgondolkozott volna a változásokon. Azt sem tudják, hogy mi történt velük. Nem feltételezem, hogy bármit is megértettek volna az előadásból. Nem is sejtik, hogy mekkora veszélynek vannak kitéve. El sem tudják képzelni, hogy milyen káros hatásai lehetnek a sugárzásnak. Most még örülnek neki, de nemsokára a sokszorosát fogják visszafizetni ennek a pillanatnyi jónak. Velem együtt. Mégis, miért történik ez velem? Miért nem tudok parancsolni a sorsomnak? Annyival, annyival többre volnék érdemes. Már majdhogynem láttam a fényt az alagút végén. Erre utolért ez a sugárbetegség. Miért, kérdem én. Miért?

De talán ki tudom élvezni ezt a rövid időt, amit még ezen a világon töltök. Száz százalék, hogy nekem is okozott ez az átkozott gépezet elváltozásokat a szervezetemben. Ez ugyan nem magyarázza meg a nemrég történteket, de ettől függetlenül támpontot adhat még az elkövetkező tapasztalatgyűjtésben. Igen, mindent tudni akarok a vég előtt. Tudni akarom, hogy mire lehetek képes. Esetleg ha megpróbálom fölvenni a kapcsolatot a többiekkel tapasztalatgyűjtés céljából, lehetséges, hogy előrébbjutok a rögtönzött kutatásban. Ha pedig kihúzom addig, akár egy könyvet is írhatok erről a jelenségről, hogy fennmaradjon a nevem az utókor számára. Hogy legyen valaki, akire fölnéznek, és azt tudják mondani, hogy "a fenébe is, volt valaki, aki nem sz*rakodott, aki belevágott a lehető legnehezebb feladatba, és az élete utolsó napjain igenis megcsinálta!", ezt követően pedig megpróbálnak az én nyomdokaimba lépni, de természetesen sikertelen lesz minden próbálkozásuk. Mert én megismételhetetlen vagyok. Egy nélkülözhetetlen póni, aki több, mint mindenki más. Akit megfertőzött a radioaktív sugárzás, de nem adta fel, elérte élete célját. Én egy hős vagyok.

Mit csinál ott az a sárga póni? csak nem neki akar szaladni a falnak? Meg kell állítanom, beszélnem kell még vele a tapasztalatairól. Vagy ha esetleg megbolondult, akkor arról is tudomást kellene szereznem. De most sietnem kell, nehogy késő legyen.
Affene. Újra megállt minden. De mitől is? Sietni akartam? Pont mint múltkor. Mindössze sietni akartam, erre megállt az idő. Ebben bizony van lehetőség. Nem is kevés. Bár számomra lehetetlenségnek tűnik. Lehetőség a lehetetlenségben? Sokáig el tudnék ám játszani ezzel a nyelvvel. De koncentráljunk most a feladatra! Meg kell állítanom azt a sárga alanyt, mielőtt a falba csapódik. Kell szereznem valami puhát. Valamit, amiben nem töri össze magát. Amibe nyugodtan belecsapódhat, és nem lesz semmi baja. Lássuk csak... A gép az kemény, nem lesz jó... Néhány ledobott köpeny... Túl kevés... Aha! Ott fekszik egy döglött póni, akit minden bizonnyal már megölt a sugárfertőzés. Ő jó lesz. Csak a sárga elé teszem, és minden rendben lesz. Eddig is tudtam, hogy a döglött póni a jó póni. Most gyakorlatban is beigazolódott.

Valami nincs rendben. Egyáltalán. Semmi sincs itt rendben. Mozgatom ezt a pónit a levitációs energiáim segítségével, erre elkezd meggyulladni. Egészen egyszerűen folyamatosan perzselődik le róla a szőrzete. Nyilván van ennek valami magyarázata. De vajon mi? Mi okozhatja egy póni szőrének a leperzselődését? Mitől gyullad meg egy test? Ameddig ott döglődött, nem volt semmi baja. Ellenben most hogy mozgattam... Hirtelen felforrósodott. Hogy lehetek én ilyen agyalágyult? Hogy lehetek ilyen vak? Ilyen oktalan? Hogy nem vettem észre azt, hogy mi történik itt? Pedig annyira nyilvánvaló! Az csak természetes, hogy nem az idő állt meg. Mindössze én gyorsultam fel elképzelhetetlenül nagy sebességre. Ezért tűnik úgy, hogy minden leállt körülöttem. És ez biztosítja nekem, hogy előbb fogom feldobni a patáimat. Egyszerű a képlet: most az egész szervezetem fölgyorsul, gyakorlatilag úgy, mint valami erős doppingszer hatására. Hamarabb elfáradnak a szerveim. Sőt mi több, azt az időt, amit én most perceknek élek meg, a többi póni mindössze pillanatoknak. Az ő szempontjukból nézve pár óra alatt éveket is öregedhetek akár. Kínos eset. Na de ledobom ezt a pónit a földre, hogy maradjon már szegénynek szőre a temetésére. Nem nézhet ki csúnyán egy olyan nagy ünnepségen!

Most pedig úgy döntök, hogy kihasználom az új lehetőségeimet, és ezt a gépet eltulajdonítom egy szempillantás töredéke alatt. Ki tudja, talán még hasznát veszem. Na de hova tehetném? Talán a legjobb helyen kint lesz függönybe csavarva egy sűrű bokorban. Már viszem is.
Állj! Mi lesz akkor, hogyha én is elégek? El tudok én égni egyáltalán? Tesztelem... Nem. Nem ég a szőröm. Szerencse. Már itt sem vagyok ezzel a géppel. Aztán még visszajövök, és szerzek még egy kis információt ezektől a póniktól.

*Pár tizedmásodperccel később...*

Meg is volnánk.
De hogyan lehet újra lelassulni? Múltkor hogyan sikerült?
Mindegy, mert már újra kezdek szédülni... És újra minden normális.
Most látom csak: a sárga póni egészen egyszerűen átfutott a falon szellem módjára, és ami a döglött pónimat illeti, nos... Nem igazán volt döglött... Sőt mi több, szerencsétlennek meg is gyulladt a szőre. Rossz nézni, ahogy oltogatja magát. Egye fene, segítek neki egy kicsit. Ráterítek néhány köpenyt. De! Dolgozzunk végre tovább! Most gyorsan odamegyek a többiekhez, és... És újra felgyorsultam... Nem hiszem el. Sosem fogok már a rég áhított információk közelébe jutni? Nem lesz ez így jó.

Most látom csak. Egy jégoszlop emelkedett a terem közepén. Nem hiszem, hogy ez így hasznos lenne. El is tüntetem onnan gyorsan a patáimmal. Sikerült, és mindössze egy rúgással! Ezt nevezem! Gratulálok a hátsó lábaimnak. Sokat fejlődtek az elmúlt pár évben.

És most végre újra normális sebességgel működök.
Tehát szépen, lassan odaaraszolok a többi pónihoz, és megnézem, hogy miről beszélgetnek...
kép
4

#29 Felhasználó nem aktív   TűzSzikra 

  • Kalandmester és anime-fan
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.036
  • Csatlakozott: 01-augusztus 13
  • Location:Canterlot

Elküldve: 16 január 2014 - 09:22

Mr. Rockwood

A Csarnok kiürült folyósóján állok, ami a bejárattól egyenesen a hatalmas központi terembe vezet. A rendőrség és a szemtanúk szerint ott történt a robbanás, így lehalkítva lépteimet, arra veszem az irányt. Miközben haladok, a zajok, amiket már az előbb is hallani véltem, egyre erősődnek. Beszélgetés zajai, valamint néhány meghökkent és fura kiáltás is. Azt mondták, senki sem maradt bent. Vagy mégis?
- Úgy tűnik, lesz egy kis elintéznivalóm...- magamban gonosz mosolyt képzelek el, majd megtorpanok, és egy apró, szürke, kerek tárgyat veszek elő. Egy kamera. Leteszem a földre, mire megindul előre, majd eltűnik a terembe is vezető kanyarban. Várok.

Néhány perc múlva a kamera visszatér, és a képernyőn, ami az oldalán van, néhány átlagos pónit látok. A teremben vannak, és épp beszélnek valamiről, de nem tudom jól kivenni, hogy miről. Hirtelen a háttérben elsuhan valami. A Felvétel megállítás-ára bökök, mire megáll a felvétel, így megtudom nézni, mi lehetett az a folt. Úgy nézki, mint egy póni, de csak elmosódva lehet érzékelni. Mitől fut ilyen gyorsan? Tovább indítom a felvételt. Most a háttért egy egyre emelkedő jégoszlop tölti meg, aminek a tetején mintha egy meglepett póni állna. Ez egyre furcsább. Úgy tűnik, itt még én sem tudok majd egyedül boldogulni. Szükség lesz erősítésre. Megkéne vizsgálni ezeket a pónikat. Lehet, hogy a gép tette ezt velük. Mindenesetre úgy döntök, behívok egy osztagot, és megpróbáljuk elkapni őket, még ha az egyikük hihetetlenül gyors is. Elteszem a kamerát, majd egy apró fekete mikrofont veszek elő, és kapcsolatba lépek a kinti rendőrökkel...

//OFF: Omni jön.//
kép
5

#30 Felhasználó nem aktív   Omni 

  • Pineapplejack
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Changeling
  • Hozzászólás: 2.240
  • Csatlakozott: 23-december 12
  • Location:in the bed with your crush

Elküldve: 20 január 2014 - 05:43

Withered Flower

- Tiwer! Tiwer! Te vagy? - szaladok oda úgy téve, mintha egyáltalán nem tudtam volna - Ne aggódj kiszabadítalak.

Ki is szabadítottam a jég fogságából Tiwert, aki természetesen egy szó nélkül elrohant, és egy sárga pegazussal próbált szóba elegyedni. Na nem számít, biztosan csak meg van rémülve.

Végignézek a termen, elég érdekes társaságot válogattak össze, márha szándékosan őket választották. Szerintem csak egy szörnyű véletlen lehetett ez az egész, mert én el nem bírom képzelni, hogy ilyen alakokat szemeltek ki maguknak. Azon sem lepődnék meg, ha visszavennék a képességeket.

Egyébként, én hogyhogy nem kaptam szuper erőt? - estem gondolkodóba. De rövidest rájöttem, hogy valószínűleg a köpeny megóvott a sugárzástól.

//OFF: Bocsánat, hogy kicsit rövidre sikeredett, elég fáradt vagyok. D://
Certified fan of the series since 2011.
3

#31 Felhasználó nem aktív   Andrea 

  • Detektív póni
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Csikó
  • Hozzászólás: 681
  • Csatlakozott: 13-március 12

Elküldve: 21 január 2014 - 10:40

Miután Rózsi magához tér, feláll és körbenéz. Úgy érzi hogy mindenki ellene van és még mellé dühöt is. A szarva felizzik és mindenfelé pónifül méretű tűzgömböket lő ki. Mikozben lövöldöz, észrevesz pár rendőrpónit és őket veszi célba. Feléjük haladva, kitárja a szárnyait és 50 cm magasságra repül fel, úgy haladva tovább előre.
- El az utamból!
1

#32 Felhasználó nem aktív   Kövesember 

  • Livin' the Dream
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.947
  • Csatlakozott: 17-január 12
  • Location:interwebs

Elküldve: 26 január 2014 - 08:34

Blind Spot


Hosszú percekig ültem a Csarnok hideg padlóján, arcomat meg mindig a félelem maszkja takarta, miközben egész testem remegett, mint a nyárfa levél. Ám éreztem, lassan kezdek lenyugodni, szívem ritmusa is normalizálódott és a légszomjam is csökkent. Testemben olyan félelem rekedt meg, amit még eddig soha sem éreztem. Becsuktam a szememet majd újra kinyitottam, ám még mindig a sötétség fogja voltam... Ezután görcsösen, újra meg újra próbálkoztam, de ugyanúgy nem történt semmi...
" Mi a franc van velem? Meg vakultam?! De-de miért? Talán az a szerkezet okozta és mi volt az a valami, ami az árnyékomból kiemelkedett?! "
- Az a valami, kérlek szépen én voltam - válaszolt Voice, ám már nem elmémből, hanem a külvilágból szólt nyugodt hangja.
- De-de hogy-hogy nem a fejemből hallak téged?
- Mint ahogy az előbb mondtam, én voltam az a “valami” - adott választ társam, hangja sokkal határozottabb volt, mint korában- Nem tudom, hogy mi történt, de le kell nyugodnod. Ez legyen az első.
- Olyan más vagy, teljesen máshogy beszélsz, meg minden. Vagy csak egyszerűen megőrültem, és mindenfélét hallucinálok?
- Ne törődj most ezzel, ki kell jutnunk innen, a sárga pegazus valami olyat említett az előbb, hogy lezárta a rendőrség a Csarnokot. Nem tudom, hogy mi folyik odakint, de nem jelen semmi jót...
- Nem lehet, hogy segíteni akarnak rajtunk?
- Lehetséges, de nem vagyok eben annyira biztos. Olyan sugárzás ért minket ,amit még csak most kezdtek el kutatni a tudósok. Lehet, hogy egyszerűen egy laborba visznek minket és kísérleti patkányként mindenféle vizsgálatokat hajtanának rajtunk végre, ez még a jobbik esett, a boncolás nem annyira... - hangzott komor válasza.
- De te honnan tudsz ilyenekről? És hogy lettél ilyen határozott, eddig még a legkisebb kelletlenség miatt is képes voltál órákat panaszkodni?
- Először is, én figyeltem az előadás alatt, míg te a pénzszerzésre koncentráltál. A másodikban igazad van ez engem is meglepett, de most ne nagyon törődjünk ezzel először jussunk ki innen.
- Lehet, hogy igazad van... Lehet, hogy oda kéne mennünk a többiekhez?
- Kezdetnek ez is jó lesz. Vezesselek?
- Nem tehetek mást. Az orromig sem látok... - válaszoltam, miközben egy halvány mosollyal és gyenge szóviccemmel próbáltam palástolni tehetetlenségemet.
Érzetem újra megérint az a valami, és gyengéden felsegít a hideg padlóról. Ezután hozzáér a vállamhoz, finoman megfelelő irányba fordít.
- Indulhatunk?
- Persze.
Voice lassan, lépésről lépésre kezdett el vezetni a helyszínen marad többi póni felé. szinte minden egyes akadálynál szólt, hogy merre lépjek, hogy kikerüljem az azokat. Figyelmeztetett az elém került törmelékre, székekre, meg mindenmásra, egy esetet elszámítva. Egy utunkba kerülő széknél későn kapcsolt, aminek az lett az eredménye, hogy majdnem orra bukta, szerencsére időben elkapott. Így bele gondolva elég bizarr látványt nyújthattunk, egy barna köpenybe burkolt unikornis kanca, akit egy árnyék akármicsodával lépésről lépésre közeledik feléjük...
Amikor odaértünk valamilyen elrabolt pegazusról szólt a beszélgetés közöttük, akit az egész galiba okozója, az a színpadon megjelent póni túszul ejtett. Szinte mindegyik azt a gondolatot pedzegette, hogy meg kéne menteni.
Mondhatni leesett az állam. Mi a fracnak kéne ezt tenni. Mi van, ha csak annak a támadónak a társa volt és csak megjátszották a túszejtést… Egyszerűen örültségnek tartottam, hogy csak úgy se szó se beszéd magán mentő akcióba akartak kezdeni, hogy megmentsék a kérdéses körülmények között “elrabolt” ismeretlen csikót. Ésszerűbb lett volna, ha ezt a felesleges terhet ráhagyják a hatóságokra, akiknek valójában ez lenne a feladatuk.
Nem akartam, hogy első találkozásunkkor azonnal leszóljanak, ezért kétségeimet inkább megtartottam magamnak és inkább nem szóltam bele a diskurzusukba, csak halkan figyeltem tovább a beszélgetésüket, miközben kényelmesen helyet foglaltam a Csarnok padlóján...
kép
4

#33 Felhasználó nem aktív   Shadow 

  • Denevérpóni
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.709
  • Csatlakozott: 28-október 13
  • Location:Hollow Shades

Elküldve: 29 január 2014 - 09:48

Cobalt


Ó, Luna hercegnő... Mióta visszatért, az álmok megváltoztak. De néhányan, sokan mégcsak észre sem vették ezt. Micsoda balgák! Bezzeg én éreztem, nagyon is éreztem a jelenlétét, hálás is vagyok neki azért az áldásért, amit most ad nekem: az élet sanyarúsága elől kimenekítve, elmém egy hűsítő tó alján talál békére, képzelt testemet az iszap légpárnaként ringatja. Vízesés lágy csobogása ad nyugtató dallamot, miközben a víztükrön a napsugarak lejtenek hipnotizáló táncot.
Becsukom a szemem, csak élvezem. Orromból pár buborék indul a felszín felé, de levegőm még kitart. Örökké is tarthatna, hiszen ez csak álomvilág.
Huuhh, kezd meleg lenni - nyitom ki újra szemeim. Valami nincs rendben... Forró, FORRÓ! Ellököm magam a talajtól, kapálódzva igyenszem a felszín felé. A víz időközben már vörös fényben izzik, mikor végre kibukok a feleszínen a tó tetje zubogva forr. Szinte lángolok, neee!!!
Felriadok az ájulatból, és azzal a lendülettel fel is ülök. Fejem jobbra-balra dülöngél, mint ami nem tudja éppen merre essen le. De azért nem fogom elveszteni, ebben egészen biztos vagy. Másban nem. Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Próbálok erőt venni a kábulaton, és visszanézni a múlt eseményeit. Odáig emlékszem, hogy elcsúsztam. De az a terem másik végében volt, hogy kerültem ide? És mi ez az égető érzés? - csak most nézek végig testem. Bundám kissé tépázott, a farkam vége pedig... Megesküdnék, hogy megégett?! Igen, bűzlik az égett szőr orrfacsaró szagától, de hogyan?
Ez a gondolat elfoglal még egy kis ideig, köszönhetően belassult felfogóképességemnek. Végül aztán sikerül levonnom megfelelő a következtetést.
- Ha elkapom azt a vicceskedvű pirománt, úgy éljek, megpatkolom a torkát! - engedek meg magamnak egy mérsékelt hangú megjegyzést. Persze senki sem hallja. Jó is így, amúgy sem tudnám mostani állapotomban kivitelezni a műveletet.
Különben is, fontosabb dolgom van, még mindíg nem jöttem rá mi is történik velem. Lássuk csak! Volt valami gép. Mit is csinált? Áá, kisüti a pónik agyát, ha beleülnek! Nem, várjunk, ezt csak én gondoltam róla. Más volt, más volt... Igen! Valami képesség javításról beszéltek. Aztán, hogy is volt? Hősködni akartam, ott voltam az erkélyen, aztán elképzeltem ahogy...
Ismerős érzés, mintha ezernyi tű vágódna a húsomba. Nem, nem, NEM! Újra ne! Pánikszerűen próbálom megállítani, de nem használ. Már majdnem feladom, mikor agyam megoldással áll elő: elképzeltem, képzelni, ez az! Gyorsan megváltoztatom az előbbi képet a fejemben. Javulás. Fogjuk rá... Most olyan, mintha erős vaslánc tekeredne körém, a húzás pedig tasztásba vált, majd két reccsenés és egy nyikorgás közepette a galária egy jókora darabja terem előttem. Pont, hogy a fejemben volt. Furcsa, de legalább működött, ami bevallom, meglep! Én csak szabadulni akartam, nem terepet rendezni.
Felocsúdva az első döbbenetből az előttem lévő padlódarabot kezdem vizsgálgatni. Ezt jól kiszakítottam a helyéről. Szóval az előbb, mikor úgy éreztem szétszakadok... Uhh! - rázkódok össze, ahogy tudatosul a felsimerés. Ezt bizony nem árt megjegyezni! Veszélyes egy képességet kaptam, és a tetejében még irányítani se nagyon tudom, akármi is legyen ez. Tényleg, mi ez, telekinézis? Nem, ahhoz túl gyors. Inkább teleportáció, olyan, mint az unikornisoké. De, valahogy mégis más, itt nincs villanás, egyszerűen csak itt termett előttem a fél emelet a semmiből. És van mégvalami: középen itt van a festéktócsám, benne a hajdanán jobb napokat látott nyeregtáskámmal, és bár a fa szilánkosan tört, tisztán kivehető, hogy az egész emeletdarab körvonala követi a tócsáét. Amihez én hozzáértem, amin szikrák futottak keresztül. Kezdem már érteni, ez a festék olyan lehet, mint valami kapaszkodó. Megfogom az elmémel, és magamhoz rántom, vagy éppen eldombom valamerre, mint korábban magamat.
Követve a logikámat, újra beledobom a farkam, felitatom a tócsa maradékát amennyire lehetséges, és a nyeregtáskát is az oldalamra csatolom. Jobb lesz tartalékolni, bármennyire kockázatos is ez az új erő, azért még lehet hasznos.
Egy hang üti meg a fülem, szememmel keresni kezdem a forrását. Színes pónik közelednek felém, nyilván felkeltette érdeklődésüket a kis mutatványom. De nem tőlük számrazik, inkább máshonnan jött.
Megint szólt, ezúttal már könnyedén rátalálok a gazdájára: a fejem fölött nem messze egy póni csimpaszkodik a tetőgerendákba. Ismerem, az a póni az, akit az előbb támadónak néztem. Most viszont ő van nagy bajban, úgy tűnik túl hamar ítélkeztem felette az előbb, mégse lesz olyan agresszív természetű, ahogy először hittem. Ez persze nem vet rám túl jó fényt; általában nagyon is jó póniismerő vagyok. Na nem baj, segítek neki, és kvittek vagyunk.
- Figyelj, hallasz?! - kiáltok fel.
- Feldobok egy, őőő, nagyobbacska pallót, ugorj rá a fehér foltra a közepén, de csak oda, ez fontos!
Megértette, heves fejrázással jelezte, hogy: nem. Nekem viszont jelenleg nincs hangulatom efféle meddő vitákhoz. Na jó, lássa kivel van dolga, megkérem szépen még egyszer utoljára, hátha jobb belátásra tér.
- Rendben, akkor kapaszkodj ameddig bírsz és majd élvezd ki zuhanást! Sírfelirathoz valami kívánság esetleg?
Nolám, máris hogy meggondolta magát, tudtam én, hogy a szívélyesség mindíg használ!
- Figyelj! 3,2,1, megy!
Sima ügy. Magam elé teszem le a padlódarabbal együtt. Szemei tágra nyitva, arca fehébe váltott, szép teljesítmény, hogy még a szőrön keresztül is látszik.
- Na milyen volt? - kérdezem, de választ nem kapok.
Ajaj, eddig nem is gondoltam bele! Mi van, ha más pónikra a teleportálásom halálos? A többiek már majdnem ideértek, ha ez itt feldobja nekem a patáit akkor végem!
A szívbaj kerültgetett abban az egy percben, amíg újdonsült barátom magához tért és ismét életjeleket mutatott. Hála Celestiának, jól van! Egy gyilkosságot nehéz lett volna kimagyarázni.
Közben a többiek is körém sereglettek. Nem nagyon vágyok a társasgukra, de mindegy, engem senki nem kérdezett. Megint nem; otromba egy város.
A banda lekesebb tagjai rögtön barátkozásba fognak, ahogy felmelem a tekintetem és rájuk pillantok, a kevésbé lekesek -köztük vagyok én- nem fáradnak még nevük felfedésével sem. De úgy látszik, ez senkit nem zavar, gyorsan elkezdik felvázolni a helyzetünket, és elmondják, amit eddig megbeszéltek.
Először is szó esik valami túsz kiszabadításáról. Aha, nem érdekel. Még magamról is alig tudok gondoskodni, nemhogy másról.
Érdeklődsem hiánytól függetlenül azért rendültetlenül folyik tovább a tájékoztatás: valaki felvetett korábban, hogy tekintve az átváltozásunkat, elég nagy esélyünk van új állást kapni, mint kisérleti patkány. Na ez már nem tetszik. Szívesen vitatkoznék vele, de sajnos nem találok hibát a gondolatmenetben. Valóban, mégha kórházba is kerülök, nem valószínű, hogy csak úgy elnegednek. Márha fáradnak egyáltalán vele, hogy rendes kórházba vigyenek, nem amolyan titkos félébe... Fejemben már elevenedik is meg a kép, ahogy fekszem a hideg vasasztalon, és mindenféle tűket döfködnek a szerveimbe, hogy az élve bonco...
- Mit csinálsz?! Megőrültél, hagyd abba, ne képzelegj! -ordítok magamhoz.
A pónik furcsán néznek rám, de kit érdekel! Ha így folytatom a végén még tényleg elteleportálom magam oda, ahova legkevésbé akarok menni!
Pár nagy levegő után nyugszom le. Végül is... Semmi nem történt. Mért nem, korábban működött? Persze akkor jól tudtam hova megyek. Ez volna?! Igen, ez logikusan hangzik, élethűen kell elképzelnem a célpontot, vagyis legalább egyszer látnom kell, különben nem működik az erőm.
- Jól vagy? - kérdezi egyikőjük.
- Persze - válaszolok elnyűtt hangon - folytassuk.
Kár volt ezt mondanom. Kiderült, hogy az épületet már körülvette a rendőrség, az egyetlen egérútnak a tető maradt. A pónik ezen a ponton mind rám néznek. Egyre gondolunk, csak nekem nem tetszik az ötlet. A tömeges teleportálás ki tudja milyen következményekkel járna. Habár, inkább halok bele ebbe, minthogy mások szedjenek darabokra tudomány címén.
- Ahhhh, hát legyen. De, van egy probléma! Tudnom kell hova megyek, innen nem tudlak felvinni titeket.
Egy pegazus suhan elém váratlanul és leaglább olyan kecsesen. Értem a célzást, szó nélkül bólintok.
Lábaival hátulról átölel, és már emelkedünk is, eleinte gyrosan, de hamar lelassulunk. Útközen még eligazítom a többieket, van rá időm. Az emelkedésünk már teljesen lelassult, szinte csak lebegünk. Túl nehéz vagyok, de a kanca nem adja fel, minden maradék erejét összeszedve vadul csapkodni kezd a szárnyaival, és újból elindulunk.
Végül mégiscsak felérünk a tetőre. Éppen hogy...
Odakint a nap már lenyugvóban, előttem a belváros betonkolosszusainak ablakai verik vissza utolsó fénysugarait. Mögöttem az öböl ipari negyede, téglából épült, megszürkült épületekkel. Itt-ott gaz jelzi az elhagyatott telkeket, máshol kicsi kockaablakokon kiszűrődő fény előtt elsuhanó árnyákok mutatják a dolgos pónik jenelétét. Egész hangulatos életkép.
A kikötő felől a szél füst és esti pára keverékét hozza, mely már el is kezdett lecsapódni a bádogtetőre, csúszós nyálkával borítva be azt. Ez már nem annyira hangulatos.
Ahogy felértünk, a pegazus letett, én pedig rögvest fűrészbak állást vettem fel. Sajnos a patkók a vizes fémhez sem vonzódnak jobban, mint korábban a jéghez, ez pedig enyhe halálfélelemmel tölt el, így hat emelet magasságában. Remegő térdekkel óvatosan igyekezszem hátrafordítani a fejem, a kancát keresve:
- Kérlek segí...
Nem kell befejeznem a mondatot, már ő is ráeszmélt a helyzetemre, farkam közepét szájába veszi, miközben felettem lebeg.
- Köszönöm!
Most legalább kifújhatom magam egy cseppet. Közben lenézek a bádogra, az alant lévő pónikra gondolok:
- Egyáltalán felhozzam őket? Semmit nem is tudok róluk, kivéve, hogy egyikük megpróbált felgyújtani. Meg ott a tolvaj is. Igaz, hogy az okuláréja nélkül rendkívül szemre való termetés, deha egy óvatlan pillanatban eltesz pata alól, akkor ez nem fog vígasztalni. Nem bízhatom meg bennük! Ha menekülsére kerül a sor, akkor rögtönzött ménesünk úgy szétesik, mintha sose lett volna. Én pedig túl gyenge vagyok, biztosan elkapnak, biztosan hátrahagynak majd! Lehet, hogy még szándékosan is odalöknének, hogy mentsék az irhájukat. Elterelésnek megteszem... Sőt, lehet, hogy éppen most beszélik meg hogy áldozzanak fel! Nem jó ez így, csakhogy mégis szükségem van rájuk. Egyedül nem tudok elmenekülni. Viszont mindenképpen előnyt kell szereznem valahogy. De hogy?
Számtalan haszontalan ötletet veszek végig, mire eszembe jut valami értelmes: végül is pónik vagyunk, a pónik ménest alkotnak. Tövényszerű, hogy ki fog válni közölünk egy vezető. Most viszont még nem kötettek szövetségek, nem tudjuk ki mennyire erős, ebben a helyzetben talán ha támogatnék valakit, akkor az én szavam egyedül is elég volna, hogy a többiek felé emelje.
Hátrafordulok és a kancára nézek, aki kitartóan lebeg felettem. Érdeklődően néz vissza rám. Félrebiccentem fejem és kissé elmosolyodok.
- Mindjárt kész vagyok, ne haragudj, hogy megváratlak! - ezt csak alibiből mondtam. Valójában őt méregetem. Egész rendesnek tűnik, nem érzek benne rossz szándékot. Próbáljuk meg! Egyébként is jó választás, egy kanca és egy csődör kettőse önmaga bástyája. A többiek nem merik majd csak úgy letaszítani a trónról, legrosszabb esetben is időt nyerek, hogy felgyógyuljak. A legszebb pedig, hogy mégcsak az engedélye se kell, elég a saját ténykedésem. Ő megy majd elől, ő kerül először kereszttűzbe, de nekem is elég szavam lesz általa. Remek, akkor munkára!
Sóhajtok egyet, majd belekezdek a pónik megidézésbe. Működik. A padlódarabbal együtt leteszem őket a tetőgerince, majd nyelvemmel vizsgálom, hogy épp-e még minden fogam? Számítottam ugyanis rá, hogy a teleportálással járó fájdalmat nehéz lesz elviselni, de azt nem hittem, hogy ennyire. Hogyan is írhatnám le az érzést? Talán ha letépnék mind a négy patám, lenyúznák bőrőm, sóba majd forró szurokba mártanának, az jó megközelítése a dolgoknak. Mindazonáltal megin tanultam valami újat: a test pusztuló látványa nélkül az elme viszonyalag zökkenőmentesen képes túljutni a fájdalmon. Mitöbb, még büszke is vagyok magamra, amiért ilyen jól bírom, és egyre jobban megy.
Vizsgálat kész, egy fog se tört. Csodálom, amilyen erővel szorítottam össze az álkapcsom a szenvedés közben...
A társaim addig óvatosan lemásztak a tetőre és éppen megszeppenve igyekeznek feldolgozni az új utazási mód nyújtotta tapasztalatokat. Használjuk ki az alkalmat!
- Felső emelet, végállomás, ébresztő és kiszállás, a lift tovább nem jár! - töröm meg a csendet.
- Szóval, Alice... Így hívták ugyanis a kis pegazust. Még a reptetésem közben próbált beszélgetést kezdeményezni, ám súlyom miatt hamar kifogyott a szuszból, ígyhát társalgásunk érthető módon nem jutott túl a bemutatkozáson.
- ...Alice azt mondja, meg kell menteniünk egy ártatlan kis csikót. Halgassuk meg a tervét, és utána mehetünk is! Szóval, kérlek mond el mit csináljunk!
De még mielőtt elkezdhette volna, lágy szellő suhant el a tető felett. Szinte még ahhoz se volt ereje, hogy a sörényem meglebbentse, mégis az addig rendkívül szakszerűen elhelyezett padlódarabnak pontosan elégnek bizonyult, hogy kibillentse egyensúlyából. Az robogva száguldott le a tetőn, és még mielőtt elmémmel utána nyúlhattam volna, hangos puffanással landolt az utcán.
- Hoppá!
kép

Spoiler



3

#34 Felhasználó nem aktív   get the salt 

  • GET THE SALT!!!!!
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.437
  • Csatlakozott: 22-július 13
  • Location:On the road

Elküldve: 02 február 2014 - 12:25

Nemtovábbrasemtudom,nagyvalószínűséggelnemisfogomkitalálni,hanemmindigvalamiilyesmitfogokírniide:3

Belváros! Érezni a lüktetést, a szmogot, és a lángoló pónik szagát. A hülyén kinéző társam jól végzi a dolgát. A rendőr meg túl sötét ahhoz, hogy más foglalkozása legyen. Vajon ha rendőrvicceket mesélnék neki nevetne? Amilyen sötét nagy valószínűséggel igen. De hát mit várjon a póni valaki olyantól aki rendőr lett? Milyen érdekes, hogy akárhányszor valaki meg akar ütni az a részem amit eltalálna magától arrébb mozdul. Vajon ez őket zavarja? Szerintem igen de nem vagyok benne biztos. Majd egyszer megkérdezem tőlük. Addig viszont röhögök rajtuk, ahogy próbálkoznak és nem tudnak megütni. Látszik, hogy rendőrök. Nem jönnek rá. hogy nem sikerül, inkább próbálkoznak és hagyják, hogy sorban hipnotizálgassam őket, így növelve a csapatom. Valójában minek nekem csapat? Úgyse tud senki bántani, így felesleges a csapat. Viszont többen több dolgot tehetünk tönkre és gyorsabban csinálhatunk káoszt. És mivel csak rendőrök senkinek sem fognak hiányozni. Szóval már van sok rendőröm és egy hülyén kinéző társam aki tűzgolyókat lő. Ez eddig elég vicces. Rájönnek valaha a rendőrök, hogy nem tudnak megütni? Nem hiszem, mert tovább próbálkoznak. Engem nem zavar, de csodálkozom, hogy ilyen sötétek, még rendőrökhöz képest is. Jé, ott a csarnok! Akár oda is mehetnénk és bekötözhetnénk. Lenne egy gonosz főhadiszállásunk. Igen ez jól hangzik. Irány a csarnok!
kép
2

#35 Felhasználó nem aktív   TűzSzikra 

  • Kalandmester és anime-fan
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.036
  • Csatlakozott: 01-augusztus 13
  • Location:Canterlot

Elküldve: 02 február 2014 - 05:26

4.fejezet: Menekülés vagy harc?

Miközben a hősök feljutnak a tetőre, az épületet lerohanja a rendőrség, miután az egyik vezető érdekes nyomokra bukkant, és hőseinkre is rátalált. A pónik most már tényleg csak úgy tudnának elmenekülni észrevétlenül, ha egy
másik épületre ugornának át, ami elég kockázatos lenne, vagy repülnének. De végül is a teleportálás sincs kizárva. Ám a rendőrök között pegazusok is akadnak, akik rövid keresgélés után a tetőt célozzák meg, hogy ott is körülnézzenek. Ám ha ez még nem lenne elég, a Csarnok felé egy őrültnek tűnő póni közeledik rendőr seregével. Úgy tűnik, a bajok nem akarnak abbamaradni. Hőseink két tűz közé kerültek...
kép
4

#36 Felhasználó nem aktív   Patrícia 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 233
  • Csatlakozott: 07-szeptember 13

Elküldve: 02 február 2014 - 06:10

Alice:

Végre a tetőn vagyunk. De most mi legyen? Lenézek a tető széléről, és odalent épp a bejáratot megrohamozó rendőr csapatokat látok. Hát... legalább már idefent vagyunk. De közülünk nem mindenki tud repülni. Én pedig nem akarom itthagyni a többieket, hogy elfogják őket, amíg én valahol bújkálok. Így hát csupán egy-két méter magasra szállok fel, és onnan nézek körül, menekülő utat keresve. Semmi. A többi épület vagy magasabb, vagy túl messze van, és átugrani például földi pónik számára a képességeink ellenére is kockázatos lenne. Cobalt-ra pillantok. Mivel ő tud teleportálni, és mert miatta tudtunk feljutni ide, talán... ő el is vihetne minket innen! Mondjuk néhány ház tömbbel arrébb. Akkor talán a rendőröknek kevesebb esélye lenne arra, hogy ránk találnak.
- Hoppá!- hallom Cobalt hangját, majd egy hatalmas robajt odalentről. Ez meg mi volt? Meglepve pillantok le. Lent a jókora plafondarab hever, darabokra törve. Úgy látom, a legtöbb rendőr kitudott térni előle. Ám látom, hogy néhány pata kilóg a plafondarab alól. Dühös tekintettel nézek a csődörre. Ha jobban vigyázott volna... Ám már késő ugyanis ekkor pegazusok egy csoportja bukkan fel odalentről. Felénk indulnak. Jaj ne! Még ez is! Úgy tűnik, ma nincs szerencsénk. Jobb ötlet híján egy JÍHÁ!-szerű csatakiáltással rárontok a pegazusokra, akik közül egyet sikerül is elintéznem. Ám a többiek bekerítenek, és egyikük megpróbál leteperni. Félreugrok.
- Segítsetek!- kiáltok oda a többi póninak. Egyedül nem boldogulok a többi rendőr pegazus ellen. Amint néhány méterrel a tető fölé szállok, egy újabb dolgot pillantok meg: egy közeledő pónit, aki mintha őrülten röhögne, és mögötte több tucatnyi rendőr. Ez meg mi a...?
3

#37 Felhasználó nem aktív   Klenon 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 302
  • Csatlakozott: 05-január 12

Elküldve: 02 február 2014 - 08:49

Klenon:

Meglehetősen tanácstalanul állok a többiek mellett. Te jó ég, mi folyik itt? Arra számítottam, hogy a hatóság nem fog velünk barátságosan bánni, de azért ezt gondolni és látni két különböző dolog. Az a pegazus kanca, bár láthatóan nagyon beleveti magát a harcba, én igazság szerint eltekintenék attól, hogy a hatóság alkalmazottait csapjam agyon. Ráadásul bevillant számomra egy felismerés, amit rögtön elkezdek megosztani a többiekkel.
– Már megbocsássatok, – kiáltom teli torokból, hogy biztosan meghallják a többiek is. – de ha itt harcolunk a tetőn, akkor azok, akik leesnek innen, legyen az rendőr vagy valamelyikünk, belehalhatnak a zuhanásban. Szóval, vagy mennyünk talajszintre, vagy pedig tűnjünk innen minél hamarabb.
Persze, mivel attól még védekeznem kell, ezt követően lenézek a patám alatt elterülő tetőszerkezetre és megpróbálok valami keménynek látszó felületet megérinteni rajta, hogy annak a szilárdságát magamra öltsem. Sajnos a tetőbe nem fogok tudni beleolvadni a teljes testfelületemmel, mivel akkor lezuhanhatok a Csarnokba. Remélem, valaki eltud minket teleportálni innen, mert hosszútávon nagy baj lesz. Azt azért eldöntöm magamba, hogyha sokáig kell itt lennem, akkor meg fogok próbálni lemászni az épület falán azáltal, hogy a patáimat kicsit beleolvasztom a falba, így elkerülvén a leesés esélyét. Bár tisztában vagyok vele, hogy a pegazus rendőrök elkaphatnak engem mászás közben, de hát könyörgök, hogy lehetnék egyszer méltó Luna hercegnő bizalmára, ha azzal kezdem ezt a kalandot, hogy a fajtársaimat gyilkolom?!

OFF - a karakterem nem látja, hogy jön a megszuggerált csapat is. - OFF
3

#38 Felhasználó nem aktív   Spoiler 

  • Syntac the Killer
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 549
  • Csatlakozott: 21-december 13
  • Location:Erdőkertes

Elküldve: 03 február 2014 - 11:57

Syntac

A teleportálás után megdöbbenve nézek ki a fejemből. Még mindig nem akarom elhinni, amit eddig láttam. Van egy póni, aki jég oszlopot képes felhúzni a semmiből. Van aki bele tudja magát olvasztani bármilyen szilárd testbe. Van aki csak teleportálgat. Hova kerültem én? Genetikailag módosított szupercsapatba? Egytől egyik különleges képességekkel bírnak. Én meg... visszaemlékeztem a történtekre, a gépre, a fényre... a többieknek biztos ez okozta az erejüket.
- Hajh! - és megfogtam a nyakamban logó ősi Alikorn nyakláncot. - Most nagyobb szükségem van rád. - és egy keserű mosoly húzódott végig az arcomon. Kelletlenül ismertem be magamnak. - Én itt csak teher lennék. Nekem nincs akkora hatalmam, mint nektek. Legalábbis félek kihasználni a teljes erejét. - erősebben megszorítottam a nyakláncot. - Ki lenne képes irányítani egy vad Alikorn erőt!?
A beszédemet a hatalmas padlódarab morajlása törte meg. Lenézek a tetőről. Néhány Rendőr kilapítva.
- Ennek nem lesz jó vége.
Alice mindent megvető bátorsággal és egy hatalmas csatakiáltással száguldott el a fejem felett. A pegazus rendőröknek nagy lendülettel nekiment. Hallom, hogy segítségért kiált.
- Én segítenék, de hogyan... hogyan. - az agyam fogaskerekei hangosan kattognak, amint próbálok valami normális tervet kieszelni. Nem gondoltam a pegazusokra. Francba bele. A többiek nem tudják még úgy használni az erejüket, hogy harcba szállhassunk. És én sem lennék képes használni a nyakláncomat egy darabig. Túlságosan is erős lenne a hatalma felettem, mert a lelkemet legyengítette. Várnom kell míg felhasználhatom újra. A túlerővel szemben csak egy megoldás maradt, a menekülés. Ekkor meghallok egy idegtépő kacajt és észreveszem, hogy még egy rendőrsereg közeledik felénk.
- Oh, szent Celestia! Semmi esélyünk!
Kezdtem volna beletörődni a halálba, amikor eszembe jutott a fagyasztós póni.
- Tiwer áttudnád hidalni jéggel az épületek közötti távolságokat?? Nagyon szorít az idő! Menekülnünk kell! Vagy felvesszük a harcot és mind itt pusztulunk. - mély és hideg hangon mondtam az utolsó mondatot, miközben néztem a lenti eseményeket.
Alázat, befogadás, szeretet, tolerancia. Négy egyszerű szó, mégis képes életeket menteni.
1

#39 Felhasználó nem aktív   Doom 

  • Leader of the cabbages
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.223
  • Csatlakozott: 26-október 13
  • Location:Mindig máshol

Elküldve: 03 február 2014 - 05:34

Tiwer:

- Kösz, hogy segítettél.- mikor már a tetőn vagyunk, csak akkor jut időm megköszönni Cobaltnak a segítségét. Már kezd kialakulni köztünk valami gyengébb baráti kapcsolat. Legalábbis én így gondolom. De egyelőre elég, ha annak örülök, hogy élve kijutottunk, még mielőtt a rendőrök elkaptak volna minket. Körülnézek. Innen hogy fogunk tovább jutni? Nem tud mindenki repülni a társaságból. Sajnos nekem sincsenek szárnyaim. Bár ez túlságosan nem zavar, hisz mindig is azon a véleményen voltam, hogy nekem nem kellenek szárnyak. Viszont szarvat annál inkább akartam. Jó lett volna mindenfélét varázsolgatni, akár mások tudtán kívül is. De most már késő. De nincs okom panaszra, hisz én is kaptam szupererőt! Bár nem tudom, hogy ebbe a fagyasztás dologba hogyan fogok belejönni. A jégoszlopos dolog miatt amugy is vigyáznom kell, mikor használom megfelelő képpen az erőmet. Különösen annak tudatában, hogy talán magamat is simán hibernálni tudnám... örökre.
A tető széléhez lépek, és lenézve látom, hogy több rendőr is bemegy a bejáraton. A hátsó bejárat csak nekünk jutott eszébe? De végül is nem zavar. Amugy is, szerintem a rendőrök annyi ideig ellesznek odabent, hogy addig valaki csak kitalál valamit a menekülés érdekében.
- Hoppá!- ez Cobalt hangja. Hoppá? Miért? Ekkor egy nagy robajt is meghallok. Újra lepillantok. Odalent a plafon azon darabja, aminek helyén a lyuk van most, lezuhant a bejárat mellé. Mintha néhányan alatta rekedtek volna, bár erre nem merek megesküdni. Mindenesetre ha bárki is alája szorult, az biztosan ott hagyta a fogát. A rendőrök közül néhányan, akik kint maradtak, most a plafondarab darabjaihoz mennek, majd felfelé pillantanak. Még épp időben visszatudom rántani a fejemet, így engem legalábbis, nem vesznek észre.
Épp a lyuk felé fordulok, amin át kijutottunk, amikor több, erősnek tűnő rendőr ruhát viselő pegazus is feltűnik odalentről. Mi?! Ez most komoly?! De ahogy látom, Alice máris akcióba lendült, ugyanis szinte majdnem a következő pillanatban az egyik pegazus a földre hullik. Talán elájult? Vagy leütötték? Nincs időm megnézni, mert ekkor az egyik rendőr pegazus felém száll, arcán dühvel. EZ most engem szemelt ki? Jobb lesz valamit hamar kitalálnom, ha nem akarom, hogy elkapjanak. A tető széle felé rohanok, és annak egyik sarkán csapdába kerülők, és a pegazus gonosz mosollyal, és lassan, mint egy fenevad, felém lépked. Nem tudna belehúzni? Ha már elakar kapni, csinálja gyorsan! Körülnézek, és látom, hogy Alice a földön hever. Jaj ne! Segítenem kell nekem is! Ám ekkor Syntac kiáltását hallom meg:
- - Tiwer áttudnád hidalni jéggel az épületek közötti távolságokat?? Nagyon szorít az idő! Menekülnünk kell! Vagy felvesszük a harcot és mind itt pusztulunk.- az utolsó mondatot szerintem elég komor hangon ejti ki. Ám az ötlet, amit mond, akár be is válhat! De előtte valahogy megkéne szabadulnom ettől a rendőrtöl. Közben látom azt hogy már csak fél méterre van tőlem. Felém kap, ám én gyorsabb vagyok, és patámmal rácsapok az ő patájára. Ezt az követi, hogy a patájából kiindulva egész testét jég lepi el, és abban a pózban, amiben épp van, megdermed,
akár egy jégszobor. Arcán most ijedség látszódik a csillogó jég alatt. Megdicsérem magamat, majd arrébb megyek és lenézek. Alattunk legalább három emeletnyi mélységben tátong a széles főutca. Na, itt nem lesz könnyű egy stabil jéghidat alkotni néhány perc alatt. Patámmal rácsapok a tető legszélére, mire azon a részen, ahol én állok, megfagy a beton, amiből áll. Becsukom a szemeimet, és bal elülső patámat az alattunk tátongó utca fölé emelem, mintha épp egyet szeretnék lépni előre. Néhány másodperccel később érzem a patám alatt a jég hidegét, és mikor kinyitom a szememet, már a jéghíd elejét látom, ami felfelé ível, egyenesen a túloldalt lévő üvegből lévő épület felé. Valószínűleg egy irodaház lehet. Innen nem látom jól. De talán ott eltudunk menekülni. Egyet újra lépek előre, mire a jéghíd magától épül tovább a magasban. Nem nézek le, úgy haladok. Mikor végre a másik épület, az irodaház lapos tetőjét érem el, és visszapillantok, egy kész jéghidat látok magam előtt. Ahhoz képest, hogy még soha nem építettem jéghidat, egész jó. Odakiáltok a többieknek az irodaház tetejéről:
- Gyorsan, ide!- közben lenézek, és egy őrülten röhögő csődört látok, nyomában egy egész seregnyi rendőrrel. Ez nem jelent semmi jót. De hé! Ez a csődör annyira ismerős valahonnan... Megpróbálom felidézni, hogy honnan, de egyszerűen nem ugrik be. Talán a bemutatón láttam őt a tömegben? Lehetséges. Mindenesetre aggaszt, hogy ennyire sok rendőr követi őt, és hogy elég őrült hangulatban van. Újra odakiáltok a többieknek, ezúttal kicsit sietős hangon. Ideje lenne lelépni innen!

OFF: Ezután Syntac után fogok jönni mindig a sorrendben.
kép
2

#40 Felhasználó nem aktív   Damn 

  • nihil
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 614
  • Csatlakozott: 23-augusztus 13
  • Location:Nopony knows

Elküldve: 05 február 2014 - 09:22

Unalmas.
Rendkívül unalmas.
És már kezdek éhes is lenni.

A legszörnyűbb az, hogy amíg a rögtönzött csapatunk számára röpke tíz perc telt el a mutálódásuk óta, addig én órákon keresztül szenvedtem a "képességemmel." Megöl már az unalom. De legalább volt időm kiszámítani, hogy körülbelül fénysebességgel működök. Na de miért nem égek el akkor? Erre nem tudtam még rájönni.

Az viszont alapszabály, hogy a fénysebességnél semmi sem haladhat gyorsabban. Eddig ezt még senki nem tudta leellenőrizni. De majd én! Majd én megcáfolom ezt a feltevést. Mindössze annyit kell tennem, hogy teljes erőmből ledobom a földre ezt a padlódarabot.

Igen... Ehh... Nem. Tényleg nem lehet gyorsabban haladni a fénysebességnél. Nagy kár.

Úgy látom, sok rendőr gyűlt össze eme jeles esemény alkalmából. Kár, hogy a szerkezetet már nem fogják megtalálni, köszönhetően nekem. Az igazság az, hogy unalmamban az összes előadásra utaló nyomot elégettem egyszerű fénysebességű levitációval. Mintha semmi sem történt volna pár perccel korábban a csarnokban... Szép munka, én mondom.

Bár a kedves sorstársaknak még gondot okozhat ez a rendőrsereglet.
Akár segíthetnék is.

De mi okom lenne rá? Várjunk csak... Abszolút semmi érv nem szól a megsegítésük mellett. Sőt, leginkább ellenük szól a józan ész által diktált értékrend. Bizony, sokat segítenének a tudomány fejlődésében, ha mondjuk besétálnának egy egyetemre, hogy a professzor urak logikus, ésszerű magyarázatot találjanak a rendellenességükre. De az eddigi beszélgetéseik alapján ez a javaslatom valószínűleg süket fülekre találna.

Beszélek egy rendőrrel. Kimegyek valahogy a csarnokból, és megbeszélem a teendőket az egyikükkel.

Itt is van egy nyolcfős csapat. Lelassulok előttük.
Szédülés... Bizseregnek a patáim... De most már újra normális sebességgel mozgok.
– Hé! Ki maga?! – szól az egyikőjük.
– Tartóztassuk le és halgassuk ki! – reagál a másik.
– Figyeljük minden lépését!
– Vallassunk!
– Igen! Val-las-sunk!
– Val-las-sunk!
– Val-las-sunk!
– Val-las-sunk!
– Én már megyek is innen... – és gyorsultam is vissza fénysebességre. Ilyeneknek többé nem megyek a közelébe.

Na de hogyan jutok vissza az emeletre? Hogy jutottam föl korábban?

Már látom... Eltulajdonították a létrámat a kékkabátosok. Még jó, hogy eszükbe sem jutott fölmászni rajta. Hihetetlen! Egy pillanatra nem figyelek oda, visszalassulok a többiek szintjére, és máris majdnem megtörtént a baj. Szerencséjük van a kis mutánsoknak. A létrát pedig sajnos el kell most tüzelnem.

Gyönyörűen néz ki, ahogy megkezdődik az égés. Minden pillanatát megfigyelhetem. Nem kell többé a könyvek feltételezéseire támaszkodnom ilyen kérdésekben. Mától nem függök a mezei professzoroktól. Bizonyítottan különleges vagyok. Több a többieknél. Egész eddigi életemben erre vágytam. Most pedig itt az ideje új célt keresni.

Mondjuk túlélni a mai napot. Ugyanis ezen a létrán én már biztosan nem jutok föl az emeletre. Aha! Megvan a megoldás. Átmegyek abba a szemközti épületbe, és annak a tetejéről integetek majd a csoportosulásnak. Azután pedig röhögök rajtuk, amikor értetlenül nének rám.

Ajtó, rendőr, rendőr, kacsa, rendőr, ajtó, lépcső, lépcső, ajtó... Itt is vagyok.

Na lássuk azokat a megdöbbent arcokat!
kép
3

Téma megosztása:


  • (4 Oldal)
  • +
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4


Gyors Válasz

  

1 felhasználó olvassa ezt a témát.
0 felhasználó, 1 vendég, 0 anonim felhasználó