Hunbrony Fórum: rémtörténetek - Hunbrony Fórum

Ugrás a tartalomhoz

Welcome to our forums

Join us now to get access to all our features. Once registered and logged in, you will be able to create topics, post replies to existing threads, give reputation to your fellow members, get your own private messenger, and so, so much more. It is also quick and totally free.
  • (12 Oldal)
  • +
  • « Első
  • 10
  • 11
  • 12

rémtörténetek mer bozongani néha jó!

#221 Felhasználó nem aktív   Mr Scar the best 

  • óAz őrült tábornok ( és díjnyertes kertész)
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 737
  • Csatlakozott: 07-március 12
  • Location:Endsville

Elküldve: 02 július 2016 - 01:50

KageKao

Mark sóhajtott és felnézett a csillagos égre. A lakóépület tetején ácsorgott, négy emelet magason. Néha Mark szeretett itt fent tartózkodni, csend és béke honolt. Ha lenézett láthatta a nagyvárosi élet nyüzsgését, de ha felnézett, akkor a gyönyörű eget, időnként még teliholdat vagy csillagokat is.

Mark a tető szélénél sétálgatott, így mindig tudta, hogy hol a határ, különben lezuhanna és meghalna. Már elég késő volt szóval vissza kéne mennie a lakásába. Aztán hirtelen észrevett valamit a szélben táncolni néhány méterrel arrébb. Mark odasétált és felvette, egy újság volt, el is kezdte olvasni.

„EGY FIATAL FÉRFIT TALÁLTAK HOLTAN A KÖZELI ERDŐBEN”
Pár órával korábban John Parker-t, egy 20 éves férfit holtan találták közel az északi erdőhöz. A családja azt állította, hogy sohasem voltak ellenségei, inkább csak egy bajkeverő volt. Még mindig nem tudják ki ölhette meg. Úgy látszik vérveszteségben halt meg. A sebek egy nagy állatra vallnak, de később egy szimbólumot fedeztek fel a homlokába karcolva.
A szimbólum –

Mark letette az újságot oda, ahol találta; nem akart ilyen cikkeket olvasni, ami elrontaná az éjszakáját. Kisétált a tető szélére és felnézett az égre. Húsz éves. Oly fiatal. Sajnálta a gyereket, ő maga közel harminc esztendős volt. Csak arra gondolt, hogy már semmit se tehettek érte. Mark próbálta elfelejteni, nem akar depressziós lenni.

Mark véletlenül egy üres kartondoboznak ütötte a kezét, ami a tető szélén volt. Megpróbálta még elkapni, de már késő volt, leesett az utcára. Furcsa volt, nem látott kocsikat, csak egy magányos ember sétált végig az utcán.

„Hé! Vigyázzon!” Kiáltotta, de már késő volt. A doboz eltalálta az embert; de szerencsére csak egy üres kartondobozról volt szó. Bocsánatot akart kérni, de teljesen megrémült. Az ember, aki az utcán állt felnézett, fekete kapucnis pulcsit és egy fekete és fehér csíkos sálat viselt. Persze nem ezért rémült meg, hanem azért, mert egy furcsa maszk volt rajta;az egyik fele korom fekete a másik fele meg fénylően fehér.

Sikerült félretennie a félelmét és bocsánatot kért, talán a srác csak egy jelmezbálból vagy valamilyen furcsa összejövetelről jött. Aztán megint megrémült attól, amit látott. Az ember mondott valamit, de Mark nem értette, utána felugrott a falra. Elkezdett felfelé mászni az épület oldalán, mint egy pók vagy egy gyík. Mark teljesen megrémült, leesett az álla, próbálta magának megmagyarázni, amit látott. A furcsa ember, nem inkább szörny felért az épület tetejére s leguggolt a tető szélénél. Mark most már tudta, hogyan tudott felmászni ilyen könnyen; fehér kesztyűk voltak rajta, de hosszú, fekete macskaszerű karmok álltak ki a kesztyű ujjaiból. Észrevette, hogy az álarcon van egy arc, de csak az egyikfelén. A maszk fehér oldalára egy mérgesen néző arcot rajzoltak.

Egymást bámulták. Csak pár másodperc volt, de Mark egy örökkévalóságnak érezte. Aztán valami furcsa történt. A szörny maszkja megváltozott, a mérges arc eltűnt és a fekete oldalán egy boldog arc jelent meg.

A szörny felemelte a fejét majd azt mondta:

“遊びたいか?”(Akarsz játszani?)

Mark felsikított és a kijárati ajtó felé rohant. Reménykedett, hogy a szörny nem követi. Odaért az ajtóhoz, kinyitotta, belülről bereteszelte és bezárta. Még egy festményt is odatámasztott, hogy zárva maradjon.

Kíváncsi volt, hogy vajon ott van még-e a szörny, és hogy miért nem próbálja áttörni az ajtót. Fogalma sem volt arról, hogy mit mondott neki, de volt benne valami különös. Boldognak és játékosnak hangzott, de emelett mérgesnek és rosszindulatúnak is. Összeszedte a bátorságát és úgy döntött, hogy kinyitja az ajtót; felkészült, bármi is álljon az ajtó túl oldalán.

Mark arra számított, hogy szembetalálja magát a furcsa álarccal. Ehelyett a szörny még mindig ott volt, ahol hagyta. A tető szélén ült, mosolygott azzal a furcsa, rosszindulatú mosolyával.

Aztán azt mondta:

“遊びたいか, おまえ?ケケケ!私はあなたがあそびしたい!” (Akarsz játszani?

kekeke! – nevetés! Azt akarom, hogy játssz!)

Mark mosolygott majd megint bezárta az ajtót. Remegtek a lábai s leült a földre. Nem tetszett neki, ahogy a szörny beszélt. Egy kicsit ott üldögélt, próbált rájönni, hogy mi is ez az egész. Nos, elég késő van, talán csak elaludt és rosszat álmodott. Úgy döntött, hogy még egyszer megnézi.

Mark felállt és lassan kinyitotta az ajtót. Valami azt súgta, hogy a szörny még mindig ugyanott ül, aztán úgy gondolta, hogy a szörny az ajtónál van, kiengedett karmokkal várja, hogy rávesse magát. Tévedett, a szörny eltűnt. Semmit sem látott, csak a város fényeit és hallotta, ahogy néhány kocsi keresztülhajt az utcán. Megkönnyebbült, talán csak egy álom volt.

Bevágódott előtte az ajtó. Fájt, ahogy az ajtó fémes része megütötte a homlokát. Mark megdörzsölte a fejét és elesett.

„Mi az ördög volt ez?!” Kiáltotta, de senki nem volt ott. Nem zárta be az ajtót, még ha be is zárná, akkor se lenne ilyen ügyetlen; és a szél sem volt annyira erős, hogy bevágja. Úgy vélte, hogy egy széllökés okozta ezt, de aztán rájött, hogy nem, amint meghallotta a nevetést.

“ケケケ!” (kekeke! – Nevetés)

A hang az ajtó másik oldaláról jön, sőt egy kicsivel följebb. A szörny állhat ott.

Mark zavarodottan felébredt, a lakásában találta magát, az ágyában feküdt. Körbenézett, hogy meggyőződjön róla, hogy valóban otthon van. Sóhajtott; valószínűleg csak álmodta ezt az egészet. Megesküdött volna, hogy ez az egész megtörtént, mert annyira valóságosnak érezte, de rájött, hogy ez csak álom volt, mert annyira furcsa volt.

Mark nevetett egy kicsit; mintha léteznének ilyen szörnyek! Hirtelen fájdalmat érzett a homlokában. Talán mégis megtörtént csak nem emlékszik, hogy lejött a tetőről. Mark megint elvetette ezt az elméletet; talán csak álmában leesett és valahogy visszament; ilyesmi megtörténhet.

Mark felkelt s a hűtőhöz ment, hogy igyon valamit. Kivett egy poharat, felnyitott egy doboz narancslét s leült reggelizni. Megdöntötte a dobozt, hogy kiöntse a pohárba, de véletlenül az asztalra loccsant. Megállt és összezavarodottan bámulta. Észrevette, hogy lyukas a kartondoboz oldala, szóval nem tudta kiönteni a pohárba, mert kifolyt a lyukon.

“ケケケ!” (kekeke! – Nevetés)

Már megint. Kívülről jött. Hirtelen elfordult, kereste, hogy hol van a szörny. Aztán abbahagyta, rájött, hogy nagyon paranoiás és őrült lett, bizonyára csak képzelte. A lyuk a dobozon, talán csak a barátnője csinálta; mostanában gyakran civakodnak.

Mark összetakarított és úgy döntött, hogy ma kihagyja a reggelit; nem volt étvágya. Aggódott, hogy nem fog tudni kibékülni barátnőjével, Beatrice-szel. Szerette őt és meg akarta vele érttetni, hogy mennyire szereti. Bekapcsolta a TV-t és pár óráig nézte, elfeledkezve a problémákról.

Dél van. Felállt s a konyha felé vette az irányt, bekapcsolva hagyva a TV-t. Kinyitott egy szekrényt, ahol a szeszes italokat tartotta. Kivett egy doboz sört, kiöntötte egy pohárba, de elejtette a dobozt, ahogy meglátta, hogy az nem sör. Sima csapvíz. Megkóstolta, hogy meggyőződjön, hogy tényleg víz-e. Sima csapvíz. Mérgesen nézett, majd elővett egy újabb dobozt. Meg még egyet és még egyet. Mindegyikben sima csapvíz volt beletöltve. Mérgesen sóhajtott majd megint meghallotta.

“ケケケ!” (kekeke! – Nevetés)

Mark felugrott, már megint az a nevetés. Próbálta bebeszélni magának, hogy csak képzelődik. Egyre paranoiásabb lett, mert rosszat álmodott. Beatrice is lehetett volna, itt nincs semmiféle szörny.

Belenézett a szekrénybe, hogy maradt-e még valami. Tudta, hogy a szekrény mélyén van még két üveg bor és egy üveg pezsgő, de ezeket arra az alkalomra tartogatta, hogyha Beatrice megbocsát. Meglátta az üvegeket, be akarta zárni a szekrényt, de észrevette, hogy az egyik borosüveg hiányzik. Mark megnézte a poharakat és feltűnt, hogy az egyik borospohár sincs a helyén.

„Beatrice ihatott belőle, elég dühös volt rám.” Mondta Mark halkan, mindenképpen ki szeretne békülni a barátnőjével, még ha ez lenne az utolsó dolog, amit csinál az életében. És megint meghallotta.

“ケケケ!” (kekeke! – Nevetés)

A nappali felől jön, ahol a TV volt. Tudta, hogy most nem képzelődött, a nevetés valóságos volt. Bezárta az italos szekrényt és a nappaliba sietett.

Meglátta a szörnyet. A kanapén ült, bort szürcsölgetett és a TV-t nézte, amit Mark bekapcsolva hagyott. A szörny Mark-ra nézett mosolyogva. Megfogta a borosüveget, felrázta és Mark felé nyújtotta.

“ウイン? (Bort?)

Mark megrémült, a szörnyet bámulta. Hirtelen kikapta a kezéből és olyan gyorsan rohant a konyhába, amennyire csak tudott; ez valóságos. Arra számított, hogy a szörny feláll, követi, megöli majd felfalja; mert általában ezt csinálják a szörnyek. De a szörny a nappaliban maradt; hallotta, ahogy kineveti.

Mark nagyon félt; ki kell innen jutnia. Körbenézett a konyhában, hátha talál valami használhatót. Pánikba esett, felkapta a legközelebbi kést és a nappali felé vette az irányt, készen áll megküzdeni vele.

A szörny eltűnt. Nem volt semmi nyoma; a bizonyíték a hiányzó borosüveg és pohár volt. Feszült lett; talán megőrült egy álom miatt.

„Nem, nem, nem, nem vagyok őrült! Ez nem történhet meg! Ilyesmi nem lehetséges! Nem lehet!” Fecsegte magának. Visszament a konyhába és eltette a kést. Majd visszatért a nappaliba és leült a kanapéra. Megfogta a távirányítót és kikapcsolta a TV-t, hogy tudjon gondolkodni.

„Talán csak hallucinálok. Talán megőrültem, mert depressziós lettem, mert Beatrice haragszik rám! Az álom csak összezavar!” Mark felállt, odament a telefonhoz, hogy felhívja. Beütötte a számát és várt, hogy felvegye. Mark remélte, hogy ki tudnak békülni, de nem vette észre, amint az ablakban valaki figyeli.

„Szia! Beatrice? Én vagyok. Annyira sajnálom, hogy megbántottalak! ... Nagyon sajnálom! ... Ígérem, hogy jóváteszem! Esküszöm…” Letette a telefont. Valamit meglátott a szeme sarkából, de amikor odafordult már eltűnt.

„Ki fogok vele békülni!” Mondta magának, megfogta a zakóját s felvette. „Személyesen kérek bocsánatot!” Mark fel-alá járkált a lakásban azon gondolkodva, hogy mit adjon neki. Rájött, kinyitotta a szekrényt, hogy kivegye a pezsgőt. De észrevette, hogy nincs ott a pezsgő. Úgy vélte az őszinte bocsánatkérés elég lesz, így hát elindult.

Gyorsan sétált közben kigondolta magában, hogy mit fog mondani. Egész idő alatt úgy érezte, hogy valaki követi. Valószínűleg csak ideges, ezért képzelődik.

Mark megérkezett Beatrice házához. Nagyon félt; félt, hogy nem fog neki megbocsátani, és hogy szakít vele. Kopogni akart az ajtón, de meggondolta magát. Nagyon félt.

Mark sóhajtott és izgult, gyávának vélte magát. Megfordult és elment, nem vett tudomást a nevetésről, ami egy nyitott ablakból hallatszódott.

“ケケケ!” (kekeke! – Nevetés)

Mark elment a bárból, ahol tartózkodott. Azért jött ide, hogy igyon valamit mielőtt találkozna Beatrice-szel, de egyáltalán nem kívánta az italt s alig ivott bele abba az italba, amit rendelt. Mark gondolta megy és bocsánatot kér, mint egy igazi férfi és ezzel elindult a házához. Mark kinyújtotta a karját és bekopogott. Várt. Senki sem válaszolt. Többször is csengetett, hallotta belülről a csengő hangját. De még mindig semmi. Kezdett aggódni, megint bekopogott és a nevét kiáltotta. De még mindig semmi. Megfogta a kilincset, nyitva volt az ajtó. Furcsa; általában be szokta zárni. Az első dolog, amit meglátott mihelyt belépett az a nyitott ablak volt. A fa ablakkereten karmolások látszódtak, mintha egy macska lett volna rajta. Bement az étkezőbe, a nevét kiáltva. Megrémült, amikor meglátta a pezsgőt az asztalon. Az a pezsgő volt, ami nála a szekrényben volt. Felbontották. Megfogta és közelebbről is megnézte. Egy üzenetet ragasztottak rá. Felolvasta.

„Beatrice, annyira sajnálom, hogy megbántottalak! Ki szeretnék veled békülni, mert teljes szívemből és lelkemből szeretlek!” ~ Mark

Mark a cetlit bámulta, a kis szívet nézte, ami az üzenet végére volt rajzolva. Nem emlékszik rá, hogy küldött volna ilyet. „Beatrice?!” Kiáltotta. Az asztal körül sétálgatott s megállt benne az ütőér. Meglátta, a drága Beatrice-t a padlón feküdni. Nem mozgott, törött üvegdarabok hevertek körülötte.

„Beatrice!” Kiáltotta, letérdelt, hogy magához ölelje. Nem izgatta, ahogy az üvegdarabok belemélyednek a bőrébe; felismerte, hogy ez egy borosüveg lehetett. Könnyek potyogtak a szeméből s jobban magához szorította; tudta, hogy meghalt.

„Ez nagyon kedves tőle!”

Mark körbenézett. Itt volt a szörny. Az ablakpárkányon ült, a hangját utánozta. „Annyira sajnálom ezt a kis veszekedést!” Mark ránézett, gyűlölet töltötte meg a szívét.

“それがのんだ。死んだ!ケケケ! 毒だよ!ケケケ!”(Megitta. Ezért meghalt! – Nevetés – Méreg volt benne! -Nevetés-)

Majd megszakadt a nevetéstől, a kezét az arcára tette, próbálta abbahagyni.

„Azt hiszed, hogy ez vicces?! Megölted! Ezért megöllek!” Mark felállt s megragadta az üveget.

"おまえ 怒ってるかい~?" (Mérges vagy?)

Mark elhajította az üveget, de a szörny kiugrott az ablakon mielőtt eltalálta volna. Meg akarta ölni. Meg fog fizetni. Mark Beatrice szekrényéhez lépett; tudta, hogy van pisztolya. Elővette s meghúzta a ravaszt, csak négy töltény maradt. Ez elég, csak egyet akar lőni. Mark kirohant a házból, de sehol nem látta a szörnyet. Érezte, hogy még el fog jönni hozzá. Mark olyan gyorsan futott, ahogy csak a lábai bírták, figyelmen kívül hagyta a közlekedési jelzéseket és más embereket, csak futott. Hazaért, felsietett a lakásába. Becsapta maga mögött az ajtót. Igaza volt, a szörny itt volt. Egy könyvespolcon feküdt, egyik kezében egy pohár bort tartott, a másikban meg egy borosüveget.

“ワイン がもない!” (Elfogyott a bor!)

Mark nagyon ideges lett, rászegezte a pisztolyt s elsütötte. Felállt, ráugrott a falra, otthagyva a borospoharat. A karmaival próbált érte nyúlni, háttal lógott Mark-nak. Még egyszer lőtt, felugrott, megfordult s most szembenézett Mark-al. Kinyújtotta a bal karját és a lábát, de sokkal messzebbre ért el, mint egy átlagos emberé. Megint megpróbálta lelőni, leugrott a földre, négykézlábra ereszkedett. Mark még egyszer lőtt, de arrébb gurult, ezáltal ki tudta kerülni a lövést, majd visszaugrott a falra, ott kapaszkodott, Mark-ra szegezve a tekintetét. Mark mérgesen odasétált és a homlokára szegezte a fegyvert. Meghúzta a ravaszt, de csak egy kattanás hallatszódott, kifogyott a töltény. A szörny infantilisen röhögött.

“フェイル!” (Szívás!)

Mark-ot teljesen feldühítette, feléje hajította a pisztolyt, de a szörny arrébb mászott s felvette a borospoharat, amit a polcon felejtett. Mark felé dobta, de Mark kikerülte. Aztán a borosüveget vágta hozzá, ami eltalálta Mark orrát. Mark elájult.

Mark felébredt; szembe találta magát a szörnnyel. A plafonon kapaszkodott, kilencven fokban behajlította a karjait és a lábait szóval Mark felé nyúltak. Megint megváltozott a maszkja. A ragyogó mosoly az álarca sötét oldalán eltűnt, és mérges arckifejezés jelent meg a fehér oldalon. Aztán azt mondta neki mély hangon, most már nem hangzott vidámnak, mint korábban, hogy

“おまえは面白くない。”(Unalmas vagy!)

Sziszegő hangot adott ki, majd lecsapott.

Később a rendőrség is megérkezett Mark lakásába, a szomszéd hívta ki, mert lövöldözést hallott. Mark-ot holtan találták, karmolások borították testét és a torkát kitépték. A gyilkolás egy állatra vall, karmolásokat találtak a falakon és még a mennyezeten is. Véres ujjlenyomatokat véltek felfedezni az ablakon, szóval valószínű, hogy inkább mégiscsak ember lehetett. Ahogy jobban megvizsgálták a holttestet észrevették, hogy valamit belekarcoltak a homlokába.

“退屈な。”(Uncsi)…

Én Kicsi Pónim: A köhögés (My Little Pony: The Cough)

A sötétségben valaki köhögött.

„Ki volt ez?”

Csend honolt.

„Ki?”

Felvillant egy halvány lila fénycsóva. Twilight Sparkle szarva egy kicsit megvilágította a szűk, ablak nélküli szobát, benne a hat pónival. Sötétlila és fekete fénycsóvák röpködtek a szobában, a mágikus aura egyszínűsége elnyelte a többi színárnyalatot. Árnyak jelentek meg a sarkokban, majd eltűntek az unikornis varázsának fénye miatt.

Rainbow Dash Twilight-ot bámulta, amint egyesével barátaira nézett. Egyikük se szólalt meg. Sziluettek táncoltak a falakon, ahogy az unikornis a fejét mozgatta. Pinkie Pie összekuporodott a berácsozott ajtónál, tágra nyitotta a szemeit és csak bámult. A cukrász gyengéden rángatódzott, szorosan magához ölelt egy liszteszsákot. A szoba egyetlen ágyán Rarity feküdt Applejack mellett, fejét a farmer vállára tette. A divattervező megrázta a fejét, ahogy halkan zokogott. Dash nem tudta, hogy vajon az unikornis depressziója miatt van ez vagy pedig a higiéniájuk miatt; a szoba bűzölgött a mosdatlan testektől, és Rarity sörénye mint mindegyikőjüknek, összegubancolódott, becsomósodott. Applejack higgadtan meredt vissza Twilight-ra, amikor a könyvtáros ránézett.

És aztán Dash-re és Fluttershy-ra vetett pillantást. Ők ketten egymáshoz bújtak, mert csak így volt kényelmes a szobában. Az időjárás póni meghallotta a hangját, amikor a másik pegazus elkezdett reszketni. „Ennek most mi értelme van?”

Twilight Sparkle felhúzta a szemöldökét. „Vedd komolyabban Dash! Jobb, ha öten túléljük, mint ha egyikünk se élné túl! A köhögés volt eddig az egyetlen figyelmeztetés!”

Fluttershy suttogása tisztán hallható volt a szűk helyiségben. „Nem lehetne, hogy… ööö… várnánk még egy kicsit? Lehet, hogy csak a por vagy a hideg volt. Légyszi.”

„Bár megkockáztathatnánk Fluttershy!” Mondta Twilight, a hangja szinte halk volt. „De nincs visszaút, ha eléri az utolsó szakaszt. Láttad, hogy mi történt ott kint! Azt akarod, hogy itt bent is bekövetkezzen?”

Applejack felsóhajtott majd megszólalt. „ Igaza van cukorfalat. Talán nem annyira fertőző. Választanunk kell – egy halott vagy hat”

Rainbow Dash a fogait csikorgatta. „Nincs más választásunk? Nem tudod meggyógyítani a varázslatoddal? Vagy megállítani? Vagy lelassítani a terjedését?” Csendben maradt egy pillanat elejéig majd hozzátette „Bármi mást?”

Az unikornis megrázta a fejét. „Még a hercegnő se tudná meggyógyítani. Csak visszatartani tudja a járványokat. Minden betegséghordozónak meg kell halnia. Csak így menekülhetnek meg a többiek. Csak így menekülhet meg Equestria. Tudod, Dash. Itt minden perc számít; miért húzod az időt?”

Az időjárás póni kinyitotta a száját, de nem mondott semmit. Végül Fluttershy magabiztosan felszólalt. „Én köhögtem. Én voltam.” Rainbow Dash kitátotta a száját, tágra nyitotta a szemét. A rózsaszín sörényű kanca ránézett majd így szólt. „Semmi baj. Nem lesz bajom. Nem tudnék élni, ha valamelyikőtök meghalna, meg kellett volna előznöm. Így lesz a legjobb.”

Dash lassan megrázta a fejét, és suttogott. „Nem!”

Applejack mogorván azt mondta „így döntött. Elég nehéz döntés volt, de Fluttershy belül olyan erős, mint a bivaly.”

„D… De hogy… fogjuk…?” A pegazus arrébb lépett.

Twilight Sparkle sóhajtott majd dobbantott egyet. „Nincs semmilyen fegyverünk és én nem ismerek támadó varázslatokat. Ha ismernék is, akkor se tudnám megtenni. Csak te vagy rá képes, Dash!”

„Mi? Miért pont én?!”

Az unikornis elfordította a tekintetét. „Jól ismerlek és tudom, hogy sohase állnál félre és hagynád, hogy egyikünk bántsa a barátodat. Talán szellemileg jól tudod, hogy meg kell tenned, de az érzelmeid megakadályoznak ebben. Nézz magadba, ha bármelyikünknek kéne megtennie, tényleg hagynád, hogy…. hogy….”

Rainbow Dash felemelte a patáját. „Igazad van.” A kanca hangja nagyon halk volt. Arrébb lépett a másik pegazustól.

Applejack megszólalt. „Fluttershy állj fel és támaszd oda a fejedet a falhoz! Egy kicsit… egy kicsit…” A kanca elcsuklott a sírástól. „… gyors lesz.”

„Nagyon sajnálom Rainbow Dash! Bár lenne egy másik megoldás!” Mondta Twilight.

A szivárványszínű sörényű pegazus ránézett arra a kancára, akit szeretett. Fluttershy úgy tett, ahogy a földi póni mondta. Csendben egymást bámulták egy perc elejéig. Végül Dash megszólalt. „Sajnálom! Szeretlek! Annyira sajnálom!”

A másik pegazus reszketve visszaválaszolt. „Én is szeretlek! És megbocsátok. Így lesz a legjobb. Csak kérlek… valaki gondoskodjon az állatkákról, ha ennek az egésznek vége lesz! Amikor minden visszaáll a normális kerékvágásba!”

Rainbow Dash suttogta. „Megígérem.” Óvatosan célzott. Egy rúgás. Gyors lesz. Fluttershy még ennyit se érdemelne meg. Amikor sikeresen eltalálta, odanézve vagy sem, így szólt „Ne világíts Twilight! Senkinek sem kéne ezt végignézni!” A szarv ragyogása abbamaradt.

Futással és felhőrugdosással telt évek megerősítették Dash izmait. Mellső lábaira támaszkodva, összeszedte minden erejét és teljes erőbedobással kiütötte. Eltalálta, egy tompa koppanás hallatszódott, ahogy meleg cseppek loccsantak rá a hátsójára. Ezt követően a megkínzott póni hangosan felnyögött mögötte.

Rainbow Dash tudta, hogy Fluttershy tovább szenvedett gondolkodás nélkül. Megint megtámaszkodott majd többször is megrúgta, még a szárnyaival is csapkodta. A negyedik rúgásnál a kanca abbahagyta a nyögést.

Az időjárás kanca patái koppantak a földön. Remegve állt, tágra nyitotta a szemét s a szíve hevesen zakatolt. A csüdjeit vastag vér borította; érezte, amint kezd megalvadni. Kíváncsi volt, hogy vajon a vér örökre rajta marad, a szőrén mindig rajta lesz-e a cselekedetének vörös maradványa. Csendben zokogott.

Csend honolt.

A sötétségben valaki köhögött...dash volt az.... csendben kiment a konyhába és kivett egy kést a fiókból amivel twligh a zöldségeket szokta felvágni mélyen beleszúrta a saját torkába és lerogyott a földre fény szűrődött ki a másik szbából aplejack a konyhába rohant látta barátnője testét a földön és sírva fakadt dash felé fordult és azt mondta ne sírj aj .. de applejack nem bírta abbahagyni a zokogást meglátta dash torkában0 a kést gyengéden kihúzta belőle és a maga torkába döfte azt utolsó erjével barátnője testéhez húzta magát mellső lábaval átkarotva tartotta..így haltak meg...csend honolt már senki sem köhögött...
ki tréfálni nem restell
A NAGY KARMESTER
a fegyvert most tedd el..
ne legyen pisztoly kard...
tudom ellenállni nem könnyű
fogva tart e pár akkord
jó vagy vagy rossz vagy most édes mindegy nekem
mert akármit lépsz az hipnózisban teszed!
elhiszitek majd minden mesém
hódolni nekem: rang
menekülni nincs esély
ha megszólal e hang
óóóóóó én a nagy karmester! (ő a nagy karmester!)
1

Téma megosztása:


  • (12 Oldal)
  • +
  • « Első
  • 10
  • 11
  • 12


Gyors Válasz

  

1 felhasználó olvassa ezt a témát.
0 felhasználó, 1 vendég, 0 anonim felhasználó