Hunbrony Fórum: rémtörténetek - Hunbrony Fórum

Ugrás a tartalomhoz

Welcome to our forums

Join us now to get access to all our features. Once registered and logged in, you will be able to create topics, post replies to existing threads, give reputation to your fellow members, get your own private messenger, and so, so much more. It is also quick and totally free.
  • (12 Oldal)
  • +
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • Utolsó »

rémtörténetek mer bozongani néha jó!

#41 Felhasználó nem aktív   Night Slicer 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 126
  • Csatlakozott: 06-augusztus 12
  • Location:Canterlot

Elküldve: 11 augusztus 2012 - 12:05

Ma hajnali történetünk :
FIGYELEM!ismételten lelki állapotot megingató (lehet, hogy megingatja lehet ,hogy nem)!

Sosem felejtelek el

Ostoba gyerek voltam, mert nem vettem észre a jeleket. Utólag visszatekintve minden olyan egyszerűnek tűnik. Annyira átlátszó volt, és mégis elhittem az egészet. Már bánom.

Kisváros volt a mienk. Az emberek nagyon közvetlenek voltak egymással. Mindenki úgy beszélt, úgy viselkedett a másikkal, mintha valami közös dolog összefűzné az embereket. A legkisebb bajban is kiálltak egymás mellett. Nem voltak nagy viszálykodások. Nem voltak pereskedések. Egyszerűen éltünk. A várost 1827-ben alapították az idetelepült európai, holland gyarmatosítok maroknyi családjai. Édesvölgynek nevezték el a fekvése miatt. A táj gyönyörűséggel töltötte el az embereket. És valóban csodálatos vidék volt a miénk. Kis gyerekként az öcsémmel rengeteget játszottunk a városka melletti erdőkben. Rohamoztunk nagyokat, bújócskát játszottunk, sőt volt, hogy időnként sikerült kicsalnom Peggy Sue-t, az osztályunk legszebb lányát és vele barangoltam be az erdő mélyére. Szerettem itt élni. De jól emlékszem 1917 telére. Ezen a télen kezdődtek a bajok. Én 16 éves voltam akkor. Az emberek sorra betegedtek meg, és haltak bele valamilyen iszonyatos korságba, ami pokollá tette az életünket. Pontosan feltudom idézni azt az félelmet, amit édesapám szemében láttam akkor. Nagyon félt, de nem a családja miatt, hanem saját magát féltette a betegségtől. A fertőzött embereket mind elszállították a New Hamptshire-i szanatóriumba, hogy ott halljanak meg békében... legalábbis nekünk ezt mondták. Az öcsémet, Pete-et is utol érte a járvány. Akkor láttam először azt a borzadályt, amit a vírus okozott. Pete fejfájásra panaszkodott és magas láza volt. A szüleim nem akarták, hogy elszállítsák őt is karanténba, ezért otthon ápolták. Ha bárki kérdezte, nekem azt kellet mondanom, hogy Pete-et elküldték a szüleim New Portba, hogy ne legyen kockázatnak kitéve. Eközben az testvérem egyre rosszabbul volt, és kezdett nagyon elváltozni a külseje is, legalább is nekem mindig ezt mesélték a szüleim. Apámék nem engedtek be hozzá, ám leleményes kis srác voltam, és tudtam a módját, hogy hogyan jussak be a kis szobába, ahol ő feküdt. Bár ne tettem volna.

A szoba ablaka a kertre nézett és be volt az is függönyözve. Sokat játszódtam odakint, és nem akarták a szüleim, hogy meglássam az öcsémet, elég volt azt a förtelmes szagot érezni, amiről azt mondták, hogy a kenőcs, amivel Pete bőrét ápolják. Az egyik éjjelen kilopóztam az udvarra. Egy tölgyfa állt pontosan a ház mellett. Gyakran másztam fel oda, cukkolni Pete-et, mert ő még túl kicsi volt, hogy megmássza a fát. Egy hatalmas ág nyújtózott a házunk fölé, azon másztam át a tetőtéri ablakhoz, amit mindig nyitva tartottak a szüleim, hogy a ház jobban kiszelőzzön. Azt terveztem, hogy a tetőtérből fogok lemenni a kis szobába. Az ablakhoz érve olyasmit éreztem, hogy ide most nem feltétlen kellene bemennem, de a kíváncsiságom nagyobb volt és az egyik lábam átemeltem a párkányon. Rettentő sötét volt oda bent. Azon töprengtem, hogyan fogom megtalálni a lejáró deszkáját. Amikor már a az ablakon belül voltam, és ép letenni készültem a lábam, csak akkor ütötte meg az orromat a förtelmes bűz, ami ott fent is keringet. Öklendeztem, a szemem is könnybe lábadt. Rögvest fordultam is vissza az ablakhoz, megbánva a csínytevésem. A förtelem szaga keringet a tetőtérben, de az ízét csak ezután éreztem meg. Ahogy próbáltam visszakapaszkodni a tölgyre Pete hangját hallottam magam mögül.
- Thomas?
Csak bámultam az ablakon kifelé. Nem akartam megfordulni, mert tudtam, hogy valami olyat fogok látni, ami nem fog jól esni. Eleve a gondolat, hogy a hang nem lentről a kis szobából jött, hanem közvetlenül mögülem. Pete köhögése nyöszörgéssel párosult.
- Thomas?

Még mindig nem reagáltam. Vártam, hogy felébredjek. Kisvártatva Pete egyenesen fuldoklani kezdett. Csak ekkor fordultam meg. A legsötétebb sarokban volt. Köpött egyet, és a nyála a padlóra érkezett közvetlenül elém. véres volt. Közelebb léptem hozzá. Nem tudtam, hogy min járkálok, de recsegett valami a lábam alatt, és az nem a korhadt deszka volt. Kinyújtottam a kezem felé. A bőréhez értem. Az arcát érintettem meg, de semmit sem láttam. Nyálkás volt a tapintás. Pete megrezzent és vele láncok is rezdültek. Hörgést hallatott. Hátat fordítottam neki. Szívesen rohantam volna az ablakhoz, hogy eltűnjek, és elfelejtsem ezt az éjszakát, de ehhez nem volt szívem. Ő a testvérem, akivel éveken át együtt voltam jobban és mindenféle rosszban. elindultam a komot felé. Odaérve kihúztam a fiókját. Emlékeztem, hogy apám midig ide tette, ha volt tartalék gyertyánk. Belemarkoltam a viaszrudak közé, úgy ötöt-hatot vehettem ki. A zsebemből előszedtem a pipadohányos zacskómból egy gyufát. Még a szatócstól loptuk Pete-tel, amikor egyszer le lettünk zavarva sütőrumért.

Emlékszem, hogy köhögtünk, amikor először betöltötte a tüdőnket a dohány füstje. Később híre kelt, hogy a Rodeck fivéreknek van egy zacskó dohányfüvük. Büszkén húztuk ki magunkat az osztálypadban és senkinek sem cáfoltuk meg a hírt, hogy bizony, mi már pipázunk. Persze csak egyszer volt elég bátorságunk rágyújtani, de a zsákmányt mindig magunknál tartottuk, hogy bármikor elővehessük, ha éppen dicsekedni szeretnénk vele. A markomba fogtam a gyertyákat, és leguggoltam, hogy a gyufa fejét végighúzzam a padlón. Szikrázott párat, és lángra lobbant, de a gyertyákat nem gyújtottam meg vele, mert azok a földre zuhantak, amikor a fény betöltötte a padlás sarkát. A látvány örökre az agyamba égett. Éveken keresztül izzadságban forgolódtam miatta éjelente, gyakran láttam újra, az álmaimban. Időnként nappal is felrémlett a kép, és olyankor minden vér elszállt az ereimből, fal fehér lett a bőröm, hideg verejték verte ki a testem és csak rángatoztam.

Emlékszem, ahogy Pete ott állt a saroktól nem messze. Szemein a púpillák ki voltak tágulva. Az egyik keze a földhöz volt láncolva, a másik keze viszont nem volt meg. Csak egy csonk ágaskodott helyette. A teste teljesen szürke volt. Több helyen hiányzott a bőre, és ami még iszonyúbb, hogy hús is eltűnt helyenként róla. A lábszárai szabályosan csak két csontból álltak, bőr alig volt rajta. Pete haja szálakban hevert a padlón. Fülei, ajkai és a szemhéja hiányoztak. Az orrából is le volt metszve egy kisebb darab. Az arcán egy ideg rángatózott folyamatosan. Nem nézett a szemembe, csak maga elé bámult, üres, üveges tekintettel. Elejtettem a gyufát is, és rohanni akartam kifelé a szobából, de mozdulni sem bírtam. A szememmel a sötétséget pásztáztam, és a kezemmel egy másik gyufa után kutattam a zsebemben. Egy maroknyi került elő, de ahogy egyet ki akartam húzni az összes a földre zuhant. Képtelen voltam levenni a szemem a sötétségről, és úgy kutattam a földön elgurult gyertyák után. Végre a kezembe akadt egy gyufa, és egy gyertya is. Ismét fény árasztotta el a kis sarkot. Pete tekintete még mindig merengett a semmibe. Féltem, de nem tőle. Tudtam, hogy ő sosem bántana. A látvány volt elborzasztó. Kiabálni akartam, de a hang a torkomban megfagyott.
- Thomas.

Ismételte a nevemet. A szemei még mindig a semmit fürkészték. Jobban szemügyre vettem. Eltűntek a kikötött kezéről az újjak. A lánc szabályosan megnyúzta a csuklóját. körülötte száraz ürülék hevert a földön, az ropogott a lábaim alatt. Az arcán az idegrángás még mindig járt. Az ajkai helyett a fogait láttam. Némelyik ki volt törve, némelyik egyszerűen feketére kopott. A korona leugrott volna róla? Vagy összeroppant a fogsora?
- Pete... Pete, itt vagyok.
Elfojtott hangon beszéltem. A szememben gyülekeztek a könnyek.
- Ki tette ezt veled?
Pete csak nézett a semmibe. A földön néhány ampulla volt. Mind törött. Injekciós tűk, és fekália mindenhol. Ez lenne az oltóanyag, amivel gyógyították? Vagy csak érzéstelenítő? Vagy valami más? A combján hosszú csíkban hiányzott a hús. Szabályos metszésekben volt lenyúzva. Abba az irányba fordítottam a tekintettem, amerre Pete is nézett. Valami volt a másik sarokban. Ahogy megfordultam, fény megvilágította a padlás túlfelét. Minden világossá vált bennem is. Az iszonyat csak ekkor következett be. Sosem láttam még szörnyűbbet, és sosem féltem még jobba. Egy asztal volt tőlem néhány lépésre. Vér száradt rajta. Valahol láttam már ilyen asztalt. Az öreg Sztrepov volt a város egyetlen mészárosa. Nála lehetett a háziállatokat olcsón levágni, és elkészíteni. Neki volt egy kisebb mészárszéke, és ott álltak hosszú sorban ugyanilyen asztalok. Hentes asztalok voltak azok, amiken a húst felvágták. Vastag nyelű kések voltak az fába állítva. Néhány darab csont hevert alatta. Ahogy közelebb és közelebb mentem, úgy fogtam fel, hogy mit látok magam előtt. Pete hiányzó kezének a csontjai hevertek egy edényben. Mellette száradt vérrel teli üvegecske állt. Fölötte a pallóra akasztva lógott hosszú csíkokban a lehámozott bőr, és minden felé vágó alkalmatosságok. Egy darab besózott emberi hús egy másik edényben. Öklendeztem, és ordítani akartam, de képtelen voltam a félelemtől akár egy nyikkanást is kiereszteni a torkomon. Pete végignézte, ahogyan aprólék készül a kezéből, a lábszáraiból. Istenem... Mit tettél!? Istenem!

Hátráltam a testvérem felé. Hitetlenkedve néztem az asztalt, és fel akartam ébredni ebből a pokolból. Petehez fordulva ismét megkérdeztem, hogy ki tette ezt. De válasz helyett, csak egy könnycsepp csordult végig elszürkült arcán, a rángatózáson, és végül az álláról a földre csöppent. A szemei egyre fátyolosabbak lettek. Láttam már sírni. Egyszer, az egyik nyáron, amikor felmásztam a tölgyfára megpróbált utánam mászni. Csak nevettem rajta, de ő nem adta fel. Újra és újra nekilódult, hogy feljusson, de mindig visszapottyant a fűbe. Az egyik alkalommal rosszul esett és a keze maga alá fordult. Keservesen sírt, és erre én leugrottam mellé. Nagyon megijedtem, hogy bármi baja esett. Csak szorította a kezét és zokogott. Annyira féltem, hogy sírni kezdtem én is, és folyton csak bocsánatot kértem tőle. De ez más milyen sírás volt. Ez a lelkéből szólt. Segíteni akartam rajta. Nem bírtam nézni, ahogyan meg van feszítve, mint egy állat. Nyúltam a bilincshez és csak azt ismételgettem, hogy nincs semmi baj. Nincs semmi baj. Lentről nyikordulást hallottam. Megismertem a kisszoba ajtaját. Amióta élek az mindig szorulva nyílt. Apukánk többször is megolajozta, de mindig nyikorgott.
- Jön...
Pete hangját hallottam. Felnéztem rá, és az üres tekintette megtelt félelemmel.
- Ki? Pete! Ki jön?
Pete lassan fordította a fejét a feljáró irányába.
- Apa...

Ez a szó mindent megölt bennem. Apa tette ezt az egészet? Ő? Az apukánk? A fájdalom bennem szétmart mindent. Mindent. Megsemmisültem és reszkettem. Szörnyeteg! Ő? Hogy tehette? Hogy merészelte megtenni?
Az csapóajtón keskeny fény szürődött át. Nem szabad megtalálnia. A komóthoz rohantam és elbújtam a mellette lévő rongyok és szemét közé.
Onnantól, hogy feljött a feljárón, minden pillanatot láttam. Nem akartam elhinni, hogy képes volt erre, de segíteni is akartam a testvéremen. Minden izmom görcsösen tiltakozott az ellen, hogy megmozduljak. Csendesen zokogtam magamban. Folytak a könnyeim és a nyálam is. Nem tudtam úrrá lenni a gyűlöletemen és a félelmemen. Végig kellett néznem. Végig kellett néznem... Pete egyre éberebb lett. Apa fényt gyújtott és elővett egy köpenyt, amin megszáradt vérfoltok voltak. Ökölbeszorult kezem görcsöt kapott az erőlködéstől. A körmeimet a saját tenyerembe vájtam, és remegtem a dühtől. Izzadság folyt a szemembe. az egyik kést elkezdte fenni. Pete egyre jobban kezdett mocorogni. Apa mielőtt még bármi máshoz kezdett volna, elővett egy ampullát, és a tartalmát áttöltötte egy kis injekciós tartályba.
- Apa, apa...
Kérlelte Pete.
- Apu bocsánat! Apu, nagyon sajnálok mindent! Apu, ne! Nem leszek többet rossz. Apu szeretlek.
Ez volt Pete utolsó szava mielőtt az injekciót megkapta. Perceken belül mindene lebénult és a földre zuhant. A szemei nyitva voltak és csak engem néztek. Megtalálta a tekintetemet.
- Pete..

Nyöszörögtem keservesen. A többit nem volt erőm végig nézni. Amíg apám a hentesasztalnál "dolgozott" a kivágott bőrkén csendben imádkoztam Pete-ért. Emlékszem, hogy patakokban folytak a könnyeim. Görcsöt kapott mindkét lábam, de nem mozdulhattam. Éreztem, hogy vérzik a tenyerem és megrepedt az egyik fogam, ahogyan összeszorítottam az álkapcsaim, hogy nehogy kiengedjek akár egy hangot is a számon. Pete-tel is ez történhetett. A fogai.
Talán 20- 25 perc telhetett el, de azóta is úgy érzem, hogy még mindig ott gubbasztok. A fény kialudt, az ajtó lecsukódott. Még eltelhetett vagy 20 perc, mire összeszedtem az erőm, hogy kimásszak. Pete arca haloványszürke volt. Minden izma elernyedt. Nem sírt, nem is mozdult. Csak csendben vette a levegőt. Minden szuszogása egyre nagyobb fájdalommal volt teli. Csak néztem a szemét, és éreztem, hogy valami melegség árad belőlük. Szeretett volt az. Pete nem felejtett el szeretni. Még mindig szerette a családját. És köztük is a testvérét. Nem hagyhattam, hogy szenvedjen. Nem. Nem. Nem.

Ahhoz a dobozkához mentem, amelyikből az ampullát vette ki az apám. Volt benne legalább 100 darab. Emlékszem, hogy arra gondoltam, biztosan nekem és anyunak is tartogat néhányat. Kivettem legalább húszat, és egyesével adtam be őket Pete-nek, addig, amíg a szuszogást is abba hagyta. Nem kellett hozzá bátorság. Tudom, hogy belül ezért könyörgött. Minden szúrás után egyre közelebb került a szabadsághoz. A tizenhetediknél járhattam, amikor végképp kialudhatott a szemeiben a fény. De beadtam neki az összeeset. Csak az lebegett előttem, hogy végre Isten országába legyen. Sosem felejtem el, amikor a kezét törte, mert gúnyt űztem, abból, hogy ő kisseb. Sosem felejtem el, hogyan bolondoztunk a patak árokban, amikor pecáztunk. Vagy amikor elszívtam a pipadohányt, amit együtt loptunk. Amikor életünkben először fagyiztunk, vagy, amikor először mentünk piknikezni a szomszéd sráccal, aki azóta meghalt ebben a szörnyű "betegségben". Az éhség volt a járvány neve. Pete halálát követően halkan kellett kilopóznom a padlásablakon. Lemásztam a fáról és rohanni kezdtem, át a kerítésen, át a földeken a bekötőútig. Csak futottam és futottam. A főúton végig egészen Eastvillage-ig. A legközelebbi városkába. Kilenc kilométert rohantam. A lábaim folyton görcsbe rándultak.

Az első házba berohantam és mindent kiadtam magamból, amit csak elszenvedtem. A szavak csak dőltek belőlem, ahogyan a könnyek is. Másnap kivonult Édesvölgybe a Marshall és egy egész yardnyi rendőrség. Fegyverekkel és autókkal. A többit csak a megsárgult újságokból tudtam meg évekkel később. Apám mindig mondogatta, hogy a fertőzés bizonyára a helyi téglagyárnak volt köszönhető, de azt sosem említette, hogy valójában ez egy krematórium volt, ahol a csontokat égették el. Szinte mindenki, aki ott élt emberi húst evett, beleértve engem is. A gyerekek mit sem sejtettek arról, hogy mi került az asztalra, míg a felnőttek úgy kereskedtek a szeretteik húsával, mintha csak cukor lett volna.

A téglagyárat a földig rombolták, és a városka lakóinak nagyrészét elítélték vagy egyenesen kivégezték. Később az is kiderült egy vallomásból, hogy szisztematikusan falta fel magát ez a kis kannibál város. Azért nem láttam öregeket az utcákon, mert az elsőbbség őket illette. Volt, aki tudta, hogy megeszik halála után, volt akit csak a húsáért öltek meg. A hajakat, körmöket, csontokat elégették, minden mást megettek. Pete asztmás volt, és nagyon nehéz volt orvosságot szerezni neki a városból. Nem beszélve arról, hogy drága is. Ezért kellett meghalnia? apámékról nem hallottam azóta sem. Valószínűleg mind a ketten villamosszékben végezték. Egy csöpp sajnálat sincs bennem irántuk. Egy szegény család fogadott örökbe. Kedves emberek voltak és mindenben segítettek, ők voltak az én szüleim, legalábbis én így érzem. Az egytemen többször is felvágtam az ereimet. Öngyilkossági kísérleteim csak ujjab nyomai voltak, hogy összetörtem legbelül. Meghaltam azon a napon. csak a testem maradt itt. A második világháborúban is szolgáltam. A csendes-óceáni fronton harcoltam. A háború után elutaztam Alaszkába. A szerelem is rám talált Marry-Jane személyében. Őt még a fronton ismeretem meg, ápoló volt, és ő volt, aki a Midway-szigeteki csatában szerzett sérülésemmel ápolt. 3 gyermekünk született: Ashley, Edward és Pete. Ashley Európában halt meg 2002-ben. Nem sokkal később Edward is elment tőlünk, nagyon beteg volt halála előtt. Pete még ma is él. Öt gyermeke van és tizenkét unokája. Gondos apa és szerető nagyapa. Sokban emlékeztetett gyermekként a nagybátyjára. Folyton valami rosszaságon törte a fejét ő és Edward. Nagyon szeretem őket. Az egész családomat nagyon szeretem.

Utoljára 2005 decemberében láttam együtt őket. A nevemet azóta megváltoztattam, hogy emléke se maradjon egy olyan családnak, amely ilyen tettre volt képes. Én hamarosan meghalok, érzem, de szeretnék úgy elmenni, hogy hagytam valamit magam után. És miden nap, amikor látom az én fiamat az unokáival arra gondolok, hogy valóban... a világnak van egy olyan oldala, ami még ártatlan.
0

#42 Felhasználó nem aktív   Miley 

  • Oyashiro-sama
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 123
  • Csatlakozott: 27-január 12
  • Location:Hinamizawa

Elküldve: 11 augusztus 2012 - 10:23

Üzenet megtekintéseIdézés: Storm Cloud - Dátum: 11 augusztus 2012 - 12:05

Ma hajnali történetünk :
FIGYELEM!ismételten lelki állapotot megingató (lehet, hogy megingatja lehet ,hogy nem)!

Sosem felejtelek el

[hosszú szöveg]

Najó, ez nagyon durva... Ugye... nem történt meg? O.o
" There's always gonna be another montain, I'm always gonna wanna make it move
Always gonna be an uphill battle, sometimes i'm gonna have to lose
Ain't about how fast I get there, ain't about what's waiting on the other side
It's the climb "
0

#43 Felhasználó nem aktív   Night Slicer 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 126
  • Csatlakozott: 06-augusztus 12
  • Location:Canterlot

Elküldve: 11 augusztus 2012 - 12:16

Üzenet megtekintéseIdézés: Miley - Dátum: 11 augusztus 2012 - 10:23

Najó, ez nagyon durva... Ugye... nem történt meg? O.o

Őszintén szólva fogalmam sincs ... nem néztem utánna de sztem nem igaz sztori
0

#44 Felhasználó nem aktív   Torrit 

  • Chapter Master
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 3.963
  • Csatlakozott: 19-július 12
  • Location:ur mum

Elküldve: 11 augusztus 2012 - 01:09

A nevek alapján amerikai a történet, ahol én nem tudnék elképzelni egy ilyen sztorit, tehát szerintem nem igaz. Ahol talán megtörténhetett volna, az szerintem a Szovjetunió, Oroszország, és a többi ilyesféle kisebb ország, ahol tudomásom szerint (javítsatok ki, ha tévedek) azidőtájt volt éhség rendesen.
Magyars is not nácis! Jobbik is the road of Magyars, the last HOPE for fuck the liberalism, the fate of Magyars. Liberalism = trianon. Carpathia = Hungaria!
0

#45 Felhasználó nem aktív   Night Slicer 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 126
  • Csatlakozott: 06-augusztus 12
  • Location:Canterlot

Elküldve: 11 augusztus 2012 - 11:51

Ezt a története nem azért küldöm , mert olyan nagyon ijesztő , hanem inkább azért , mert jómagam is halottam róla továbbá a DaFeo családról néztem egy dokumentum szerű dolgot is és valóban megtörtént. És a ház az emberek állítása szerint az eset után valóban kísértetház lett (egyébként nem rabló támadta meg a családot tudtommal Ronaldot el is ítélték a családja kiírtása miatt)


1976. január 14-én George és Kathy Lutz három
gyermekükkel rémülten menekültek New York állam Amityville városa Ocean
Avenue 112. sz. alatti új házukból. A család azt panaszolta, hogy
valamilyen ördögi lény - melyet röviden „horrornak" neveztek -
ismételten terrorizálta őket.

Ez a család 1975. december 18-án - tehát voltaképpen csak 27 napja -
költözött be a zegzugos építésű, holland kolóniál stílusú házába.
Felmerül a kérdés, hogy mi történt velük ott-tartózkodásuk négy
hetében. Ugyan micsoda névtelen és váratlan erő űzte ki a családot
otthonából?



Röviddel azután, hogy a Lutz család elmenekült a házból, Jay Anson a
tapasztalataikat megírta Amityville-i horror című könyvében. A
házastársakkal és három gyermekükkel folytatott beszélgetések alapján a
könyvnek olyan alcímet adott, hogy az „egy kísértetjárta ház igaz
története". A könyv bestsellerré vált és a későbbiekben filmet is
készítettek belőle. Kérdés, hogy a történetben mi az igazság. Valóban
valami ördögi erő csapott le a Lutz családra, és okozta esetleg a DeFeo
család szörnyű halálát is, akiket ugyanabban a házban 1974-ben
gyilkoltak meg?


Körülbelül egy évvel azelőtt, hogy a Lutz család beköltözött volna,
rettenetes bűntény történt a házban. 1974. november 13-án a DeFeo
család hat tagját - az apát, az anyát, két leánygyermeket és két
fiúgyermeket - alvás közben agyonlőtték. A harmadik fiú, a 24 éves
Ronald azt állította, hogy egy csavargó hatolt be a házba és ölte meg a
családját. A rendőrség nem hitte el a történetet, és az életben maradt
fiút vádolta a gyilkosság elkövetésével. Ronald bolondnak tettette
magát, de hiába, bűnösnek találták, és hatszoros életfogytiglani
börtönre ítélték.



A ház ezután üresen állt egy évig, míg a Lutz család be nem költözött.
De alighogy beköltöztek, állításuk szerint furcsa és döbbenetes
események vették kezdetüket. Mindenekelőtt valami szörnyű bűz kezdett
terjengeni, majd fekete színű iszap lepte el az egész fürdőszobát: a
csempéket, a kádat, a mosdókagylót! A ház asszonya mindent megpróbált,
ám a szörnyű büdös iszapot nem tudta eltávolítani. Később ezernyi légy
repült be a második emeleti hálószobába, a ház homlokzati ajtaja pedig
egyszerűen kiszakadt a sarokvasakból.



Maguk a Lutz család tagjai is fizikai elváltozásokat tapasztaltak
magukon. Az apa azt panaszolta, hogy folyton fázik, ezért állandóan
hatalmas tüzet rakott a nappali szoba kandallójában. Rosszul érezte
magát, deprimált és ingerült lett. Nem borotválkozott, nem cserélt
fehérneműt, még akkor sem, ha a hivatalba ment. Úgy érezte, mintha
valami megszállta volna a személyiségét - mint később mondotta -, de
nem tudta, mi lehet az, és azt sem, hogyan lehetne ezt elkergetni.
Az anya testén fájdalmas, csúnya vörös foltok jelentek meg. George, az
apa elmondta, hogy két alkalommal, mikor az ágyban feküdtek, s ő
felébredt, és azt látta, hogy felesége, Kathy az ágy fölött a levegőben
lebeg. Elmondása szerint az asszony egyszer a szeme láttára ronda vén
szipirtyóvá változott, majd hirtelen ismét felöltötte normál külsejét.


A család azt is elpanaszolta, hogy izzó vörös szempárok lebegnek
közvetlenül a második emeleti hálószoba ablaküvegén. Mikor az asszony
egy karosszéket húzott az ablakhoz, hirtelen malacvisítást hallott.
Az ördögi erő hamarosan túlterjedt a házukon. Elkezdte terrorizálni a
papot, akit azért hívtak a házba, hogy szentelje fel azt beköltözésük
előtt. Jay Anson könyvében elmondja, hogy ezt a papot valami különleges
betegség támadta meg, és a plébániát, ahol lakott, olyan rettenetes bűz
árasztotta el, hogy az összes többi pap és káplán kénytelen volt az
utcára menekülni.


George Lutz úgy érezte, hogy valami ördögi lény bírhatta rá Ronald
DeFeót, hogy meggyilkolja saját családját, és ez a gonosz lény most
igyekszik őt is a hatalmába keríteni. A helyzet akkor vált
elviselhetetlenné, mikor egy óriási fehér csuklyás alak látogatta meg a
családot, aki később szarvas démonként jelent meg torz ábrázattal. így
a Lutz családnak számos hátborzongató eseményt és a szörnyű lény több
gonosz próbálkozását kellett elviselnie.
Amennyiben a Lutz család története, ahogy a könyvben le van írva, igaz
lenne, a lélekbúvárok kétségtelenül a kísértetjárás különleges
bizonyítékát látnák az esetben. A paranormális jelenségek szakértői
vizsgálatot kezdtek az amityville-i horror ügyében. Amit kiderítettek,
az távolról sem volt olyan szörnyű, mint a megdöbbentő történet, amit a
könyv és a belőle készített film beszélt el.
0

#46 Felhasználó nem aktív   Miley 

  • Oyashiro-sama
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 123
  • Csatlakozott: 27-január 12
  • Location:Hinamizawa

Elküldve: 12 augusztus 2012 - 08:02

Remek... most már nem a Figyelőtől félek, hanem megint a szellemektől xD Áhh, veszélyes téma ez nekem, nem kéne ide feljárnom xD
" There's always gonna be another montain, I'm always gonna wanna make it move
Always gonna be an uphill battle, sometimes i'm gonna have to lose
Ain't about how fast I get there, ain't about what's waiting on the other side
It's the climb "
1

#47 Felhasználó nem aktív   Mr Scar the best 

  • óAz őrült tábornok ( és díjnyertes kertész)
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 737
  • Csatlakozott: 07-március 12
  • Location:Endsville

Elküldve: 12 augusztus 2012 - 09:29

rarity és az életrkelt ruhásszekrény
a carausel butikban egy átlagos nap ért véget rarity számára
legújabb riháit e tiszafa ruhásszekrényben tárolta
amit aznap vett a bolhapiacon és bútorvásáron.
az árus elég fura volt, ugyanis az árus így intézte szavait a divatmániás pónihoz
vgyázz hogy soha ne rakj bele háromhtesnél régebbi ruhát!
rarity azt gondolta ez humbug és bele tette a téli ruháit is. hiba volt HATALMAS HIBA!
rarty úgy éjféltájt recsegés hallott majd egy hatalmas
sikoly hasított az éjszakába rarity sikolya
másnap a boncolásnál megállapították hogy idegméreggel szennyezett ruhát nyomtak le a torkán
az össze csomósodott
sálból egy tiszafa szekrény rozsdás fém fogyantyúja került elő.....
ki tréfálni nem restell
A NAGY KARMESTER
a fegyvert most tedd el..
ne legyen pisztoly kard...
tudom ellenállni nem könnyű
fogva tart e pár akkord
jó vagy vagy rossz vagy most édes mindegy nekem
mert akármit lépsz az hipnózisban teszed!
elhiszitek majd minden mesém
hódolni nekem: rang
menekülni nincs esély
ha megszólal e hang
óóóóóó én a nagy karmester! (ő a nagy karmester!)
0

#48 Felhasználó nem aktív   Miley 

  • Oyashiro-sama
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 123
  • Csatlakozott: 27-január 12
  • Location:Hinamizawa

Elküldve: 12 augusztus 2012 - 02:11

Üzenet megtekintéseIdézés: trixie22 - Dátum: 12 augusztus 2012 - 09:29

rarity és az életrkelt ruhásszekrény
a carausel butikban egy átlagos nap ért véget rarity számára
legújabb riháit e tiszafa ruhásszekrényben tárolta
amit aznap vett a bolhapiacon és bútorvásáron.
az árus elég fura volt, ugyanis az árus így intézte szavait a divatmániás pónihoz
vgyázz hogy soha ne rakj bele háromhtesnél régebbi ruhát!
rarity azt gondolta ez humbug és bele tette a téli ruháit is. hiba volt HATALMAS HIBA!
rarty úgy éjféltájt recsegés hallott majd egy hatalmas
sikoly hasított az éjszakába rarity sikolya
másnap a boncolásnál megállapították hogy idegméreggel szennyezett ruhát nyomtak le a torkán
az össze csomósodott
sálból egy tiszafa szekrény rozsdás fém fogyantyúja került elő.....

Ezt te költötted? xD Ügyes... xD Végre egy sztori a témában, amin nem félek, hanem röhögök xD
" There's always gonna be another montain, I'm always gonna wanna make it move
Always gonna be an uphill battle, sometimes i'm gonna have to lose
Ain't about how fast I get there, ain't about what's waiting on the other side
It's the climb "
1

#49 Felhasználó nem aktív   Night Slicer 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 126
  • Csatlakozott: 06-augusztus 12
  • Location:Canterlot

Elküldve: 13 augusztus 2012 - 12:36

A mai történet :

A 14 éves Elizabeth éppen a szobájába indul...az esti horror film után!
Bár benne volt egy kisebb félelem mint általában mindenkiben az ilyen horrofilmek után,de megértette magával,hogy ez csak egy film és ilyen nem létezik!
Péntek 13......éjfél......
A 14 éves Elizabeth éppen a szobájába indul...az esti horror film után!
Bár benne volt egy kisebb félelem mint általában mindenkiben az ilyen horrofilmek után,de megértette magával,hogy ez csak egy film és ilyen nem létezik!
Tehát éppen kinyitotta az ajtót,belépett a küszöbön,és mintha egy árnyék,hirtelen elsuhant volna az ablakja elött,mivel az ablak nyitva volt és huzat volt jobbnak vélte ha becsukja:Amint becsukta az anyja merev sikitásátt hallotta!először azt hitte csak a képzelete játszik vele,de amikor meglátta az ablakján a vércseppeket felsikitott az álmából!szörnyű rémálom volt....alig tudott vissza aludni,de amikor már majdnem sikerült,hallotta apja vérbefagyasztó ordibálását s,az apja levágott feje berepült az ablakon(ami csukott volt)!!ekkor ismét felébredt az álmából,és elkezdett sírni!!elmondott egy imát és megpróbálta magát nyugtatni,hogy biztosan csak az aznap esti horror film hatása,s ezzel ismét álomba szernderült!ekkor megint szörnyű sikitás ami most a huga száját hagyta el s látta ahogy megöli egy véresszájú élő-halott kb. 50éves férfi,és a szemei tüzben forogtak mintha csak azt akarná mondani a következő te leszel Elizabeth!!
A lány ismét sikitva ébredt fel! megint sírt-sírt és megesküdött,hogy soha többé nem fog horror filmet nézni!
Aztán hallott valami éles zajt,és megint látta azt az árnyékot elsuhanni az ablakánál ,de ott meg is állt az ablak eött!
Sikitva szaladt ki a szobájából,szólni a többieknek......
Apja ott feküdt a nappaliban,fej nélkül elvérezve,az anyja a küszöbön a gyomrában egy hatalmas kés,ütés és karmolás nyomok, s félrenézve ekkor megpillantotta a hugát is aki szétmarcangolva apró darabokban feküdt a padlón!
A lány azt hitte ismét csak álmodja,de akkor feltekintett a plafonra és vérrel a következő feliratott olvasta: TE VAGY A KÖVETKEZŐ!!
Miután már akkármennyire csipkedte magát és pofozgatta,hogy ébredjen már fel,egy hörgő hangot hallott maga mögött! Nem mert megfordulni tudta mit fog látni............azota mindenki aki odaköltözik minden péntek 13.-án visszatér ez a szellem és.......

UI: Sajnálom , hogy ez most nemigazán komoly , de nem találtam jobbat a jók elfogytak :/ )
0

#50 Felhasználó nem aktív   Mr Scar the best 

  • óAz őrült tábornok ( és díjnyertes kertész)
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 737
  • Csatlakozott: 07-március 12
  • Location:Endsville

Elküldve: 13 augusztus 2012 - 09:29

[quote name='Miley' timestamp='1344593060' post='6482']
Ez a Zagyvás nem nagy szám, én 1-2 éve még ettől szartam be xD:

A baba
Egy kislány ment a családjával a boltok között,és a kirakatban meglátott egy babát ami 2-t mutat. Megkéri a szüleit vegyék meg neki.Úgy tettek. A kislány hazavitte a babát nagyon örült neki. Berakta egy dobozba és lefeküdt aludni. Egyszer csak azt hallja :"Már kijöttem a dobozból" A kislányt nem érdekli alszik tovább. Utána ezt hallja:"Már az ágyadnál vagyok" Már kicsit zavarja de azért alszik tovább. Amikor már azt hallja hogy már a párnádnál vagyok:nyissz levágták a fejét... Reggel a szülei benyitnak látják a kislányt levágott fejjel és mellette a babát amint már 3-at mutat....
ilyen babásat már én is olvastam sok változata van ennek.
meg van egy másik babás de az elég hosszú és inkább rémesen gusztustalan mint félelmetes...
ki tréfálni nem restell
A NAGY KARMESTER
a fegyvert most tedd el..
ne legyen pisztoly kard...
tudom ellenállni nem könnyű
fogva tart e pár akkord
jó vagy vagy rossz vagy most édes mindegy nekem
mert akármit lépsz az hipnózisban teszed!
elhiszitek majd minden mesém
hódolni nekem: rang
menekülni nincs esély
ha megszólal e hang
óóóóóó én a nagy karmester! (ő a nagy karmester!)
0

#51 Felhasználó nem aktív   Moonshiner 

  • Law abiding citizen (especially §34)
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.185
  • Csatlakozott: 04-január 12

Elküldve: 13 augusztus 2012 - 09:32

Üzenet megtekintéseIdézés: Torrit - Dátum: 11 augusztus 2012 - 01:09

A nevek alapján amerikai a történet, ahol én nem tudnék elképzelni egy ilyen sztorit, tehát szerintem nem igaz. Ahol talán megtörténhetett volna, az szerintem a Szovjetunió, Oroszország, és a többi ilyesféle kisebb ország, ahol tudomásom szerint (javítsatok ki, ha tévedek) azidőtájt volt éhség rendesen.


Szovjet-Oroszország 20-as évek eleje, Ukrajna, 30-as évek eleje. Csak ott feldolgozás előtt szokás volt megölni az áldozatot. Nem nagyon titkolták. Kivégzések voltak miatta.

[Nite itt járt: pls az ilyen képeket ne így tedd be (és ne ide ^_^). aki tényleg igazi kanibálos sztorikat akar olvasni (és szarik a saját lelki békéjére) nézze meg a wikit.]

kép

Szerkesztve Moonshiner által: 13 augusztus 2012 - 10:03

Derpa Derpa Herp Derp
0

#52 Felhasználó nem aktív   Torrit 

  • Chapter Master
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 3.963
  • Csatlakozott: 19-július 12
  • Location:ur mum

Elküldve: 13 augusztus 2012 - 10:17

Üzenet megtekintéseIdézés: Storm Cloud - Dátum: 13 augusztus 2012 - 12:36

A mai történet :

A 14 éves Elizabeth éppen a szobájába indul...az esti horror film után!
Bár benne volt egy kisebb félelem mint általában mindenkiben az ilyen horrofilmek után,de megértette magával,hogy ez csak egy film és ilyen nem létezik!
Péntek 13......éjfél......
A 14 éves Elizabeth éppen a szobájába indul...az esti horror film után!
Bár benne volt egy kisebb félelem mint általában mindenkiben az ilyen horrofilmek után,de megértette magával,hogy ez csak egy film és ilyen nem létezik!
Tehát éppen kinyitotta az ajtót,belépett a küszöbön,és mintha egy árnyék,hirtelen elsuhant volna az ablakja elött,mivel az ablak nyitva volt és huzat volt jobbnak vélte ha becsukja:Amint becsukta az anyja merev sikitásátt hallotta!először azt hitte csak a képzelete játszik vele,de amikor meglátta az ablakján a vércseppeket felsikitott az álmából!szörnyű rémálom volt....alig tudott vissza aludni,de amikor már majdnem sikerült,hallotta apja vérbefagyasztó ordibálását s,az apja levágott feje berepült az ablakon(ami csukott volt)!!ekkor ismét felébredt az álmából,és elkezdett sírni!!elmondott egy imát és megpróbálta magát nyugtatni,hogy biztosan csak az aznap esti horror film hatása,s ezzel ismét álomba szernderült!ekkor megint szörnyű sikitás ami most a huga száját hagyta el s látta ahogy megöli egy véresszájú élő-halott kb. 50éves férfi,és a szemei tüzben forogtak mintha csak azt akarná mondani a következő te leszel Elizabeth!!
A lány ismét sikitva ébredt fel! megint sírt-sírt és megesküdött,hogy soha többé nem fog horror filmet nézni!
Aztán hallott valami éles zajt,és megint látta azt az árnyékot elsuhanni az ablakánál ,de ott meg is állt az ablak eött!
Sikitva szaladt ki a szobájából,szólni a többieknek......
Apja ott feküdt a nappaliban,fej nélkül elvérezve,az anyja a küszöbön a gyomrában egy hatalmas kés,ütés és karmolás nyomok, s félrenézve ekkor megpillantotta a hugát is aki szétmarcangolva apró darabokban feküdt a padlón!
A lány azt hitte ismét csak álmodja,de akkor feltekintett a plafonra és vérrel a következő feliratott olvasta: TE VAGY A KÖVETKEZŐ!!
Miután már akkármennyire csipkedte magát és pofozgatta,hogy ébredjen már fel,egy hörgő hangot hallott maga mögött! Nem mert megfordulni tudta mit fog látni............azota mindenki aki odaköltözik minden péntek 13.-án visszatér ez a szellem és.......

UI: Sajnálom , hogy ez most nemigazán komoly , de nem találtam jobbat a jók elfogytak :/ )

Storm, Storm, tudom, hogy tudsz te ennél jobbat is. Nagyon tucatszar szaga volt a dolognak.
Magyars is not nácis! Jobbik is the road of Magyars, the last HOPE for fuck the liberalism, the fate of Magyars. Liberalism = trianon. Carpathia = Hungaria!
0

#53 Felhasználó nem aktív   Night Slicer 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 126
  • Csatlakozott: 06-augusztus 12
  • Location:Canterlot

Elküldve: 13 augusztus 2012 - 11:07

Üzenet megtekintéseIdézés: Torrit - Dátum: 13 augusztus 2012 - 10:17

Storm, Storm, tudom, hogy tudsz te ennél jobbat is. Nagyon tucatszar szaga volt a dolognak.

Tudod tudom de már így is 2 órát beleöltem tegnap a keresés be de egyszerűen nincs elfogyott :/ márcsak szörnyen nagy baromságok vannak nem tudom ma egyáltalán tudok-e valamit is összekotorni
0

#54 Felhasználó nem aktív   Moonshiner 

  • Law abiding citizen (especially §34)
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.185
  • Csatlakozott: 04-január 12

Elküldve: 13 augusztus 2012 - 11:43

Na akkor tessék gyerekek egy kis szépirodalom, amit valamiért mégsem nem ad fel a tanárnéni kötelező olvasmánynak:

WITMAN FIÚK

és egy másik:

A béka
Derpa Derpa Herp Derp
0

#55 Felhasználó nem aktív   Mr Scar the best 

  • óAz őrült tábornok ( és díjnyertes kertész)
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 737
  • Csatlakozott: 07-március 12
  • Location:Endsville

Elküldve: 13 augusztus 2012 - 01:55

kicsit hülyeség de tessék:
Élt egyszer egy ember, aki kocsmát vezetett és volt egy Pit-bullja, aki a Rex névre hallgatott. A kocsmáros nagyon szerette a kutyáját, de sajnos nagyon idős volt. A kutya 2 héten belül elpusztult. A kutyát elvitte egy állatorvoshoz azzal a céllal, hogy vágja le a fejét. Az állatorvos levágta ugyan, de nem értette miért. A gazdája a levágott fejett elvitte, majd kitömette, és a kocsmája falára akasztotta. A kocsma mindig tele volt vendégekkel. De amikor a kutya fejét kirakta, azóta mindig egyre kevesebb ember járt oda. Majd mindig egyre kevsebb. Majd végül senki nem ment arrafelé. Ugyanis a kutya szellem mindig ott van a kocsma közelében, éjszakákon néha lehet hallani üvöltését, és ha egy ember megközelítette a kocsmát annak megjelent, majd 3 másodperc múlva eltünt. Aki tovább ment valamilyen módon szőrnyet halt.
ki tréfálni nem restell
A NAGY KARMESTER
a fegyvert most tedd el..
ne legyen pisztoly kard...
tudom ellenállni nem könnyű
fogva tart e pár akkord
jó vagy vagy rossz vagy most édes mindegy nekem
mert akármit lépsz az hipnózisban teszed!
elhiszitek majd minden mesém
hódolni nekem: rang
menekülni nincs esély
ha megszólal e hang
óóóóóó én a nagy karmester! (ő a nagy karmester!)
0

#56 Felhasználó nem aktív   Night Slicer 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 126
  • Csatlakozott: 06-augusztus 12
  • Location:Canterlot

Elküldve: 13 augusztus 2012 - 11:41

Nos akkor itt volna 2 (sztem jobb történet mint a tegnapi :

A lépcsősor


Óvatosan lépkedett Ron annak az elmegyógyintézetnek a padlóján, amely már évtizedek óta üresen állt. Nem sokan mertek a bezárás óta belépni a kapuján, hiszen az idősebb helyiek elbeszélése szerint “valami nagyon nincs rendben ott”. A legenda szerint egy elátkozott lépcsősor vezet az alagsorba, azonban oda lejutni lehetetlen, mert a lépcsők nem vezetnek sehová és a lépcsőfolyosó mélyéről egy elcsigázott hang szünet nélkül segítségért kiált. Ron a már-már kísérteties helyek megszállottja volt, ami más számára félelmetes volt, azt őt nyugalommal töltötte el; így határozta el, hogy ma este felfedezi a helyet. Az óvatos lépésekben is azt a magabiztosságot lehetett érezni, ami azt sugározta: nincs mitől félni.

Már percek óta az épületben bolyongott, egyetlen támasza a kissé öregecske zseblámpája volt, amikor az intézet ablak nélküli folyosójára érkezett, ahonnan csak egy lépcsősor vezetett lefelé. “Hát itt vagyunk” – gondolta magában és gondolkodás nélkül a faborítású lépcső első fokára lépett: “egy” – mondta kissé szórakozottan, majd minden egyes lépését megszámolta ezután. Átadta testét annak a nyugalomnak, amit a szúette fa recsegése nyújtott számára és ami talán senki másnak nem adott volna nyugalmat az egész világon. Talán a százötvenedik lépcsőnél járhatott – néha elbóbiskolt egy pillanatra a számolástól – amikor egy gyenge, de jól kivehető férfi hang szólalt meg abból a sötétségből, ahol számítása szerint lassan már a lépcsősor végének kellett következnie: “Segítség, segítsen valaki!”. Pánikszerűen próbált maga elé világítani, de csak sötétséget látott maga előtt. Gondolkodás nélkül fordult vissza, és a béke, amely percekkel ezelőtt egész testét átjárta, pillanatok alatt odalett.

Talán a sokkhatás miatt, és talán ő maga sem volt tudatában de Ron hangosan ordítva számolta visszafelé is a lépcsőket, ahogy óriási ütemben próbálta maga mögött hagyni a hangot. A háromszázadik lépcsőfok megtétele után óriási pánik tört ki rajta és a reménytelenség átvette a teste fölött a hatalmat. Óráknak tűnő percekig rohant felfelé a lépcsőn, és a halál közeli gondolatokat elhessegetve újra és újra meggyőzte magát, hogy már csak pár lépés és végre kijuthat ebből a kibaszott pokolból. Elcsigázott teste nem bírta a megterhelést, és fél óra után könnyek közt rogyott össze. Levegőért kapkodva, erőtlenül kiáltott a semmibe: “Segítség! Segítsen valaki.”

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Fehér és vörös


Megérdemelt pihenésére készült egy amerikai férfi, melyet egy külvárosi hotelben készült eltölteni. Becsekkoláskor megkapta a kulcsokat majd a recepciós az emeletre kísérte, hogy megmutassa, merre található a szobája. A folyosón sétálva egy szám nélküli ajtó előtt haladtak el, melyet a férfi nem tudott szó nélkül hagyni, de a recepciós csak annyit mondott, hogy senkinek sem szabad a szobában tartózkodnia, be még csak belesnie sem. “Itt is vagyunk” – szólt a férfihoz, miután a szobája elé értek, majd sarkon fordult.

A férfi éjszakai álmatlan forgolódása tettekbe torkollott, kíváncsisága nem hagyta nyugodni. A szám nélküli ajtóhoz lopózott és észrevétlenül a kulcslyukhoz tapasztotta szemét. Hűvös szellőt érzett kicsapni a kulcslyukon keresztül. Egy szobát látott, ami teljesen olyan volt, mint az övé, de a sarokban egy fehér bőrű nőt látott. Fejét a falhoz támasztotta és csak a hátát látta a férfi. Egy percig bámult befelé a lyukon, majd kopogni készült, de meggondolta magát, így visszatért a szobájába.

Másnap éjjel ismét odalopózott az ajtóhoz, ám a kulcslyukon keresztül nem a szobát tekintette meg, hanem egy mindent beterítő vörösség takarta el előle a látványt. Úgy gondolta, hogy tegnap este meglátta őt a hotel vezetés, és ezért valamiféle papírral takarták el a kulcslyukat, hogy ne tudjon többet bámészkodni. Csalódottan kullogott vissza a szobájába.

Reggel azonnal a recepcióra sietett, hogy több információhoz jusson, mi folyik a számozatlan ajtón túl. A recepciós megkérdezte: “Belesett a kulcslyukon?“, mire a férfi igenlő választ adott. “Nos, akkor elmondom mi történt ott. Réges-régen egy férfi abban a szobában ölte meg a feleségét, és a szelleme azóta is ott kísért. De ezek az emberek nem átlagos emberek voltak. Az egész testük fehér volt, kivéve a szemüket. A szemük vörös volt.”
0

#57 Felhasználó nem aktív   Mr Scar the best 

  • óAz őrült tábornok ( és díjnyertes kertész)
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 737
  • Csatlakozott: 07-március 12
  • Location:Endsville

Elküldve: 14 augusztus 2012 - 10:15

ezt most találtam fim fictionon: cupcakes2 applebloom bosszúja

sliver spoon lassan kinyitottya a szemét az első dolog amit észrevett hogy nem tud mozdulni kétségbe esetten próbált szabadulni már majdnem felsikoltott de ekkor egy pónit látott közeledni a kockacukor sarokból
pinkie volt az! m... m..mi ez?
oh silver ez csak az én kis játszó szobám!mondta pinkie
pinkie már épp kezdte volna kivágni silver cukijegyét amikor egy hang szólalt meg mogötte pinkie kisasszony
mit csinálsz?aplebloom volt az
hát már elfelejtetted hogy ő az enyém?-nevetett fel aplebloom
bocsi... mondta pinkie és átadta a szikét az ifjú kancacskónak mit a... a... akarsztőlem?
oh csak a cuki jegyedet!!
mi... mi... micsoda?
igen silver a cukijegyedet
neeeem!! skikoltott fel silver spoon ahogy applebloom meg kezdte cukijegye eltávolítását.
to be countined.....
ki tréfálni nem restell
A NAGY KARMESTER
a fegyvert most tedd el..
ne legyen pisztoly kard...
tudom ellenállni nem könnyű
fogva tart e pár akkord
jó vagy vagy rossz vagy most édes mindegy nekem
mert akármit lépsz az hipnózisban teszed!
elhiszitek majd minden mesém
hódolni nekem: rang
menekülni nincs esély
ha megszólal e hang
óóóóóó én a nagy karmester! (ő a nagy karmester!)
0

#58 Felhasználó nem aktív   Máté 

  • Hű tag-Twilight fan
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 340
  • Csatlakozott: 23-június 12
  • Location:Elvadult Rengeteg előtt

Elküldve: 14 augusztus 2012 - 01:11

Üzenet megtekintéseIdézés: trixie22 - Dátum: 14 augusztus 2012 - 10:15

ezt most találtam fim fictionon: cupcakes2 applebloom bosszúja

sliver spoon lassan kinyitottya a szemét az első dolog amit észrevett hogy nem tud mozdulni kétségbe esetten próbált szabadulni már majdnem felsikoltott de ekkor egy pónit látott közeledni a kockacukor sarokból
pinkie volt az! m... m..mi ez?
oh silver ez csak az én kis játszó szobám!mondta pinkie
pinkie már épp kezdte volna kivágni silver cukijegyét amikor egy hang szólalt meg mogötte pinkie kisasszony
mit csinálsz?aplebloom volt az
hát már elfelejtetted hogy ő az enyém?-nevetett fel aplebloom
bocsi... mondta pinkie és átadta a szikét az ifjú kancacskónak mit a... a... akarsztőlem?
oh csak a cuki jegyedet!!
mi... mi... micsoda?
igen silver a cukijegyedet
neeeem!! skikoltott fel silver spoon ahogy applebloom meg kezdte cukijegye eltávolítását.
to be countined.....

Öm Lol? Kicsit...kicsit...kicsit NAGYON Cupcakes hasonmás(nem mintha baj lenne mert már szembesülstem a Cupcakes-el).Nagyon epic kis cuccos :D Azon csodálkoztam volna ha Diamond Tiara is ott lett volna és az egész CMC vágná fel őket ;)
Köszike hogy elolvastad ezt a kommentet és ezt nektek:
kép
0

#59 Felhasználó nem aktív   Night Slicer 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 126
  • Csatlakozott: 06-augusztus 12
  • Location:Canterlot

Elküldve: 15 augusztus 2012 - 12:26

Mary a baba (sztem egy lány írhatta a történetet 1-2 helyen lányos )


A nagyvilágban rengeteg játék babát készítettek, manapság is sokat gyártanak és rengeteg gyerek játszik velük. Régen még csak egy egyszerű kitömött, ruha baba is legalább akkora örömöt tudott okozni egy kisgyereknek, mint napjainkban ezek a modern vackok, amik már a hugyozástól a szarásig, már mindent tudnak, a végén odajutunk, hogy hányni is tudnak majd, persze ez a morbid oldala ezeknek a játékoknak, mert valójában nagyon aranyosak és szeretni valóak, és ami a legfontosabb, lefoglalja az izgő-mozgó gyerkőcöket. Élt egy hiperaktív kislány, aki egy napon kapott egy játék babát és az annyira sokat játszott vele, hogy lassan, de biztosan elmúlt a betegsége, az orvosok szószerint csak néztek, hogy ez hogy történhetett, a lányt végül egy kocsi ütötte el, nyolc éves korában

Ez a történet nem erről a lányról szól. Az előbbi kis leírásból csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy okos ember volt, ki feltalálta a játék babákat, ez egy hasznos találmány, nem, mint egyes hülyeségek. Ám egy ember nem egy közönséges babát talált az utcán és akkor még nem tudta, hogy súlyos következményei lesznek ennek…

A tél csípős levegője megcsapta a fiatal és bájos lány arcát, ki barátaival és kisöccsével haza felé tartott az iskolából. Hó még nem esett, de nagyon hideg volt, bár még a hőmérő higanyszála nem csökkent 10 fok alá. Natasha kezeire lehelt, hogy felmelegítse azokat, mert már szinte elfagytak. Natasha egy tizenkét éves, öntudatos, szép, kedves lány volt. Egyenes, rövid, vörös haja, akár a rubin, szemei kéken ragyognak, mint a tenger, mosolya elbűvölő, a szenvedély és barátság sugárzik arcáról. Vékony testalkatú, alacsony kislány, az osztályban majdnem a legalacsonyabb, ezért sokszor piszkálták is, de ezeket a sértéseket és vicceket könnyedén hárította vagy meg sem halotta őket. Hosszú ujjú, világos rózsaszínű inget viselt és bordó miniszoknyát, hátán az iskola táskájával. Elég nyáriasan öltözködött, ahhoz képest, hogy tél volt, de mindig hasonló ruhákat viselt, az évszakoktól függetlenül, persze a józanész határán belül, mert ő sem járt térdig érő hóban, szoknyában és topban.

Hírtelen dermesztő hideg szél érintette meg lágyan az arcát, amire felfigyelt és megállt a járda közepén. Barátnője, Susan, utolérte, ki pár lépéssel le volt maradva két fiúval az oldalán. Mind a négyen osztálytársak, kik az ötödik osztály tanulói voltak, ezen felül még a legjobb barátok is. Susan magas és vékony termetű lány, ki pár hónappal megelőzte Natasha-t, így ő idősebb. Susan sárga, vastag pulóvert viselt és farmer gatyát, nem tűrte olyan jól a hűvös levegőt, mint barátnője. Hosszú, egyenes, szőkésbarna haját a szél vadul fújni kezdte, arcáról mindig naivitást lehetet leolvasni, viszont nem volt az, de jó szívű és önfeláldozó.

- Hírtelen nagyon lehűlt a levegő. – szólalt meg Natasha.

- Igen, azt mondják lehet, hogy hamarosan havazni fog. – mondta az egyik fiú William, mikor odaért a lány mögé.

- Jaj, ne már! – durcáskodott hangosan. – Az nem jó.

- Nem szereted a telet? - kérdezte a másik srác, Patrick.

- Az ilyen hideget nem szeretem.

- Azt még megértem, hogy nem szereted a hideget, de az sehogy sem fér a fejembe, hogy miért hordasz ilyenkor is rövidszoknyát? – kérdezte gondolkodva Susan

- Hát izé… tudod hogy megy ez, ha egyszer lánynak születtél, akkor muszáj egy… - magyarázkodott Natasha.

Hangos nevetés szakította félbe mondani valóját, ugyanis Patrick fantáziája beindult és nem bírta magában tartani, önelégült arccal beszélni kezdett:

- Ne is folytasd, tudjuk, mit akarsz mondani, egyszerűen azért hordasz ilyen rövid kis szoknyát, hogy jobban lássuk a… - mondatát nem tudta befejezni, ugyanis váratlanul Natasha kivörösödött arcal, lábával a fiú leggyengébb pontját rúgta meg teljes erejéből, amitől Patrick összecsúszott a betonútra, majd halkan motyogott tovább – Úgy látom ma is a piros a szenvedély kizárólagos színe.

- Öregem, tartanod kéne a szád néha, mert a végén sosem lesz gyereked. – gugolt le mellé William.

- Különben is bordó. – szólalt meg Natasha még kicsit mérgesen. – Matt már megint merre kószál? Matt! Hol vagy? – kiáltotta hangosan. Matt a kisöccse volt, nyolc éves, egy suliba jártak és nővére feladata, hogy mindig oda figyeljen rá és vigyázzon a fiúra, amióta anyjuk meghalt pár éve. – Matt!

- Itt vagyok. – integetett az utca végéről.

- Mi a fenét csinálsz ott? – érdeklődött testvére.

Natasha és Susan oda sétáltak hozzá, majd meglepődtek, mikor észrevették Matt mit bámult annyira, egy játék babát. Ott pihent egy kuka tetején, piszkosan és rongyosan, régi, ruha baba volt, piros pír az arcán, hosszú, göndör, szőke haj, hideg tekintet és rózsaszín szoknya volt ráadva, piros masnival a hajában.

- Ez igen, hisz ez egy meseszép játék baba. – mondta Susan.

- Komolyan mondod? – lepődött meg Narasha – Nézz rá, tiszta mocsok és még öreg is. – elégedetlenkedett.

- Én találtam meg, tehát az enyém! – szólalt meg Matt.

- Mi? – döbbent meg – De te fiú vagy, minek neked egy játék baba? Egyébként is ne vegyél föl olyat, amit más eldobott!

- Ne má! – erőlködött a fiú.

- Na! Ennyi volt, mára végeztünk, menjünk haza! – parancsolta Natasha.

- Akkor viszont össze kéne szedned magad haver! – javasolta William barátjának.

- De még mindig nagyon fáj. – motyogta a földön Patrick.

Patrick szintén tizenkét éves srác volt, kicsit hosszú, dús, fekete haja mindig belelógott az arcába, vékony, de erős testalkatú, és körülbelül egy magas Susannal. Vörös színű, sárga ujjú dzsekit viselt, alatta kék pólót, ami nem volt betűrve gatyájába, ezért kilógott dzsekije alól, ez elég hülyén állt neki, de szerinte ez menő dolog. Szürke szabadidőgatyát hordott és a rengeteg zsebbe egész hétre való kaja elfért volna. Patrick szókimondó és vicces ember volt, jelleméhez hozzá tartozott az a kellemetlenség, hogy magát szívdöglesztőnek, a lányok bálványának tartotta, pedig nem így volt. Mindig udvarolni kezdett egy csajnak, ha elbűvölő volt, ezért esett meg az, hogy nőcsábász lett belőle, persze mindig kosarat kapott tőlük, mert mindig túlságosan elbízta magát. Viszont nagyon jó barát, kedves, önfeláldozó típus, bár ezek a tulajdonságok csak nagy ritkán jelentkeztek nála, akár csak a tünetek a betegségek előtt.

Legjobb barátja William volt, kivel már óvodás koruk óta ismerik egymást. Natashaval és Susannal az iskolában találkoztak először, mikor osztálytársak lettek és az óta így négyen nagyon jó barátok lettek

William egy visszafogott, kissé félős gyerek volt, de akiket szeretett, azokért bármire képes volt. A számítógépek azok, mik őt érdeklik és él-hal értük, éjjel nappal a gép előtt ül, kivéve akkor, mikor a többiekkel lóg máshol. Jó tanuló, nem, mint Patrick, ki igencsak lezserül veszi a dolgokat. William szemüveget viselt már második osztály óta, fején mindig kék baseball sapkát hordott, barna, rövid haja sosem látszódott alóla, zöld kabátját állandóan úgy óvta, mintha valami hihetetlenül drága vagy fontos dolog lenne, ki tudja miért. A kedvenc kék gatyájáról már nem is beszélve, teljesen ruha mániás volt, vagy legalább is nagyon féltette őket, Patrick sokszor is fenyegette azzal, hogy összepiszkolja a ruháit, ha nem segít neki ebben vagy abban, de előfordult, hogy csak pusztán szivatásból csinálta ezt.

Beesteledett, a levegő még jobban lehűlt és olyan sötét lett, mintha már tíz óra is elmúlt volna, pedig még hét óra sincs. Natasha megcsinálta a házi feladatokat és neki látott a vacsora elkészítéséhez. Édesapja nem rég ért haza, majd fáradtan dőlt el a kedvenc fotelében. Üzletember volt, sokszor ment tárgyalásokra és ezért nem volt túl sok ideje, de mióta elvesztette feleségét, egyre több időt próbált szánni a gyerekekre, de még így is lányának kellett ellátni a házi munkákat. Natasha szerette apukáját, mindenre képes lenne érte, akárcsak kisöccséért, mikor elhunyt édesanyja, mindhárman együtt vészelték át azokat a szörnyű időket. Túl korán vesztették el őt, egyikük sem volt erre felkészülve, de apjuknak és barátaik segítségével átvészelték a múltat, végül felvették a régi élet fonalát, vagy legalább is megpróbálták. Mattre azóta nővére ügyel, a fiú minden egyes lépésére, szinte az anyja lett mára.

- Hmm… ez aztán nagyon finom volt. – szólalt meg Matt az asztalnál – Köszönöm szépen a vacsorát! – mondta, majd felállt és felrohant a lépcsőn

- Örülök, hogy ízlett. – elégedett meg magával Natasha – Megint nem etted meg a zöldborsót! Matt azonnal gyere vissza és fejezd be a vacsorát! – üvöltötte fel neki a lány mérgesen, miközben apja áttette a maradékokat az ő tányérjába és neki látott az elfogyasztásukhoz. – Apa te meg mit csinálsz?! – háborodott fel, mikor meglátta mi történt.

- Az öcséd ezt már úgy sem eszi meg. – magyarázkodott nyugodtan.

- Jól van. – mondta kicsit durcásan – Majd ha befejezted, akkor légyszives hozd oda a mosogatóhoz a tányérodat! – kérte.

- Rendben van. – válaszolta teli szájjal.

Fél órával később, miután mindenki befejezte a vacsorát, Natasha már majdnem végzett a mosogatni valóval. Édesapja a nappaliban olvasott egy újságot, mialatt ment a tévé, majd lány szerényen kiszólt a konyhából:

- Apa figyelj csak!

- Igen?

- Anya igazán jókat főzött, ha jól emlékszem, bár még kicsi voltam.

- Igen, jól emlékszel. – meglepődött, amiért ezt most felhozta lánya. – Miért kérded?

- Hát tudod, csak azért, mert kíváncsi vagyok, hogy az én főztöm van-e olyan jó, mint az övé volt?

- Úgy főzött, ahogy te, büszke lenne rád.

- Akkor jól van. Jól esik, hogy ezt mondod. – elégedett meg magával, miközben levette a kötényt és kijött a konyhából. – Ha még éhes leszel, tettem félre egy kis maradékot. – állt meg az ajótban.

- Rendben van, köszönöm szépen. – mondta kinézve az újság mögül.

- Jó éjt!

- Szép álmokat!

Natasha lassan kiballagott a konyhából, át a nappalin, ki a folyosóra, hogy felmenjen az emeletre, ekkor váratlan dolog történt. A komódon ott pihent az a baba, amit Matt vett észre még délután az iskolából jövet. A lány először nagyon csodálkozott, hogy vajon hogyan kerülhetett az oda, majd bevillant neki, hogy öccse mennyire oda volt érte.

- Ezt nem hiszem el. Haza hozta, pedig mondtam neki, hogy hagyja ott! – mondta csalódottan. Oda lépett a játék baba elé, majd gondolkodott, hogy mit csináljon vele, majd észrevette, hogy az arcán van egy sötét folt. Elővett egy ruhazsebkendőt és letörölte vele a piszkot, hogy ne legyen olyan mocskos. Elmosolyodott, mert emlékeztette őt az első játék babájára, amit még anyukájától kapott régen. Egy darabig elragadták az emlékek, majd mély levegőt vett és szigorú tekintettel felszólt öccsének

-Matt azonnal gyere le!

- Mi az már megint? – kérdezte Matt leüvöltve.

- Nem mi az már megint, hanem gyere le, ha mondom! – szólt fel komolyan.

- Most éppen mi nem tetszik? – érdeklődött, miközben lejött a lépcsőn.

- Nem megmondtam, hogy hagyd ott ezt a rongyos babát?! – tekintett rá mérgesen, két kezét derekára téve. – Eszméletlen, hogy sosem csinálod azt, amire kérlek! Olyan makacs vagy, mint…

- De hát nem is én hoztam haza! – förmedt rá öccse, miután döbbenten vette észre, hogy a baba a komódon ült.

- Na ne mond, akkor mégis hogyan került ide? – faggatta türelmetlenül.

- Mondom, hogy nem én voltam!

- Szerintem meg nem mondasz igazat.

- Ért már meg, hogy nem én voltam! – üvöltötte Matt.

- Hallgass! – kiabálta – És nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad, azonnal fogod magad és visszaviszed oda, ahol találtad! – parancsolta neki. – Megértetted? Indulás! – amint elhagyta az utolsó mondata is a száját, már meg is bánta azt, hogy ennyire kemény volt öccséhez, akinek a szemeiben könnyek jelentek meg, de a fiú szótlanul engedelmeskedett nővérének. – Öcsi… - kezdte volna halkan és szomorúan bocsánat kérését, ám ekkor testvére már felment az emeletre.

Késő éjjel, mikor már mindenki az igazak álmát aludta, a telefon egyszer csak megszólalt a folyosón. Natasha kómás fejjel felült az emeletes ágyán, majd belelépett papucsába. Öccse nem ébredt fel a csörgésre, mélyen aludt az ágy második fokán, nővére aludt mindig lent, mert utált lépcsőt mászni, hogy feljusson az ágy tetejére, ellentétben Mattel, aki imádta ezt. Halk léptekkel lement, hogy felvegye a telefont, édesapja sem ébredt fel a csörgésre, nagyon fáradt lehetett, ha még ezt sem hallotta meg. Hideg csapja meg Natasha arcát és végig fut egész testén a hideg, a villanyt nem kapcsolja fel, majd felveszi a kagylót:

- Halló, tessék, ki beszél? – kérdezte fáradt hangon.

Nem szólalt meg senki a vonal másik oldalán, de a lány még nem ette le, várt egy kicsit, majd mikor megunta a várakozást és le akarta tenni, egy kislány hangja hallatszott a telefonban:

- Szia, Mary vagyok, játsszál velem! Itt vagyok a szeméttelepnél. – mondta vidáman, majd letette.

Natasha csodálkozott, azután pedig letette ő is és mit sem törődve a hívással elindult vissza az emeletre, ám ekkor megint megszólalt a telefon.

- Halló, tessék, itt Natasha beszél.

- Itt megint Mary, a bolt sarkánál vagyok. – szólt ugyan az a hang, mint az előbb, majd megint letette.

Natasha már kicsit mérgesen tette le a kagylót és megfordult, de megint felcsörrent a telefon. Az ember ilyenkor rég kihúzta volna, hogy nyugta legyen, de ő túl álmos volt, ahhoz, hogy észszerűen gondolkodjon ilyen késő éjjel.

- Halló, tessék, most már kezd elegem lenni! – förmedt rá.

- Mary vagyok. Éppen most érkeztem meg a házatok elé. – újból letette.

Erre a mondatra már kicsit kitisztult a feje és nem volt benne biztos, hogy vissza kéne tenni a kagylót a helyére, de mégis megtette. Abban a pillanatban, amint letette, már csörgött is és bátortalanul szólt bele:

- Halló, tessék?

- Mary vagyok, már itt is vagyok, pont mögötted. – Natasha azonnal megfordult, de a sötéttől nem látott semmit, ekkor a vonalban nevetés tört ki – Nem arra, a másik irányban. – közölte vele vidáman, majd megint kacagott egy kicsit, mialatt a megrémült lány lassan körülnézett a folyosón és az egyik sarokban homályosan meglátta tőle pár méterre a játék babát, amit öccse hazahozott. – Igen, pont arra. Szia, Mary vagyok! Játsszál velem egy kicsit! – kérte, de Natasha kiejtette a kezéből a kagylót és fogait összeszorítva a félelemtől, ő maga is elesett és a földre huppant.

Ekkor kinyílt egy ajtó és Natasha apja felkapcsolta a villanyt, majd meglátta lányát a félelemtől reszketve az egyik sarokban, szembe vele pár méterre egy játék babával.

- Hát te meg mit csinálsz itt ilyenkor kislányom? – kérdezte meglepődve.

- Nézd… ott, az…az…

James oda sétált, amerre mutatott lánya és felvette a játék babát és döbbenten bámulta, mi lehet a baj vele:

- De hiszen ez csak egy játék baba. Mi a gond?

- Nem, nagyon tévedsz! Az nem csak egy játék baba, ez az izé felhívott telefonon. – magyarázta rémülten.

A lépcsőn most Matt jelent meg, törölgetve szemét, majd észrevette, hogy apja kezében ott volt a baba és már védekezően szólalt meg:

- De hát nem én voltam! Nem tehetek róla, hogy megint itt van, visszavittem a szeméttelepre.

- Ne haragudj, hogy felébresztettünk Matt, de miről beszélsz? – értetlenkedett James.

Natasha fejében hírtelen lejátszódott a beszélgetés első szavai: „Mary vagyok… itt vagyok a szeméttelepen.”

- Apa, könyörgöm, dobd ki! – esedezett halálra rémülve.

- Rendben van. – nem tudta mire vélni a dolgot, de sejtette, hogy ettől, mindkét gyereke megnyugszik majd, ezért kivitte a kukába.

Mindhárman visszamentek aludni, de csak Natasha nem tudott rendesen pihenni, egész éjjel rettegett, hogy újból megcsörren a telefon vagy, hogy ha kinyitja a szemét ott fog mellette állni a baba.

Másnap reggel nagyon fáradtan és álmosan kelt fel Natasha, de el tudott aludni legalább és nem történt semmi baj az este. Az iskolába öccsével ment, mint minden reggel, majd mikor beértek elváltak útjaik. Natasha az osztályterembe érve meglátta barátait, kiknek azonnal elmesélte a tegnap éjjel történteket. William táltott szájjal hallgatta végig a még mindig rémült lány szavait, de Patrick az egészet hihetetlennek találta.

- Ez eddig világos és mi lett utána a babával? – kérdezte Patrick.

- Megkértem apát, hogy dobja ki, aztán visszafeküdtem aludni. – mesélte Natasha.

- De miért kellett kidobni szerencsétlent? Szerinted, hogy eshetett ez az öcsédnek? – hordta le Patrick.

- Mi? – döbbent meg.

- Remélem azért bocsánatot kértetek tőle, ha már így sikerült bele taposni a lelkébe.

Váratlanul megszólalt a hangosbemondó, ez reggel, becsöngetés előtt pár perccel nem túl szokványos, de feszült figyelemmel hallgatta mindenki, amint egy női, gépi hang beszélni kezdett: Natasha Taylor az 5. c-ből azonnal jelenjen meg a tanári szobában! Natasha Taylor sürgősen jelenjen meg a tanári szobában, ha az iskolában tartózkodik! Natasha meglepődött, hogy vajon mit akarhatnak tőle, de szó nélkül felállt és elindult, ahogy kérték tőle. Mikor odaért az ajtóhoz bekopogott, majd benyitott a nagyszobába, ahol a sok tanár nyüzsgölődött, mint a pók a falon. Senki sem vett tudomást, hogy az egyik diákjuk éppen ott áll bambul maga elé, majd megunva a várakozást hangosan megszólalt:

- Jó napot kívánok!

- Itt vagy tehát. – állt meg előtte egy magas, vékony, fiatal tanárnő – Valaki telefonon keres téged. Ott találod azon az asztalon. – mutatta meg neki, majd tovább ment.

Natasha oda ballagott, azután pedig felvette a kagylót, egy ismerős hang szólt bele:

- Halló itt Natasha Taylor beszél. Bocsánat, de csak most értem ide a…

- Én Mary vagyok. – a lánynak földbe gyökerezett a lába a gyerek hang hallatán, aki tegnap is felhívta - Itt vagyok nem messze tőled, gondoltam játszhatnánk egy kicsit.

Nem hallgatta tovább, és szó nélkül lecsapta a telefont rémülten és levegő után kapkodva, erre a tanáriban lévő emberek felfigyeltek. Natasha körül nézett, majd lassan hátrálni kezdett az ajtó felé, ám megint megcsörrent a telefon. Nem is egy, hanem az összes telefon, ami a teremben volt és fülsüketítő zaj keletkezett. Ezt már nem bírta tovább és kirohant a folyosóra, de nem állt meg, futott tovább még ő maga sem tudta, hogy hová bújhatna el. Két barátja hangját halotta csak meg, miközben rohant:

- Natasha! Hé várjál meg minket, mi történt? – ordított utána Patrick és William, de hiába, erre sem lassított.

Egyre jobban lihegett a fáradtságtól, de ez nem érdekelte, gondolatait Mary foglalta le, hogy vajon mit akarhat tőle, és miért hívogatja állandóan. Alig páran voltak már csak a folyosón, de mind megbámulták Natasha-t, jobbra egy ajtót látott meg és kivágta azt, majd felrohant a lépcsőn, közben Patrick és William követte őt.

A tetőre ment fel, hogy szívjon egy kis friss levegőt, és nyugta legyen. Kifújta magát és neki dőlt a falnak, arcát lesütve nézte a talajt, aztán néhány pillanat múlva megjelentek a fiúk és aggódva kérdezgették:

- Mi a fene történt veled?

- Mi a baj? Mond el!

- Megint ő hívott! – mondta rekedten, de még mindig nem emelte fel a fejét. – Mary volt az.

- Micsoda? – döbbentek meg.

- Megharagudott rám, amiért nem engedtem Mattnek, hogy haza hozza, és most üldöz. – sopánkodott.

- De hisz nem tudhattad, hogy ez fog történni. Hány olyan játék babát láttál mostanság, ami felhív téged telefonon? Nem a te hibád… ez biztos valami átok vagy… vagy… - próbálta nyugtatni Patrick.

- Vagy egy szellem! – motyogta megrémülve William.

- Ne hülyéskedj már! Szellemek nem léteznek, legfeljebb a hülye álmaidban! Nem is biztos, hogy egyáltalán ez a Mary egy játék baba. Lehet, hogy egy kis buta kölyök, aki viccelődni akar… - elmélkedett Patrick.

- Nem! Tudom, hogy a játék baba az! – fakadt ki Natasha.

- Halló, tessék? – vette fel mobilját William, mert érezte, hogy rezeg a zsebében.

- Mary vagyok. Épp az iskolátok tetején vagyok, játszhatnánk egy kicsit! – mondta a vonal másik oldalán a már ismerős gyerek hang, majd letette a telefont

Mindhárman hallották, hogy Mary volt az és már a két fiú is kezdett félni és Natasha felé hátráltak, mialatt a tetőt kutatták. Natasha fejét fogva legugolt és becsukta a szemét, teljesen elvesztette már minden bátorságát és a fiúk is bizonytalanok lettek.

- Nem! Nem, ezt már nem bírom tovább! – szipogta Natasha.

- Azt mondta, hogy a tetőn van? – kérdezte Patrick, ki érezte, hogy a félelem eluralkodik rajta is.

- Iiigggeeennnn… - reszketett William.

Néma csend következett, lihegésüket hallották és a szél süvítését, semmi mást. Hírtelen megszólalt a hangos csengő, mert becsengettek és mindhárman elkiáltották magukat, annyira megijedtek. Ekkor váratlanul kinyílt az ajtó és egy magas, mogorva férfi lépett a gyerekek elé, kiknek az arcukra ráfagyott a félelem. Mély bár meglepően kedves hangján megszólította őket:

- Hello! Ti meg mit csináltok itt? – érdeklődött meglepődve.

- Hát izé… mi csak… - habogta William.

- Mindegy, ezt most hagyjuk. Natasha! Téged kerestelek már mindenhol, felhívott az édesapád pár perccel ezelőtt, hogy adjam át azt az üzenetet, hogy nem tud este haza menni, mert egy nagyon fontos tárgyalása lesz, és muszáj elmennie két napra, addig a kisöcséddel egyedül lesztek, de siet majd haza.

- Tanár úr. – könnyebbült meg Patrick.

- Most pedig azonnal menjetek be órára! – figyelmeztette őket szigorú tekintettel – Remélem nem itt akartátok ellógni az első órát, mert akkor komoly büntetésre számíthattok! – folytatta tovább, miközben a gyerekek az ajtóhoz mentek.

- Dehogy is tanár úr! Mi csak kicsit levegőztünk, már épp indultunk volna. – mentegetőzött William.

- Jól van, tudom, hogy ti nem vagytok olyan elcsavargó típusok. – Csak menjetek be a terembe és mondjátok meg a kollégának, hogy én tartottalak fel titeket. – ajánlotta fel kedvesen.

- Köszönjük tanár úr, és elnézést kérünk! – sütötte le a fejét Natasha, de nem azért, amiért visszaéltek a bizalommal, hanem mert még mindig Mary járt a fejében.

Miután eltűntek a tetőről, ahova mindig szabad volt felmenni a diákoknak, mert biztonságos volt és még a kilátás is gyönyörű volt, azután, nem vehették észre, hogy az ajtó felett ott ült egész végig Mary és az üres és hideg tekintetével bámult maga elé.

A nap lassan telt el, ez még rosszabb volt Natashanak és barátainak, hisz minél előbb haza akartak érni, bár Natasha a világból akart kirohanni, hogy megszabaduljon végre a gonosz játék babától, amiről még mindig nem tudták, hogy micsoda valójában. Az utolsó óráról való kicsingetés után a diákok rohanni kezdtek a szekrényükhöz, hogy minél gyorsabban kijussanak a suliból. Egyedül Natasha nem sietett sehova, majd mikor barátai meglátták milyen rossz hangulatban van, oda mentek hozzá.

- Natasha hogy érzed magad? – kérdezte Patrick.

- Ne aggódj! – szólt közbe William, mielőtt még a lány válaszolhatott volna – Együtt maradunk és akkor nem lesz semmi gond! – próbálta nyugtatni.

- De mindenhol őt látom, ha nyitva van a szemem, ha csukva, az ő arca mosolyog rám, mintha csak idegesíteni akarna. – borult ki Natasha.

- Nővérkém! – üvöltötte Matt a folyosó végéről, mire mind hárman hátra néztek. Matt rohant feléjük mosolyogva, legalább neki jó napja volt. – Natasha! Most mondta George tanár úr, hogy apa azt üzente nekünk, hogy nem lesz otthon ma este, mert elment valami fontos tárgyalásra vagy mire. Ez igaz? – kérdezte érdeklődve.

- Igen, de ne aggódj, nem először nem jön haza estére, jól megleszünk mi ketten! – bíztatta öccsét, pedig valójában most még jobban reszketett és félt Marytől, de ezt megpróbálta nem kimutatni, nehogy Matt megijedjen vagy elbizonytalanodjon. Erősnek és határozottnak akarta, hogy lássák a barátai is, nem szeretett volna előttük egy gyáva nyúlnak tűnni. Ez sikerült volna neki, ám ekkor mindent elrontott a játék baba, ami most ott pihent velük szembe az egyik széken. – Ezt nem hiszem el! – omlott össze egy pillanatra, utána viszont harag öntötte el a szívét és hangosan felcsattant – Most már elég legyen! Elegem van ebből a babából, tűnjön el az életemből!

- Hé, ez meg hogy került ide? – kapta fel a fejét Patrick.

- Szóval ez lenne az a játék baba? – kérdezte ijedten William.

Pár percig farkas szemet néztek vele, az emberek lassan eltűntek a folyosóról és már csak ők álltak ott, mintha bebetonozták volna őket. Váratlanul egy idős takarítónő jelent meg egy szemetes zacskóval a kezében és megállt Mary előtt.

- Ez a tiétek? – kérdezte a gyerekektől.

- Nem! – csattant fel Matt, aki a félelemtől átkarolta Natasha derekát.

- Akkor kidobom.

- Elnézést! – szólalt meg Patrick – A szeméttelepre kerül majd ez a sok vacak?

- Nem, ezek eltüzelhető szemetek, el fogjuk égetni mind. – mondta meglepődve, nem tudta, hogy miért olyan fontos ez, de gyorsan túl jutott ezen és tovább állt.

- Halottad? Elégetik! – bíztatta Patrick Natashara nézve.

- De mikor, most azonnal el kéne, akkor végre vége lenne ennek a rémálomnak. – még mindig bizonytalan volt.

- Vége is lesz! – nyugtatta meg és mélyen a szemébe nézett.

- Haza mehetünk már? – törte meg a csendet Matt.

- Igen. Haza megyünk! – határozta el magát Natasha, már jobban érezte kicsivel magát.

- Tudjátok mit? Menjünk el együtt moziba, az most jót fog tenni higgyétek el. – vette fel az ötletet William.

- Igazán jó ötlet fafej, a moziban sötét van és ilyen lelki állapotban tényleg jót tesz, ha moziba megyünk, ahol bármi megtörténhet, minden kis zajra a frász jöhet ránk.

- Jól fogjuk érezni magunkat, beülünk egy jó kis vígjátékra! Susant és elhívjuk! – William tudta, hogy Patrick fülig szerelmes Susanba és ha ő is menne, Patrick azonnal támogatná az ötletét.

- Susan? – álmodozott. – Rendben van, meggyőztél!

- Natasha? – nézett rá kérdőn William.

- Jó. Rendben van.

- Akkor ezt megtárgyaltuk. – örült neki, még saját magát is megnyugtatta ezzel a hírtelen jött tippjével.

- Na indulunk már? – kérdezte feszülten Patrick, be lett sózva, amint megtudta, hogy Susant és elhívják

Végül elmentek mind a négyen haza és megbeszéltek egy időpontot, hogy mikor és hol találkozzanak. Késő délután már mindegyikük ott volt a mozi előtt, kivéve Susant, őt még az nap nem is látták. Patrick egyre türelmetlenebb lett és fel-alá járkált percenként kérdezve, mennyi idő van:

- Mennyi idő van? – érdeklődött türelmetlenül.

- Fél perccel több, mint volt. – mondta egyre fáradtabban William. Hírtelen rezegni kezdett a telefonja, majd felvette, pár szólt váltott az illetővel, azután Patrickre nézett. – Susan volt az és mondta, hogy sajnálja, de nem tud eljönni.

- Mi? Ez biztos? – torpant meg a fiú.

- Igen.

- Ezt nem hiszem el. – szomorkodott és egyben bosszankodott is.

- De üdvözöl minket, főleg téged! – ütögette meg barátja vállát, aki ettől teljesen fellelkesült.

- Komolyan ezt mondta?

- Hát persze. – valójában csak simán üdvözölte mind a négyüket, de William gondolta, ha kiemeli, hogy haverját főleg üdvözli, akkor sokkal jobb kedvre derül

Nem vártak tovább és bementek a terembe és megnéztek egy vígjátékot, ahogy tervezték. Tényleg jó volt, és arra a másfél órára el is feledték, hogy a napokban mi történt. Mikor vége lett, kijöttek és elváltak útjaik, Natasha és öccse együtt ballagtak haza, hogy egy jót pihenjenek és vacsorázzanak.

Már nagyon sötét volt, az óra pont este hét órát mutatott, Matt vidáman tört be a folyosóra, amikor megérkeztek:

- Hú de jó, hogy megjöttünk! – gyorsan levetette cipőjét és már rohant is a szobájába.

- Hello öcsi, aludj jól! – szólt utána az ajtóban állva. Natasha fáradt volt és éhes, egy jó zuhanyra vágyott és egy kiadós vacsorára, ám hírtelen úgy érezte, hogy valaki figyeli, hamar rájött, hogy nem csak képzelődik

– Te meg miért bujkálsz?

- Nem bujkálok. – lépett elő Patrick.

- Mit keresel itt ilyenkor?

- Hát… én csak, azért jöttem… - magyarázkodott, de váratlanul megcsörrent a telefon – Fel kellene venned, lehet, hogy a papád az. – nyugtatta, mert látta, hogy összerezzent a félelemtől a lány és Matt is oda rohant nővéréhez.

- Igen, lehet. – nyögte ki.

Lassan elindult a telefonhoz, de mielőtt még odaért volna az üzenetrögzítő felvette és a telefonáló rá is mondta, amit akart így mindhárman tisztán hallották a kislány hangját:

- Mary vagyok. Itt állok a buszmegállónál, nincs kedvetek játszani?

Natasha szemeiben könnyek gyűltek össze és már majdnem sírni kezdett, ám Patrick hangosan rászólt:

- Nehogy sírni kezd nekem! Most nincs idő sírásra! Menjünk innen gyorsan!

- Na de… - szipogta a lány.

- Nem lesz baj, nyugodjunk meg! – határozta el magát a fiú, majd megragadta barátja karját és húzni kezdte maga után. Matt sem maradt le, utánuk rohant, át a kihalt városon. Nem soká eljutottak egy nagy csarnokszerűséghez, de távol, kint a város szélén az erdő közelében állt, elhagyatottan. Belül teljesen üres volt, csak néhány bordásfal állt, pár szekrény és elrongyolódott labdák a sarokban. A lámpák nem égtek, csak a Hold fénye világította meg a nagy termet. – Ez az, gyorsan, befelé!

- Mi ez a hely? – nézett körül meglepődve Natasha, de hangjában a reménytelenség csendült fel, mintha tudná, hogy úgysem tudnak elbújni, bárhova is mennek.

- Ez egy régi edzőterem, mostanában senki sem használja. – mondta Patrick.

- Nem így értettem.

- Úgy is fogalmazhatunk, hogy ez a titkos bázis. Senki nem tud róla, csak William és én, na meg egyszer elszóltam véletlenül Susannak is. – vakarta a fejét – Itt van minden, ami kell, de telefon nincs, ha tudod, mire gondolok. – kacsintott egyet.

Natasha végre megkönyebbült és mosolygott is, mintha már lett volna egy kis hite, hogy ma este nem lesz semmi baj. Patrick hálózsákokat húzott elő, az egyik szekrényből, valószínűleg Williammel hozták ide őket. Matt, nővére mögött aggódó tekintettel megszólalt:

- Figyelj Patrick wc-re kell mennem!

- Itt bárhol elintézheted. – mondta a fiú nyugodtan.

- Persze még mit nem!

Patrick vigyorogni kezdett, majd kikísérte Mattet egy csarnok melletti mellékhelyiségbe, ami már igen rozoga volt, de a célnak megfelelt. Addig bent Natasha elhelyezkedett az egyik hálózsákon és bámult maga elé, csendes volt az este, túl csendes.

- Patrick ugye itt vagy még?! – érdeklődött nyugtalanul Matt.

- Igen, de igazán siethetnél! – szólt kintről.

Rövid hallgatás után Matt újból megszólalt:

- Van egy kis probléma?

- Micsoda?

- Nincsen papír.

Natasha nem hallotta, mit beszéltek kint a fiúk, csak ült magányosan, ám váratlanul vendége akadt, tőle pár méterre a félhomályban. A játék baba volt az, a semmiből bukkant fel, de a lányra a frászt hozta, aki sikoltva lassan csúszni kezdett az ajtó felé, ami nagy csattanással becsapódott.

- Szia! Mary vagyok. Van kedved velem játszani? – kérdezte karját felemelve. Szája nem mozgott és nem is pislogtak szemei, mégis élt ez a játék baba és ott volt. Natashan eluralkodott a pánik, mégsem szólt egy szót sem, ott ült a padlón, tőle két méterre pedig Mary integetett neki barátságosan. – Mit játszunk? – kérdezte a lánytól. – Nekem van egy ötletem. – javasolta – Mit szólnál a bújócskához vagy a fogócskához? Vagy labdázzunk? Játszunk kidobóst? De akár gyilkosozhatunk is. – erre Natasha a félelemtől reszketve felállt és kiutat keresett szemével, de minden zárva volt. – Ha nem játszasz velem, akkor én fogok nyerni, játék nélkül. – a lány arcán verejtékcseppek jelentek meg, de még mindig szótlanul állt – Natasha, vesztettél! – mutatott rá. – hírtelen nem tudott a lány megmozdulni, de nem azért, mert annyira megrémült, hanem mert olyan érzése támadt, mintha lekötözték volna, bár nem látott semmit.

- Ne! Kérem ne! – ordította el magát. – Segítsen valaki! – ez volt az utolsó, amit ki tudott mondani, mert most a száját is befogta valami, amitől nem tudta kinyitni azt.

Teste felemelkedett a talajtól legalább egy méterre és teste teljesen megmerevedett, két karja oldalánál pihent, egyik végtagját sem bírta megmozdítani, csak a fejét. Eközben kint meghallották a kiáltást, és Matt megrémülten megkérdezte Patrciket:

- Ez meg mi volt?

- Natasha! – ordította el magát Patrcik, majd rohanni kezdett a zárt ajtóhoz.

- Ne hagyj itt! – kiabált utána megijedve Matt.

- Natasha! Natasha! – feszegetni kezdte az ajtót, de sehogy sem akart kinyílni. Miután nem bírt vele az ablakokhoz ment, de azok még reménytelenebbek voltak.

- Patrick! – szólt egy hang a fák közül kilépve.

- Susan! – lepődött meg Matt.

- Hol van Natasha? – kérdezte lihegve Susan, egész eddig futhatott.

- Bent ragadt, mi meg kint. – mondta Patrick, miközben bejáratot keresett, annyira el volt foglalva, hogy meg sem lepődött, hogy váratlanul felbukkant Susan.

Ez alatt a csarnokban Natasha mozdulatlanul lebegett a padló felett, előtte Mary állt és bámulta. Farkas szemet néztek egymással, Natasha szeméből a félelem tükröződött, míg Mary üres tekintetéből semmi, bár egy kis csillogás, mintha arra utalt volna, hogy élvezi a dolgot.

- Szerintem, most játszunk leszakítósdit. – mondta a baba, majd felemelte egyik karját és egy nagy lendülettel a másik irányba fordította, erre Natasha felsikoltott. Mintha kerékbe akarták volna törni, ehhez hasonló volt a fájdalom, amit érzett most a lány és szemeit ellepték a könnyek. Alig bírta a fájdalmat erővel, de még tűrte, de szerencséjére a szorítás és húzás engedett és végül teljesen ellazult, ekkor megint Maryre nézett. – Ez uncsi, játszunk inkább kiszakítósdit! – vetette fel jó kedvűen. – Mondtam már neked, hogy milyen szépek a szemeid?

Natasha a legrosszabbra gondolt és vadul rángatózni kezdett, de csak elfárasztotta magát ezzel és feladta. Hírtelen mintha egy kéz ragadta volna meg arcát és felhúzta bal szemhéját, hogy jobban a szemgolyóhoz férjen. Rettegett, tudta, hogy most már nem menti meg senki és pár perc múlva elveszti mindkét szemét. A ballal nem látott semmit, annyira elöntötte a könny, csak a másikkal figyelte, hogy Mary rezzenéstelen arccal nézi, mi történik. Natasha még egy utolsó próbát tett a kiszabadulás érdekében és újból vadul rángatózni kezdett, de a helyzete csak rosszabb lett. Annyira összeszorította most a játék baba a testét, hogy levegőt is alig kapott, majd zsebéből kiesett ruhazsebkendője, amivel még Mary arcát törölte meg. Egy pár percig nem történt semmi, Natasha végleg feladta a reményt, hogy megmenekül, ám ez a várakozás, még őt is meglepte. Mary a ruhazsebkendőt nézte, ami nem rég pottyant ki a padlóra, majd mindkét karját derekára tette és ezt mondta:

- Vége a játéknak. Úgy látszik, te nem élvezed annyira a dolgot, ez pedig nem szép dolog. – a szorítás egyre gyengült Natasha körül, végül teljesen megszűnt és a földre huppant. Csodálkozva tekintett a babára, hogy vajon mitől változott meg így hírtelen és miért engedte el. – Natasha! Megtarthatom ezt a zsebkendőt emlékül? – vette fel a földről, ami fele akkora volt összehajtogatva, mint saját maga. – Ígérem vigyázni fogok rá! Azért egyszer még játszhatnánk valamikor! A viszontlátásra! – rezzenéstelen arca megváltozott, pír jelent meg orcáján és mosolyogva integetett, majd egy szempillantás alatt eltűnt.

Natasha tátott szájjal bámulta, míg el nem tűnt, arcán a könnycseppek és verejtékek összefolytak. Mögötte az ajtó kivágódott és Susan rohant be, mögötte pedig Matt.

- Natasha! – üvöltötte Matt.

- Nem esett bajod? – kérdezte aggódva Susan, majd átölelte barátnőjét, aki még mindig maga elé bámult.

- Miért? Nem értem miért? – tűnődött el.

- Képzeld Mary nekem is telefonált, azt mondta veled akar játszani. Elrohantam hozzátok, de senki sem volt otthon, ezért iderohantam hátha itt lesztek. Talán az elején tényleg csak játszani akart és csak veled. – elmélkedett, majd szorosan átölelték egymást, ám hírtelen nagy csörömpölés törte meg a csendet. Patrick ugrott be ablakostul, és ripityára törte az üveget, zajos megérkezése után körülnézett a csarnokban és meglátta a lányokat. – Patrick? – kérdezte Susan megdöbbenve.

- Hol vagy Natasha, megmentelek! – üvöltötte a fiú, majd döbbenten vette észre a többieket. – Susan, te meg hogy kerülsz ide?

- Patrick! A fejed! – mutatott rémülten a fiúra Susan.

- Mi az? – majd érezte, hogy valami végig folyik arcán. A vére volt az, ugyanis az üveg szétvágta a fejét, mikor beugrott. – Mi a fene? Áááá… segítsetek! – ordította el magát, majd Susan odarohant hozzá, hogy elállítsa a vérzést.

Még az nap este bekísérték Patricket a kórházba, akinek nem voltak súlyosak a sérülései és reggel kiengedték onnét, miután benn fogták megfigyelésre. Mary azóta az éjszaka óta egyiküket sem hívta többé és soha sem látták viszont, a legnagyobb megkönnyebbülésükre, főleg Natasha örült ennek, visszatért belé az élet, úgy, mint régen együtt szórakoztak, mind az öten.

Egyik délután egy kislány és mamája sétáltak az utcán, mikor a gyermek egyszer csak megszólalt:

- Nézd anyu, milyen aranyos játék baba! – mutatott egy göndör, szőke hajú régi ruha babára, akin rózsaszín szoknya volt és piros masni a hajában.

- Ne nyúlj hozzá! – húzta vissza lány kezét.

– Szemetet nem veszünk fel az utcáról! – figyelmeztette.

Ezután tovább mentek a dolgukra, de nem vették észre, hogy a játék baba utánuk fordította a fejüket és addig bámulta őket, míg el nem tűntek. Még aznap este megcsörrent náluk a telefon és a leggyorsabb vette fel, a kislány, ki észre vette a babát.

- Halló, tessék? Ki beszél? – kérdezte.

- Mary vagyok, játsszál velem! – szólt bele aranyosan egy lány.

Mint említettem, sok játék baba létezik a világon, egyesek beszélni is tudnak, mozogni, szarni, hugyozni, de ezek is hozzá tartoznak az élethez, még sincs olyan baba a világon, mint Mary, ki egyéni módszereivel akar rávenni, hogy játsszál vele. Érdekes, hogy nem a kisgyerekek játszanak vele, hanem ő a kisgyerekekkel. Ezért ha egy nap meglátsz egy játék babát az utcán, kerüld el, nehogy este megcsörrenjen a telefon, hogy valaki azt kérje tőled… játsszál vele, mert lehet, hogy Mary már mögötted áll!
0

#60 Felhasználó nem aktív   Night Slicer 

  • Hű tag
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 126
  • Csatlakozott: 06-augusztus 12
  • Location:Canterlot

Elküldve: 15 augusztus 2012 - 11:59

A patkányfogó:

Kifejezéstelen arccal lóbálta a lábát. Összeszorított foggal ült az ágy szélén. Máshol akart lenni. Valahol messze. De persze nem volt. A szobájában űcsörgött. Már napok óta. Ahelyett, hogy az udvaron lett volna. Pedig ma például ő lett volna a soros. Gyakran játszottak zsaru-bűnüldözésest Bokóval, ő pedig elcsent egy kiszuperált szirénát az apja irodájából, állati menő cucc volt, és mindig az a srác tehette a bringájára, aki éppen a zsaru volt. Hangja nem volt, de piros-kék fénnyel világított, és ennyivel bőven beérték. Ma végre ő is feltehette volna, mert rablónak lenni nem volt akkora móka, ahhoz túl ügyetlenül biciklizett, mindig elsőként érték utól. Ha viszont ő volt a rendőr, akkor nem számított, hogy lassan teker. Sőt még jobb is volt így, mert minél lassabb volt, annál tovább lehetett ő a zsaru.

Minden srác az akar lenni, ezt tudta ő is. Belőle azonban sosem lehet az. Ezt is tudta.
Az anyja ugyan bíztatta, mosolyogva beletúrt a hajába, kis hősőmnek hívta. Azonban látta azt is, amint lopva figyelmeztető pillantást vetett az apja felé és ahogyan az válszul az újságjába fúrja a tekintetét.
Hát igen. Apja a helyi örsön dolgozott, ő igazi rendőr volt, és bár nem mondták ki sosem, mind tudták, hogy egy rendőrörsön sem dolgozik olyasvalaki, aki vérzékeny. Illetve hemofíliás, mert már nem volt kisbaba, pontosan tudta, hogy hívják azt a betegséget, ami miatt sosem lehet rendőr, ami miatt alig engedték el játszani, ami miatt a világ legbiztonságosabb városába kellett költözniük. Úgy mondták, a vére nem alvad meg elég gyorsan, ezért ha mégis sérülne, könnyen életveszélyes állapotba kerülne, akkor pedig véralvadás faktort kell a vérébe fecskendezni. Rettegett a tűktől. Az anyja meg a betegségétől, és bár az orvos figyelmeztette, hogy csak ők avatkozhatnak közbe vészhelyzet esetén, addig nem nyugodott, míg a házi orvosságos ládikába be nem került egy intravénás fecskendő a hozzátartozó dózissal. Persze megígérte, hogy szigorúan szakemberre bízza a beadását, mert ha elvéti az adagolást, akkor vérrögök képződnek, trombózis lép fel, ami a fiát éppúgy megölné. Ahogy az anyja fogalmazott, erre csak a saját lelki nyugalma érdekében volt szükség.

Hallotta a fojtott veszekedést. A szülei voltak. Persze tudta, miről van szó, és nem értette, mi értelme van ennek a titkolózásnak, de ha szóvá tette, csak még feszültebbek lettek, így hallgatott. Tulajdonképpen nem volt egyedül, a többi gyereket sem engedték ki a szobájából. Senki nem mehetett játszani, bár ha a szülők egy percre meghallgatták volna csemetéiket, rájöhettek volna, hogy ők maguk sem igyekeznek annyira kifelé.
Minden megváltozott, mióta a Ancsi a hatodikból eltünt otthonról. A lányokkal ugrókötelezett a bútorbolt elött, hazaindult, de sosem érkezett meg. Mindenhol keresték, az apja maga csengetett végig a környék házainál, de semmi eredménye nem volt.

Amikor a tejfölszőke Bokó tünt el, a szülőkön eluralkodott a pánik. Bokonyai, vagy ahogy szólították, Bokó a legjobb barátja volt. Gyakran volt csúfolódás céltáblája a fura külseje, a pirosas szemei, a hófehér bőre miatt, ráadásul pár hete fogszabályzót is kapott, ami csak rontott a helyzeten. Szerinte ennyi erővel egy ˝rúgjatok belém˝ felíratot is a hátára ragaszthatott volna, bár azt megtették helyette mások. Sajnálta is érte, sokban hasonlítottak. Őt sem szívelték sokan. A legelső napján a tanárnő felállította és előadást tartott a gyerekeknek, nehogy véletlen megsértsék őt játék közben, mert baj lesz, ha elesik, baj lesz, ha megvágja magát. Ezért gyakorlatilag senki nem válogatta be egy csapatba sem, és persze kardozni sem akartak vele. Tulajdonképpen így is verődtek össze ők ketten. Bokó, az albínó és Stoki a vérzékeny. Hol másutt is találkoztak volna először, mint a kórházban? Őt elég gyakran vitték be vizsgálatokra, és ha rosszul lett, napokig ott tartották megfigyelésre. Egy ilyen alkalomkor tolták be mellé egy másik ágyra Bokót. Vakbélgyanúja volt, és bár erősnek mutatta magát, de azért veszettül berezelt a gondolattól, hogy megszúrják. Beszélgetni kezdtek, és rájöttek, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Mindketten félnek a tűtől és a vér látványától…
Hát valahogy így kezdődött. Azóta bringázni jártak, és minden délután üldözősest játszottak.

Illetve egy ideje már nem. Mióta a gyerekek elkezdtek eltünni.
A felnőttek persze aggódtak, és miután hazahozták a suliból, szinte azonnal be is zárták őket. Stoki is napok óta a mobilján pötyögött, sms-ben beszélgetett. Amíg volt kivel.

Simán kimehetett volna biciklizni, ebben egészen biztos volt. Pláne, mert tudott valamit, amit a többiek nem. Bokó egészen biztosan nem csatangolt el, és nem az utcáról vitték magukkal. A zárt szobájából tünt el. Ezt onnan tudta, mert megírta, mielött megtörtént.
Bokó azzal hencegett hogy az apja még a horrorgyűjteményét is hagyja neki nézni, csak maradjon otthon a bicaj helyett. Még azt is megírta, szerinte tuti valami ufós szörny vitte el a többieket. Na persze ez nála nem volt újdonság. Mindig is élénk volt a fantáziája, és gyakran szórakoztatta őket a kitalált történeteivel. Igaz, ha nagyon nagy marhaságot hordott össze, azért rászólt, de olyankor csak mosolygott, és azt kérdezte, és ha mégis úgy volt?
Persze nyílván kamu volt, de ráhagyta.

Megvoltak az sms-ei. Meg akarta őket mutatni az apjának, de az folyton rohant, túlórázott, az anyja azt mondta, amíg nem zárják le az ügyet, ez így is marad. Az anyja nem nyomozó, ő nem értené. Ide egy igazi hősre van szükség, egy zsarura.

Mert Bokó megírta, mi vitte el.
Aznap este is fenn voltak, megírta, hogy a nyomozás sehol sem tart, persze azt nem, hogy az apja lekevert neki egyet, mert rajtakapta, amint az asztalonhagyott dossziét lapozgatja.
Bokó szerint a sima emberrablást tuti meghallotta volna valaki, mert szegény Ancsinak olyan fülsértően rikácsoló hangja van, hogy nem lehet nem észrevenni. Kivéve, ha nem sikít, mert nem viszik, hanem saját akaratából megy el. Ezzel Stoki is egyetértett, mert például a másnap eltünt felsős behemót, aki állandóan elvette a pénzét a szünetben, szinte biztosan nem adta volna fel bunyó nélkül, pláne mert annyira büszke volt arra, hogy a nagyapja ökölvívó és megtanított neki pár fogást. Ráadásul ritka kövér is volt, tehát nem tudták elképzelni, hogy valaki csak úgy felkapja és magával vigye.

Bokó azt írta, megtalálta, mi lehet a rabló.
Majd szétvetette a kiváncsiság, de ismerte barátját, ezért figyelmeztette, ha megint az ufókkal, drakulával vagy azzal a vaskarmú rémmel próbálja riogatni, orrba gyűri. Az utolsó sms még mindig ott volt a mobiljában:
˝Rosszabb, ez a Patkánykirály! És itt van!˝

Stoki összeráncolta a homlokát. Ez a hülye Bokó már megint nem bír magával! Már egyszer át kellett mennie mumust írtani a szekrényébe, szellemet úzni a tükörből, erre most ez? Gúnyosan visszaírt neki, hogy ha egy nagydarab patkány ugrik be hozzá, kínálja meg sajttal majd adja oda a macskának!

De Bokó ezúttal nem válaszolt a csípkelődésre. Stoki kezdett ideges lenni, ráírt még egyszer, de nem kapott választ. Beütötte a számát és hívásra tette. Csak a hangposta felelt.
Kinyitotta az ablakot, kihajolt, próbált Bokóék háza felé fülelni, hátha lát valamit. Csend volt. Túl nagy csend.

És akkor meghallotta.
Gyenge volt, erőtlen, de határozottan zene szólt. Erőltette az emlékezetét, tudta, hogy annyira ismerős, olyan hétköznapi hangszer, fel kell ismernie! Újra a telefonért nyúlt, közben próbálta magát nyugtatgatni, hátha csak szívatja, vagy elaludt, reggel majd a sulinál a képébe fog röhögni, amiért ennyire bedőlt neki. A vezetékes számot hívta. Álmos hang szólt bele, Bokó anyukája, csodálkozva kérdezett vissza, amikor elmondta, hogy a fiával szeretne beszélni, persze hogy tudja, milyen késő éjszaka van, de nála maradt az apja szirénája, és arra szükség van, vissza kell vinnie a hivatalba, ott van a táskájában, csak hozza ki a szobájából, és átugrik érte az apjával.
Blöffölt. Bringázni nem, de kártyázni tudott. Az apja tanította rá. Ez volt az egyetlen, ha már a foci és a kosár kimaradt.
Csigalassúsággal telltek a percek, aztán meghallotta a sikítást. Letette a kagylót. Száját összeszorította, a sírással küszködött. Nem kellett mondani már neki semmit.

Tudta, hogy a barátját elvitte a Patkánykirály.

Ezért az ágy szélén ült, és bár a szülei eltiltották a bringától, ő teljesen máshol járt. Elvégre kivel is menne az ember, amikor a barátját elvitték. És mi jelentősége van annak, kimegy-e, ha az a valami be tud jönni érte. Próbálta elképzelni, mivel álhatnak szembe, mert hát Bokó egészen biztosan nem szórakozott, na de azért egy patkány? Mindig is írtózott tőlük. A szürke, koszos bundájuak terjesztették a pestist. Ő pedig minden betegséget gyűlőlt, így gyűlőlte a hordozókat is.

Rossz érzése volt, a zene, amit hallott, nem ment ki a fejéből, barátja arca folyton elötte volt, a tehetetlenség érzésétől ökölbe szorult a keze.

Döntött. Kezdődjék az üldözősdi! Ma pont ő lenne a zsaru. És a rém nyomába ered. Csak bízni tudott benne, hogy tényleg mindig a jófiúk győznek a végén. Biztos azonban egyáltalán nem volt benne.

Kilopózott a folyosóra, és a gyógyszeres szekrényhez lépett. Kinyitotta és a fecskendőért nyúlt. Persze emlékezett rá, hogy úgysem tudja magának beadni, de már értette, mire gondolt az anyja, azzal, hogy jót tesz a lelki nyugalmának.
Ugyanis nyugtalan volt. Többször átvillant az agyán, hogy baja eshet. Neki világéletében baja eshetett, sokkal könnyebben, mint bárki másnak. De most először ez többnek tünt, mint elméleti lehetőségnek.

˝Nem szabad sérülni, nem szabad vérezni˝ - zakatolt az agya. Rettegett a tútől, de most határozott mozdulattal zsebrevágta. Vannak az életben olyan helyzetek, amikor le kell győznünk a félelmeinket. Akkor, amikor egy sokkal nagyobb félelemmel kell szembetalálnunk magunkat, és amellett jelentéktelenné válik a másik. Elszántan tekerte a bringát, úgy számolta, mindig a könnyebb préda a jó préda, a Patkánykirály ugyan be tud jutni a szobákba is, de az első gyerekeket az utcáról vitte el. Ha pedig eleve az utcán kódorog egy, nem kell bemásznia sehova egy másikért.

És akkor újra felcsendült a közvetlen közelében a dallam! A felismeréstől tágrameredt a szeme, legszívesebben a homlokára vágott volna!
Furulyaszó!
Ó Bokó, Te szerencsétlen, az nem a Patkánykirály, ez a hamelni…

Többre már nem maradt ideje. Az alak villámgyorsan pördült elé a semmiből. Stoki félrerántotta a kormányt, már nem tudott fékezni, mire magához tért, az oldalán feküdt, a jobb lába furcsa szögben fordult maga alá. Kihúzta a bicikli alól, a fájdalomtól könny szökött a szemébe, de azonnal magához tért, mikor meglátta ismét az árnyat. Felé lépett, a rendőrsziréna szórt fénye végigpásztázta a sziluettjét. Stoki szemtől szemben állt vele.

Bokó rosszul mondta, mert mindent csak félig jegyzett meg, de ő már tudta, nem a Patkánykirállyal volt dolguk, hanem a Patkányfogóval! Gyerekmeséik szörnyével, aki furulyaszóval vitte el Hameln városának minden gyermekét, mert azok nem fizették meg, hogy elvitte a várost elárasztó patkányokat.

Farkasszemet néztek egymással, Stoki bizonytalanul felállt, bár érezte, ezzel még közel sem kerültek egy súlycsoportba, a sötétben ugyan nem látta tisztán, de amikor a sziréna gyenge fénye megvilágította, látta, hogy jóval magasabb nála, a szeme valósággal izzott, azt nem tudta volna megmondani, milyen színű, de érezte, hogy egyvalami süt belőle: a gyűlölet.

Stoki reszketett, lenézett fájó bokájára, és rémülten látta, hogy erősen vérzik, zsebébe süllyesztette a kezét és megmarkolta a fecskendőt, hogy erőt gyűjtsön. Lehet, be kéne adnia magának, különben…

Nem! Nem szabad elbizonytalanodnia! Csak arra vár, hogy… Nagyot nyelt, majd dacosan a rémre nézett, és felékiáltott:
˝Rendőrség, jobb, ha feladja!˝

Ocsmány röhögés volt a válasz, majd a rém rávetette magát

Simán maga alá gyűrte, nem volt számára ellenfél egy 12 éves gyerek legyengült kis teste, ugyan pár erőtlen rángás végigszaladt rajta, de vészesen fogyott az ereje. Stoki rettegett, nyüszítés tört fel a torkából, érezte, amint egy jéghideg vasmarok fonódik a nyakára, és kezdi kipréselni belőle az életet. Átvillant az agyán, hogy nem is a vére lesz a veszte, a félelem és a harag egyszerre tört ki belőle, ösztönösen cselekedett: keze a fecskendő után nyúlt, kirántotta, és belevágta támadójába!

A rém hangosan felüvöltött, mintha darász csípte volna meg, azonnal eleresztette a fiút, felállt, és távolodni kezdett.

Stoki mozdulatlanul feküdt, csak a szíve repesett diadalittasan. Megcsinálta, sikerült! Rendőr kellett, hős kellett, és ő az volt. Legyőzte a Patkányfogót!

Fel akart kelni, de nem ment. Erősen szédült, lenézett, meglátta, hogy a vérzés borzasztóan felerősödött. De nem számított. Most nem. Ma rendőr volt. Hallotta a furulyaszót és mosolyra húzodott a szája.
Mire a szirénák odaértek, már alig volt magánál. Az apja érkezett először. Mikor meglátta a földön heverő kis testet, azonnal kiugrott a kocsiból és mellette termett. Stoki ráemelte a tekintetét, el akarta mondani neki az egész történetet, de túl fáradt volt hozzá.

˝Apa, rendőr voltam. Megvan a gyerekrabló. A patkányfogó volt, mindenkit elcsalt a furulyaszóval, de én elkaptam. Egyedül. A gyógyszeremmel. Sajnálom apa, de megszökött…˝

Az apja aggodva simogatta a halottsápadt arcot.
˝- Persze, öcsi, nagy hős vagy, remek zsaru, de most lazíts, a szurid beadják és jobban leszel.
- Hiszel nekem?
- Igen fiam hiszek˝

A gyerek boldogan hanyatlott a párnájára, és elindultak vele a kórházba.

Az apja hosszan nézett utána, megtörölte gyöngyöző homlokát és hosszan kifújta a levegőt. Kész szerencse, hogy nyomkövetőt rakott abba a tönkrement rendőrszirénába. Pedig hogy ellenezte annak idején az asszony! Mázlijuk volt, hogy időben érkeztek és megtalálták.

Csak tudná, honnan szedte a patkányfogós mesét a gyerek?

Hírtelen földbe gyökerezett a lába. Zenét hallott!
Elszorult a torka, a döbbenettől szinte moccanni sem tudott. Megindult a hang irányába, Nem akart hinni a szemének, amikor meglátta a fal mellett heverő alakot. Odarohant, megfordította, egy feketébe öltözött férfi halott szemei meredtek rá. A véralvadásgátló faktor megtette hatását, szinte azonnal leállhatott a szíve.

Elnézte a csuklyát, ezért nem látta a srác sötétben, hogy ember, de miből gondolhatta, hogy ez pont a…

Ekkor látta meg a kisteherautót. Még szólt a CD lejátszója, halk furulyaszó suhant át a tájon. A zseblámpája fénye remegve siklott végig a jármű oldalán vöröslő felíraton:

˝RÁGCSÁLÓÍRTÁS JUTÁNYOS ÁRON˝
0

Téma megosztása:


  • (12 Oldal)
  • +
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • Utolsó »


Gyors Válasz

  

1 felhasználó olvassa ezt a témát.
0 felhasználó, 1 vendég, 0 anonim felhasználó