Hunbrony Fórum: Meghasadt Hold, kihunyó Nap - Hunbrony Fórum

Ugrás a tartalomhoz

Welcome to our forums

Join us now to get access to all our features. Once registered and logged in, you will be able to create topics, post replies to existing threads, give reputation to your fellow members, get your own private messenger, and so, so much more. It is also quick and totally free.
  • (8 Oldal)
  • +
  • « Első
  • 6
  • 7
  • 8

Meghasadt Hold, kihunyó Nap ...ideje belépni az árnyak közé!

#141 Felhasználó nem aktív   Bluedrake Miller 

  • Kormányzó
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 780
  • Csatlakozott: 02-január 12
  • Location:Szentistván

Elküldve: 10 október 2013 - 07:50

Szépmező Szárnya:

A hálószobámban ébredtem.
Dől rólam az izzadság. Felkelek, és ijedt tekintettel körbenézek a szobában. Egyik cselédem, Fátyolszerény aggódó arccal áll az ágyam jobb oldalán. Egy hirtelen gondolattól vezérelve gyorsan a bal hátsó lábamhoz kapok és masszírozni kezdem.
- Jól érzi magát Uram? Kiabált álmában és én idesiettem, de addigra fel tetszett éb-
- Nincs semmi bajom, csak meghúzódott az izom a lábamban.- persze, majd elmondom neki a rémálmomat. Nem leszek hülye.- Mennyi az idő?
- Este hat.
- Akkor még időben ébredtem.
Emlékszem, két óra múlva kezdődik a Nagy Galopp Gála. Ideje készülődni.
"Amint a nap a horizont mögé bukott, és kigyúltak az első csillagok, eszébe jutottak az interjúk, amelyeket a balvégzetű Columbia legénységével rögzített. Lelki szemei előtt még mindig látta ragyogó, reményteli arcukat, emlékezett szellemiségükre és mosolyukra [...] Ahogy most a lemenő nap által narancssárgára és rózsaszínre festett felhőket nézte, újra meggyászolta azokat a bátor lelkeket, akik örökre eltávoztak az emberi világból.
A sűrűsödő homályba meredve, keserű gondolatai egyszeriben átadták helyüket valami másnak. Mintha nagy súlyt emeltek volna le a melléről. Lélegzetért kapott, és a levegő hihetetlenül édesen töltötte meg a tüdejét. Az érzés abban a pillanatban kitörülhetetlenül egybekapcsolódott benne a felhők szépségével.
[...] Nagy teher alól szabadult fel, amit addig öntudatlanul cipelt egész életében. És megértette.
Ötven-egynéhány évének valamennyi fájdalma, a félreértések, a sértődöttségek, mellőzöttségek, csalódások, az élet apró, mindennapos haláltusái most egyszeriben elszálltak. Helyükre pedig a megbocsátás mindent elborító érzése telepedett, úgy saját maga, mint embertársai iránt. Szeretet töltötte el minden és mindenki felé.
[...] Mielőtt egyáltalán rájöhetett volna, mit csinál, azon kapta magát, hogy sírdogálni kezd a tornác kis tóra néző hintaágyán ülve, szipog, és úgy itatja az egereket, ahogy tízéves kora óta soha."

James Stoddard: Csillag-vezére hányt-vetett hajóknak (részlet)
1

#142 Felhasználó nem aktív   Bluedrake Miller 

  • Kormányzó
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 780
  • Csatlakozott: 02-január 12
  • Location:Szentistván

Elküldve: 09 március 2014 - 11:48

Rejtély:

„- Ez csak természetes, egy egyszerű fáradtság nem akadály.
Ahogy ezt Hazug kimondta, testedből elszállt minden fáradtság, szellemed is felfrissült.
- Rendben, kipihent vagyok. – jelented ki, bár rácsodálkozol, hogy milyen gyors is volt a folyamat.
- Kezdjük. Először is csukd be a szemed, mert koncentrálnod fog kelleni.
Lehunyod a szemed, Szellem mondja a további instrukciókat.
- Mi a célod? Hogy kísértetté válj. Te ezt akarod elérni. Cél és akarat. Összpontosíts ezekre! Szilárduljon meg benned mind a cél, mind az akarat, hogy te át akarsz változni. – a mondat végét kihangsúlyozza. - Ne hagyd, hogy bármi is kizökkentsen!
„- Csak így tovább Rejtély.”- bíztat Hazug, de ennél többet érzel: a beléd vetett hitet.
- Most pedig idézd fel és éld át újra életed legszörnyűbb élményét. - közli hidegen a pegazus.


Fogyó Fény:

„- Már hogyne emlékeznék! De történetemet majd később mesélem el.”
Tekinteted arra a tábornokra terelődik, aki a tanácsadók közül először szólított meg. Mélyen ülő, zöld szemek, fekete bajusz és szemöldök, kicsit pufók arc, kék sörény és szürke szőrzet. Aranyokker egyenruhája makulátlan, gyűrődéseket és töréseket nem látsz rajta; a gombok fényesek. Kitüntetései mellkasa bal oldalán sorakoznak. Két ülőszomszédja figyelmesen hallgatja szavait.
- Gondoljanak csak bele uraim. Ennek a póninak hála, fantasztikusan erős fegyver került a birtokunkba. Képzeljék csak el a lehetőségeket!- távolba révedő tekintete azt sugallja számodra, hogy valami jövőbeli háborúban vív éppen győztes csatát.
„- Nem is vártam mást egy katonától. Biztosan karrierista.”- jegyzed meg epésen.
„- Az. Mióta csak tud rólunk, elemekről, erről fantáziál. Meg is lett az eredménye: egy-két póni már az elmeállapotát kérdőjelezi meg.”
A tanácsadók folytott értekezését Venger töri meg, amikor patájával koppant trónusa karfáján. Ettől mindenki egy póniként emeli tekintetét Istenére.
- Köszönjük, hogy megosztottad ezt velünk Fogyó Fény. Varázslóim számára igen lényeges, amit elmondtál. Némi időbe bele fog telni, hogy a megfelelő következtetéseket vonjuk le e információból. – Ünnepélyes szünetet tart. – Most távozhatsz, pihend ki magad, esetleg végezz valamilyen kikapcsolódást. Városomban sok mindent találhatsz, ami kedvedre lehetne. Mindazonáltal, számítok a jelenlétetekre a ma esti VIP vacsorámon. Az ezzel kapcsolatos pontos információkat megkapod később. Messzelátó.
- Parancsoljon Nagyuram.
- Kísérd Fogyó Fényt a lakosztályába.
A vak varázsló alázatosan, mélyen bólint. Ezt látva gyorsan észbe kapsz és követed a példáját. Odasétál melléd, int, hogy kövesd. Együtt léptek ki a trónteremből és az amint bezárul, megszólal.
- Láttam, ismerkedni kezdtél a képességeiddel és a Belső Tanáccsal. Ez dicséretes. Elárulod nekem, hogy mit sikerült eddig megtapasztalnod? Szilánk, kérlek, most ne segíts neki.


Sávos és Rúnakő:

Elég pocsék az idő: kövér cseppekben zuhog, a felhők sűrűk és szürkék. A táj ettől némileg homályos, nedves és lucskos. Pont az a fajta, aminek már a gondolatától is csurom vizesnek érzitek magatokat. Időérzéketeket is hamar elvesztettétek, és már azt sem tudjátok, mióta is vagytok úton. Olyan egyhangú a vidék: ha nem termőföldek, akkor erdők mellett visz az utatok. Viszont három falut és egy várost már magatok mögött hagytatok. Legalább ez jelzi, hogy haladtok.
A kocsiban pedig az unalom ragadta magához a hatalmat. Mindannyian az elsuhanó tájat bámuljátok, kivéve a két őrt. Az unikornis és a földpóni mereven, de egyértelműen ugrásra készen ülnek. Alkalmanként rátok tekintenek.
Sávos töri meg a monotonitást.
- Egek!- nyögsz fel. – Ha ellenségeitek ezen az útvonalon támadnának, unalmukban visszafordulnának.
Meglepő módon, Füvész felkuncog. Nem sok késéssel utána az őrök arcán is megjelenik valami, amit akár egy mosolynak is nevezhetnénk, ám gyorsan tova tűn.
„- Nocsak, tán mégsem olyan karót nyelt itt mindenki?”- gondolja Rúnakő.

Mivel szeretnétek megdönteni az unalom impériumát?


Piromén:

Elégedettséget érzel a kristály felől.
„- Hát még azt is tudd meg Piromén, hogy a szánalmas mellett még gyáva is itt mindenki! És hazug.
Szivárványvihar türelmesen végighallgat stílusos íróasztala mögül. Higgadtsága egy kicsit bosszant.
- Látom nem értjük egymást, Piromén. – sajnálkozó tekintettel kitekint az ablakon, ki a verőfényes napsütésbe.
- De nem is az én feladatom, hogy együttműködésre bírjalak. – íróasztala valamelyik fiókjában kotorászni kezd. – Hanem Vengeré.
Egy kis dobozkát helyez az asztalára. Suttog valamit, mire kattanást hallasz, és a tárgy kinyílik. Egy kulcsot vesz ki belőle a pegazus kapitány. Melletted elhaladva az ajtó zárjába helyezi és elfordítja.
- Nehéz elhinni, de nem zsarolni akarunk téged.
„- Francokat! A saját anyját is képes lenne fenyegetni!” – vág közbe az asztalon fekvő vörös kristály.
- Majd az Uram elmondja mindazt, amit tőlem valószínűleg nem lennél hajlandó meghallgatni.
Párszor kopog az ajtón valamilyen rendszer szerint, mire a másik oldalról patacsattogások válaszolnak.
Nagyon nehezen tudnál hinni Szivárványviharnak.
Az ajtó kinyílik és egy fiatal katonát látsz a küszöb előtt állni. Páncélzata matt szürke, arany szegélyekkel; sisakja is pont ilyen. Nem emlékszel ilyen kinézetű katonára, amikor bejöttél a hivatalba, ahol ez az iroda is van. Kétoldalt egy-egy őr áll, de nem fordulnak feléd. Nem kerüli el figyelmedet az eső kopogása sem az ablakon. Milyen hely az odaát?
- A kötelességeim engem itt tartanak, de majd ez a tiszt elvezet a trónterembe. Azért ezeket vidd csak magaddal.
„- Ezeket?! Mi vagyok én? Közönséges tárgy?
Odanyújtja neked az öngyújtót, a táskát és a vörös szilánkot, a tiszt türelmesen várakozik.


Szépmező Szárnya:

Kikelek az ágyból, tornagyakorlatokat végzek. Fátyolszerény nekilátott kicserélni az ágyneműket. Még nyújtózkodom párszor, majd magamra dobom törülközőmet, kilépek a szobámból, átsietek a fürdőszobába. Jaj, de jól fog esni a forróvíz.
Mikor végzem, megszárítkozom, magam köré tekerem a törülközőmet és nekilátok fogat mosni.
Hamarosan visszatérek a szobámba. Fátyolszerény már távozott. A ruhaszekrényt széttárva egyből megtalálom azokat a ruhadarabokat, amiket szándékosan a Gálára készítettem a legjobb szabókkal.
"- Hmm... Az idei alkalomra a fekete-fehér-narancs színkombinációt választom."
Fehér ing, fekete frakk és narancs selyem nyakkendő. Ó, milyen előkelő, mégsem kelti a régimódiság benyomását.
Kopognak az ajtómon.
- Tessék!
Az idős lakájom, Rendmondó Úr lép be. Megigazítja csokornyakkendőjét, majd megköszörüli a torkát.
- Uram, a hintója előállt, az udvaron várnak önre.
- Köszönöm Rendmondó. Kérem, várjon rám ott.
- Igen, uram.
Megkötöm nyakkendőmet és a faliórára pillantok, hogy megtudjam, mennyi időm van még. Össze-vissza járnak a mutatói. Fáradtan fújok egyet.
"- Gondoltam, hogy mostanság fog tönkre menni."- azzal kilépek a szobámból, becsukom az ajtaját és sietve szedem patáimat az udvar felé.
"Amint a nap a horizont mögé bukott, és kigyúltak az első csillagok, eszébe jutottak az interjúk, amelyeket a balvégzetű Columbia legénységével rögzített. Lelki szemei előtt még mindig látta ragyogó, reményteli arcukat, emlékezett szellemiségükre és mosolyukra [...] Ahogy most a lemenő nap által narancssárgára és rózsaszínre festett felhőket nézte, újra meggyászolta azokat a bátor lelkeket, akik örökre eltávoztak az emberi világból.
A sűrűsödő homályba meredve, keserű gondolatai egyszeriben átadták helyüket valami másnak. Mintha nagy súlyt emeltek volna le a melléről. Lélegzetért kapott, és a levegő hihetetlenül édesen töltötte meg a tüdejét. Az érzés abban a pillanatban kitörülhetetlenül egybekapcsolódott benne a felhők szépségével.
[...] Nagy teher alól szabadult fel, amit addig öntudatlanul cipelt egész életében. És megértette.
Ötven-egynéhány évének valamennyi fájdalma, a félreértések, a sértődöttségek, mellőzöttségek, csalódások, az élet apró, mindennapos haláltusái most egyszeriben elszálltak. Helyükre pedig a megbocsátás mindent elborító érzése telepedett, úgy saját maga, mint embertársai iránt. Szeretet töltötte el minden és mindenki felé.
[...] Mielőtt egyáltalán rájöhetett volna, mit csinál, azon kapta magát, hogy sírdogálni kezd a tornác kis tóra néző hintaágyán ülve, szipog, és úgy itatja az egereket, ahogy tízéves kora óta soha."

James Stoddard: Csillag-vezére hányt-vetett hajóknak (részlet)
4

#143 Felhasználó nem aktív   Terra 

  • Lemonwater
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Csikó
  • Hozzászólás: 2.361
  • Csatlakozott: 20-december 11
  • Location:You can't even imagine.

Elküldve: 12 március 2014 - 06:25

Relytély:

A helyszín Manehattan. Pár hónapja, hogy megszöktünk az árvaházból. Estefelé járt már az idő, a nap épp alábukott a horizonton. Én Szendével - egyetlen barátommal - az üldözőink elől menekültünk. Nem vették jó néven, hogy loptunk a boltjukból, de hát az éhség nagy úr. Elrepülhettem volna, de Szende nem tudott repülni. Túl gyengék voltak a szárnyai hozzá, így hát maradt a futás. az egyik háztömbnél megbotlott, és elesett. Megálltam és visszaszaladtam hozzá.
- fuss tovább. Mondta.
- Nem hagyom, hogy elkapjanak. Válaszoltam, miközben felsegítettem és tovább menekültünk.
Pár méterrel a sarok után egy sikátor nyílt az útra.
- Ide be! kiáltottam, és mindketten a sikátor sötétjébe menekültünk. Épp hogy csak nem vették észre hogy bemenekültünk oda. A sikátor végén a kanyarból figyeltük, ahogy az üldözőink egyenesen tovább futnak.
- Ezt megúsztuk. Mondom, de ekkor hirtelen valapóni megragadott.
- Szerbusz picim! "Köszöntött" egy mély hang, miközben halkan kuncogott. Én próbáltam kiszabadulni a patái közül, de túl erős volt.
- Küzdjél csak, annál élvezetesebb. Folytatta tovább. Ekkor beleharaptam, de ő nem eresztett, viszont elővett egy kést és a nyakamnak szegezte.
- Nyugodj le pici póni, különben megbánod. Ne félj, nem fog fájni... folytatta, de akkor Szende így kiáltott:
- Hagyd őt békén! Majd nekirontott.
A következő pillanatban már a földön ültem, pár méterre a támadóm háton, rajta Szende, elkerekedhet szemekkel.
- Most jobb így, te szerencsétlen? Mondta neki és mint egy rongybabát, arrébb dobta. Ekkor láttam meg, hogy beleugrott a támadó késébe.
- Re...Rejtély... menekülj... Mondta elhalkuló hangon felém nyújtva patáját, aztán lehunyta szemeit és lehajtotta fejét a földre.
- Szende! kiáltottam könnyes szemekkel, és tettem feléje pár apró lépést, de ekkor a csődör elém lépett, patájában még mindig ott volt a kés, rajta a Barátom vérével.
Ekkor felrepültem, de még hallottam, hogy utánam kiabál: Gyere vissza te kis...
kép
2

#144 Felhasználó nem aktív   Omni 

  • Pineapplejack
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Changeling
  • Hozzászólás: 2.240
  • Csatlakozott: 23-december 12
  • Location:in the bed with your crush

Elküldve: 16 március 2014 - 01:07

Fogyó Fény:
Végre vége a sok kérdezősködésnek, és kaptam egy szabadnapot is a városban.

- Láttam, ismerkedni kezdtél a képességeiddel és a Belső Tanáccsal. Ez dicséretes. Elárulod nekem, hogy mit sikerült eddig megtapasztalnod? Szilánk, kérlek, most ne segíts neki.

Még több kérdés. Ha nem Messzelátóról lenne szó, akkor már habozás nélkül felrúgtam volna a legközelebbi mellettem álló lényt, akkor is ha az maga Venger lett volna.

- Úgy tűnik, Szilánk teljes mértékben megbízik bennem. Én is pont ugyanúgy vélekedek iránta. Még nem adhatja át összes tudását, mert belehalnék, de szerintem egyébként is lesz időnk bőven arra, hogy mindent megtanuljak amit kell. Szilánk azonban még nem mesélt sokat magáról, de majd ebéd közben kifaggatom őt a történetéről. Mert hát, rég nem ettem már, így szeretnék szétnézni a városában található falatozók között.
Certified fan of the series since 2011.
2

#145 Felhasználó nem aktív   Gabe 

  • Overwatch
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 403
  • Csatlakozott: 20-december 11
  • Location:Source Code

Elküldve: 17 március 2014 - 09:01

Sávos

"Ezek aztán unhatják a fejüket, ha ezen felröhögtek... bár az a drága Füvészre nem is merj haragudni... olyannyira szeretném kifejezni a hálámat..." Röhög gondolataimban Lelkiismeret, amelyre csak annyit merek gondolni elmém sötét medréből, hogy:

"Hát azt várhatod, hogy egy ilyen prédának mondjak valamit, épp elég kellemes már-már az itteni élőlények rezdülése... szívdobbanásuk... meg lélegzetük..."

"Ám ne feledj valamit vad barátom..." emeli fel képzeletbeli hangját a kristályból jött új elme-lakótárs "...hogy addig nem igazán válthatom be leghőbb vágyadat, ha nem segítesz ki eme kicsiny szívességben..."

Felhördülök, morgó hangon fejezem ki a nemtetszésemet Lelkiismeret ötletére, amely épp elég volt, hogy a kocsiban levők felfigyeljenek rám.

"Akkor Sávos... Műsoridő!" Feleli kacagva Lelkiismeret, majd érzem, ahogy gyáván visszafutamodik a kristályába.

"Hogy nem enne meg egy Gyémántkutya..." felelem gondolataim legmélyén, mire a következőt merem mondani Füvésznek.

- Gondoltam kapok valami információt, hogy mikor fogunk odaérkezni, míg mielőtt a Szilánkom köszönetét átadnám... - mondom unottam, ám észrevévén a túl sok információt a következőkkel pótolom ki bunkó hozzászólásomat, nyers röhögések közepette – De, úgy tűnik, csak ki kell mondanom köszönetemet, hogy egy ilyen kompániában lehetek... Máskülönben csak vakargattam volna a hátamat egy fához dőlve... Majd mehettem volna egy ökörbelsősségnél több tápértékű... pónira vadászni...

//OFF: Párbeszéd kezdeményezése? \\
"See, this is why I don't have friends! All they ever do is run around screaming causing problems for everyone until someone tries to kill them. Friends are like weeds that scream."
- Freeman's Mind; Episode 47.
2

#146 Felhasználó nem aktív   Bluedrake Miller 

  • Kormányzó
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 780
  • Csatlakozott: 02-január 12
  • Location:Szentistván

Elküldve: 18 március 2014 - 06:26

Sávos:

- Mond csak, Sávos. Mióta is éltél te az Elvadult Rengetegben?- kérdezi Füvész enyhe megvetéssel a hangjában.

/Verac, ha gondolod, beleszólhatsz. Ez a beszélgetés akár el is mérgesedhet. Just sayin... :rolleyes: /
"Amint a nap a horizont mögé bukott, és kigyúltak az első csillagok, eszébe jutottak az interjúk, amelyeket a balvégzetű Columbia legénységével rögzített. Lelki szemei előtt még mindig látta ragyogó, reményteli arcukat, emlékezett szellemiségükre és mosolyukra [...] Ahogy most a lemenő nap által narancssárgára és rózsaszínre festett felhőket nézte, újra meggyászolta azokat a bátor lelkeket, akik örökre eltávoztak az emberi világból.
A sűrűsödő homályba meredve, keserű gondolatai egyszeriben átadták helyüket valami másnak. Mintha nagy súlyt emeltek volna le a melléről. Lélegzetért kapott, és a levegő hihetetlenül édesen töltötte meg a tüdejét. Az érzés abban a pillanatban kitörülhetetlenül egybekapcsolódott benne a felhők szépségével.
[...] Nagy teher alól szabadult fel, amit addig öntudatlanul cipelt egész életében. És megértette.
Ötven-egynéhány évének valamennyi fájdalma, a félreértések, a sértődöttségek, mellőzöttségek, csalódások, az élet apró, mindennapos haláltusái most egyszeriben elszálltak. Helyükre pedig a megbocsátás mindent elborító érzése telepedett, úgy saját maga, mint embertársai iránt. Szeretet töltötte el minden és mindenki felé.
[...] Mielőtt egyáltalán rájöhetett volna, mit csinál, azon kapta magát, hogy sírdogálni kezd a tornác kis tóra néző hintaágyán ülve, szipog, és úgy itatja az egereket, ahogy tízéves kora óta soha."

James Stoddard: Csillag-vezére hányt-vetett hajóknak (részlet)
0

#147 Felhasználó nem aktív   Gabe 

  • Overwatch
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 403
  • Csatlakozott: 20-december 11
  • Location:Source Code

Elküldve: 19 március 2014 - 09:18

Sávos

- Óh, mily bájos... - felelem szarkasztikusan – tudja a nevem, tudja, miért csatlakoznék, viszont hogy mennyi ideje élek az életet adó Rengetegben, arról meg nem tudnak semmit...

Lassacskán, mikor látom Füvész mozgó ajkait, amelyek szólalásra emelkednének, a következőkkel folytatom tovább mondanivalómat:

- Bár igazság szerint magam sem tudom pontosan… mindig kihagy a memóriám, valahányszor éhezek valami táplálékra... viszont köszönhetően a Szilánknak, tudok egy-két kicsiny részletét, hogy miért is kerültem oda...

Önkényesen fellépő vihogásom közepette végre elmondom a választ:

- Nem akarok sok részletet mondani, ám tudom jól, hogy a hercegnőnek utoljára megmondtam, hogy pónik lakta helyre én vissza nem térek... aminek hatására csak később vettem csak észre, hogy a Rengeteg mentén lassacskán kiépített falvak és táborok miatt nem volt máshová mennem. Egy időben számoltam a teliholdakat az égen, ám négyszázkilencnél meguntam a számlálást... Remélem kielégítő a válaszom, kedves!

"See, this is why I don't have friends! All they ever do is run around screaming causing problems for everyone until someone tries to kill them. Friends are like weeds that scream."
- Freeman's Mind; Episode 47.
0

#148 Felhasználó nem aktív   Bluedrake Miller 

  • Kormányzó
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 780
  • Csatlakozott: 02-január 12
  • Location:Szentistván

Elküldve: 20 március 2014 - 08:33

Sávos és Rúnakő:

- Fogjuk rá.- feleli kurtán a kanca.- Aztán meg, csak annyit tudok rólatok, amennyit elmondtak nekem. Nem kell mindent tudnom, hogy az Ónix-erődbe kísérjelek bennetek.
Ekkor a hintó kerekei más hangokat kezdenek kiadni: mintha valami kemény felületen súrlódnának és kopognának.
- Végre kőúton vagyunk.
- Még húsz kilométer az erődig.- mondja az egyik katona.
Hirtelen zaklatott beszélgetést hallotok a bak felől, de az eső kopogásától nem halljátok rendesen. A beszélgetés másodpercek alatt ideges kiabálásokba csap át. Az utastérben a katonák feszülten figyelnek, Füvész az ablakon keresztül, előre nézve megpróbál okosabb lenni.
- Mi törté...
Valószínűleg egy rejtett szócsövön keresztül az egyik kocsis idegesen beordít hozzátok.
- Griffek! Griff támadás!- a kocsi most lódul csak meg igazán.- Kapaszkodjanak és húzzák össze magukat.
Mintha csak ösztönzésnek szánták volna, -szokatlan módon- az ajtó fáján keresztül egy lándzsa hatol be az utastérbe, átszúrván az egyik katona lábszárát. Az illető fájdalmasan felordít, de katonához illő módon, nem veszti el a fejét. Heves káromkodások közepette igyekszik kihúzni magából, míg ti összehúzzátok magatokat. A következő lándzsa viszont már a tető felől érkezik, de nem hatol be olyan mélyen, mint az első.

Mihez kezdtek ilyen helyzetben?
Az egyszerűség kedvéért most Verac írjon először.
"Amint a nap a horizont mögé bukott, és kigyúltak az első csillagok, eszébe jutottak az interjúk, amelyeket a balvégzetű Columbia legénységével rögzített. Lelki szemei előtt még mindig látta ragyogó, reményteli arcukat, emlékezett szellemiségükre és mosolyukra [...] Ahogy most a lemenő nap által narancssárgára és rózsaszínre festett felhőket nézte, újra meggyászolta azokat a bátor lelkeket, akik örökre eltávoztak az emberi világból.
A sűrűsödő homályba meredve, keserű gondolatai egyszeriben átadták helyüket valami másnak. Mintha nagy súlyt emeltek volna le a melléről. Lélegzetért kapott, és a levegő hihetetlenül édesen töltötte meg a tüdejét. Az érzés abban a pillanatban kitörülhetetlenül egybekapcsolódott benne a felhők szépségével.
[...] Nagy teher alól szabadult fel, amit addig öntudatlanul cipelt egész életében. És megértette.
Ötven-egynéhány évének valamennyi fájdalma, a félreértések, a sértődöttségek, mellőzöttségek, csalódások, az élet apró, mindennapos haláltusái most egyszeriben elszálltak. Helyükre pedig a megbocsátás mindent elborító érzése telepedett, úgy saját maga, mint embertársai iránt. Szeretet töltötte el minden és mindenki felé.
[...] Mielőtt egyáltalán rájöhetett volna, mit csinál, azon kapta magát, hogy sírdogálni kezd a tornác kis tóra néző hintaágyán ülve, szipog, és úgy itatja az egereket, ahogy tízéves kora óta soha."

James Stoddard: Csillag-vezére hányt-vetett hajóknak (részlet)
1

#149 Felhasználó nem aktív   Gabe 

  • Overwatch
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 403
  • Csatlakozott: 20-december 11
  • Location:Source Code

Elküldve: 24 március 2014 - 06:13

Sávos

"Persze, hogy azt a húsz kilométernyi érdekesebb beszélgetést kellett satuba vágniuk ezeknek a griffeknek..."
gondolhattam, viszont fejemben inkább más gondolatok jártak.

Ahogy láttam azt a katonát, amint lábából kezdett folydogálni piros nedűje, lassacskán csak arra tudtam koncentrálni.

- Mily csodálatos... - vigyorodtam el, amint lassacskán elveszítve az időérzékemet, csak a vérre tudtam figyelni.

"Ahelyett, hogy fel akarnád falni az egyik szövetségesedet, talán ki kellene találni..." Lelkiismeret felröhögött gondolataimban, mikor ide jutott "Minek viccelődjek ezzel, nem vagyunk holmi gondolkodók, inkább kérdezz rá, mégis mit kellene tenni!"

"Szerintem egész komolyan tudják, mit kellene csinálniuk... ordítoznak, amíg el nem harapnám a torkukat... de ahogy gondolod!" Válaszoltam Lelkiismeretnek, mígnem a következővel nem folytattam a fél perce abbamaradt szavaimat:

- Akkor? Leharapjam a lábát ennek a kanárinak, vagy tennétek valami hasznosat is, mint a menekülés?
"See, this is why I don't have friends! All they ever do is run around screaming causing problems for everyone until someone tries to kill them. Friends are like weeds that scream."
- Freeman's Mind; Episode 47.
1

#150 Felhasználó nem aktív   Bluedrake Miller 

  • Kormányzó
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 780
  • Csatlakozott: 02-január 12
  • Location:Szentistván

Elküldve: 27 március 2014 - 01:48

Sávos és Rúnakő:

A meg nem sebesült katona dühös arccal Sávos felé fordul.
- Nem tudom, hogy a te idődben milyenek a griffek, de nálunk-
Valami súlyos test csapódott neki a kocsitok oldalába, majd egy karmos kéz töri be az ablakot. Füvész felsikolt. A griffnek épp elég helye van, hogy behajoljon és torkon ragadja az imént félbeszakított tagot. Láncinge csörög, fémsisakja mögött ülő szemeiből elszántság sugárzik, őutána eső szitál be a fülkébe. Ám a póni sem tétlen, egy villámgyors mozdulattal előrántja rejtett tőrjét és beledöfi támadója torkába.
A griff a sebhez kap, hörög, elengedi ellenfelét és kizuhan az utastérből, a tőrt is magával rántva.
A sérült póni sötéten felnevet.
- Ezt az amatőrt.
A törött ablakon keresztül már jól hallhatjátok a hajtót:
- Lődd már le! Az istenit Nóniusz, öld már meg! ... Óóó, b*meg!
A hintó felborult.

Mikor magatokhoz tértek -pár másodperc kábulat után-, körülöttetek a hintó széttört maradványait látjátok. A hajtó és Nóniusz nevű társa a maradványok alatt, kitört nyakkal fekszenek, Füvész combjába, a cukijegye alatt, egy törött deszka fúródott és megállás nélkül nyöszörög. A fájdalom torz vonásokkal ajándékozza meg arcát.
A két katona, akik veletek ültek bent, kerítettek maguknak valahonnan pajzsokat és mindketten hozzátok sietnek, hogy védjenek titeket.
Nektek csodával határos módon nem esett bajotok. Bár gondoljátok, hogy nem a csoda mentett meg benneteket.
A fogathúzó katonák -8 személy- épp most fejtik le magukról a hintóhúzáshoz használt eszközeiket, hogy csatába szálljanak a fejetek fölött köröző ellenséggel. Akik lándzsákat hajítanak felétek és nyílpuska lövedékekkel lőnek titeket.
Mikor az egyik unikornis fogathúzó mellett meghal pegazus társa -fejbe lőtték-, mintha csak most ébredne rá, hogy tud varázsolni, gyorsan egy nagy védőburkot idézz mindannyiótok köré.
A burok oltalma alatt parancsszavak dördülnek és mindenki hozzátok siet, Füvészt is hozzátok vonszolja a sebesült póni.
- Teknősbéka alakzatba! A burok nem fog sokáig kitartani.
A griffek már el is kezdték buzogányokkal betörni. Ezt látjátok utoljára, mielőtt az eget is eltakarják a fémpajzsok.
- Tessék, őrült barátom.- mondja Sávosnak a veletek utazó, épp póni.- Most már nem menekülünk.
- Hallgasson Kova!- kiáltja a tiszt.- Na jól van, kell egy terv. Nyitott vagyok mindenkinek az ötleteire. Gyerünk uraim, sziporkázzanak!
"Amint a nap a horizont mögé bukott, és kigyúltak az első csillagok, eszébe jutottak az interjúk, amelyeket a balvégzetű Columbia legénységével rögzített. Lelki szemei előtt még mindig látta ragyogó, reményteli arcukat, emlékezett szellemiségükre és mosolyukra [...] Ahogy most a lemenő nap által narancssárgára és rózsaszínre festett felhőket nézte, újra meggyászolta azokat a bátor lelkeket, akik örökre eltávoztak az emberi világból.
A sűrűsödő homályba meredve, keserű gondolatai egyszeriben átadták helyüket valami másnak. Mintha nagy súlyt emeltek volna le a melléről. Lélegzetért kapott, és a levegő hihetetlenül édesen töltötte meg a tüdejét. Az érzés abban a pillanatban kitörülhetetlenül egybekapcsolódott benne a felhők szépségével.
[...] Nagy teher alól szabadult fel, amit addig öntudatlanul cipelt egész életében. És megértette.
Ötven-egynéhány évének valamennyi fájdalma, a félreértések, a sértődöttségek, mellőzöttségek, csalódások, az élet apró, mindennapos haláltusái most egyszeriben elszálltak. Helyükre pedig a megbocsátás mindent elborító érzése telepedett, úgy saját maga, mint embertársai iránt. Szeretet töltötte el minden és mindenki felé.
[...] Mielőtt egyáltalán rájöhetett volna, mit csinál, azon kapta magát, hogy sírdogálni kezd a tornác kis tóra néző hintaágyán ülve, szipog, és úgy itatja az egereket, ahogy tízéves kora óta soha."

James Stoddard: Csillag-vezére hányt-vetett hajóknak (részlet)
1

#151 Felhasználó nem aktív   SierraSix 

  • Amatőr Profi és Elementáli Sajt
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 214
  • Csatlakozott: 07-július 12
  • Location:Mögötted

Elküldve: 03 április 2014 - 08:56

Remek. Két tűz között vagyok. Egy hülye szilánk azt mondja, hogy mindenki hazug, erre rávágja az álszent kapitány, hogy nem akar zsarolni. Ezek a palik se hallottak a szabad akarat fogalmáról...
Bár ez már az elején kiderült. Kíváncsi vagyok erre az Úrra... vagy Vengerre...vagy ki a lóhalálára.
De az őr egy kicsit elbizonytalanított... hogy került ide? És miért másabb a terep?
"... ha a nem-tetszésemet lehetne fokozni, akkor új szót kéne kitalálni, hogy most milyen szinten van. Talán ez a vörös gizmó tudja. De legalább ez(vagy ő? Ki tudja...) "őszintébb", mint SzívárvÁlszent Kapitány...
Amúgyis, ki vagy mi hozhatott létre egy beszélő kristályt?
"
Átveszem a tárgyaimat, és berakom őket a táskába, amit a vállamra veszek.
- Kösz. - Morgom oda. - Majd meglátjuk, mi lesz ennek a vége.
Azzal a lendülettel hátat fordítok neki, és a küszöbön álló tiszt felé indulok.

"Ennél rosszabb úgyse sülhet ki..."
Sok ötletem van,de más kérdés hogy működnek-e.

Praise the Sun! - Solaire of Astora
1

#152 Felhasználó nem aktív   Bluedrake Miller 

  • Kormányzó
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 780
  • Csatlakozott: 02-január 12
  • Location:Szentistván

Elküldve: 24 április 2014 - 12:53

Szépmező Szárnya:

Kiérek az udvarra -" Most milyen hosszúnak érződött ez a folyosó."-, ahol ahogy meg volt beszélve, Rendmondó Úr a hintóm - pontosabban batárom- mellett vár rám. A Gálára mindig két alkalmazottam húzza ezt a díszes-aranyozott remekművet. Mindketten már hosszú idő óta szolgálnak engem és magasan képzett katonák. Igen. Bátran bízom rájuk az életem.
- Rendmondó Úr. Amíg távol vagyok, addig szokás szerint ön veszi át az irányítást kastélyom fölött.- Frakkom belső zsebéből kiemelem, és átnyújtom neki a kulcscsomót, mely ezt szimbolizálja.
- Ahogy korábban sem, úgy most sem okozom csalódást, uram. Mindazonáltal felhívom figyelmét, hogy időben térjen vissza. Ön is tudja, hogy holnap 9:40-re várjuk Bíborsüveg bárót. Tudja, milyen érzékeny egy személy.
- Jaj, ne is mondja.- igen, a holnapi nap fárasztó lesz. Beszállok a batárba.
- Érezze jól magát uram.- a hintó elindul.
- Úgy lesz.- intek vissza lakájomnak.
Azzal kifordulunk a kastélyból és beleveszünk Vágtaszeg sárgás fényekkel megvilágított estéjébe.
"Amint a nap a horizont mögé bukott, és kigyúltak az első csillagok, eszébe jutottak az interjúk, amelyeket a balvégzetű Columbia legénységével rögzített. Lelki szemei előtt még mindig látta ragyogó, reményteli arcukat, emlékezett szellemiségükre és mosolyukra [...] Ahogy most a lemenő nap által narancssárgára és rózsaszínre festett felhőket nézte, újra meggyászolta azokat a bátor lelkeket, akik örökre eltávoztak az emberi világból.
A sűrűsödő homályba meredve, keserű gondolatai egyszeriben átadták helyüket valami másnak. Mintha nagy súlyt emeltek volna le a melléről. Lélegzetért kapott, és a levegő hihetetlenül édesen töltötte meg a tüdejét. Az érzés abban a pillanatban kitörülhetetlenül egybekapcsolódott benne a felhők szépségével.
[...] Nagy teher alól szabadult fel, amit addig öntudatlanul cipelt egész életében. És megértette.
Ötven-egynéhány évének valamennyi fájdalma, a félreértések, a sértődöttségek, mellőzöttségek, csalódások, az élet apró, mindennapos haláltusái most egyszeriben elszálltak. Helyükre pedig a megbocsátás mindent elborító érzése telepedett, úgy saját maga, mint embertársai iránt. Szeretet töltötte el minden és mindenki felé.
[...] Mielőtt egyáltalán rájöhetett volna, mit csinál, azon kapta magát, hogy sírdogálni kezd a tornác kis tóra néző hintaágyán ülve, szipog, és úgy itatja az egereket, ahogy tízéves kora óta soha."

James Stoddard: Csillag-vezére hányt-vetett hajóknak (részlet)
2

#153 Felhasználó nem aktív   Bluedrake Miller 

  • Kormányzó
  • PipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 780
  • Csatlakozott: 02-január 12
  • Location:Szentistván

Elküldve: 10 augusztus 2014 - 02:47

Rúnakő és Sávos:

A következőket látjátok:
A védőburkon kívül találhatók a hintó maradványai és az alá szorult holttestek. Tetejét a griffek kitartóan ostromolják, már megjelentek az első repedések. Támadóitok tizenhatan vannak: három buzogányos (ők törik a burkot), három lándzsás, négy nyílpuskás és hatnál kard és (kettőnél)pajzs van. Mindannyian láncinget és itt-ott páncéllemezeket viselnek, valamennyiük szárnyaira pengéket erősítettek. Valószínűleg a parancsnokukat is megláttátok: a többi griff fölött repül és hevesen hadonászik kardjával különböző irányokba.

A burkon belül tizenketten vagytok, és a fejbe lőtt pegazus hullája. De még így is tudhattok soraitok között három pegazust. Közülük az egyik Szélzengő, akivel már odaát is találkoztatok. Rajta a már korábban leírt páncélzat van, hosszú kard lóg az oldalán, szárnyain nem pengék, hanem páncéllemezek vannak. A másik kettőn bőrvért van, de patáik páncélosak és sisakot viselnek; rövid kard és egy kis, kör alakú pajzs van náluk; valamint pengék a szárnyakon.
Kovával együtt három földpóni van. Kova felszerelése mindenben hasonlít Szélzengőére, de nála a hosszú kardon kívül pajzsa is van. A másik kettőnél csatabárdok vannak (természetesen pajzzsal); páncélzatuk, mint Kováé, csak kevésbé díszes. Sisakjaik homlokrészén tüskék vannak. Földpóni a tiszt is.
Unikornisból szintén három, ha Füvészt is bele vesszük, bár róla feltételezitek, hogy nem kapott semmilyen katonai képzést, ráadásul nehezebben is viseli sérülését, mint Szélzengő. Kevésbé páncélozottabbak, mint a földpónik, de ezt kompenzálja varázstudásuk. Fegyverzetük: hosszú kard, tőr és pajzs.

A közeletekben nincs semmilyen védelemül szolgáló dolog, vagy természetes képződmény; de tudjátok, hogy húsz kilométerre vagytok az a fővárostól. Ezt a távolságot egy pegazus elég hamar lerepüli.

Rúnakő, te nemrég fel lettél töltve mágiával. Sávos, téged pedig ismét felizgattak az események.

/Itt javaslom, hogy előbb játékon kívül beszéljétek meg, mi legyen a terv és ki kezdjen közületek. Terveteket muszáj megosztanotok a tiszttel!/


Rejtély:

A tragikus emlék hatására elfog a bánat és a mély lelki fájdalom, ahogy régi barátod ismét meggyászolod. Könnycseppeket hullatsz, de erős transzban vagy ahhoz, hogy parancsolni tudjál testednek és letöröld azokat.
Nem ezt érdemelte.
Nem szabadott volna így meghalnia.
Örökbe kellett volna, hogy fogadják. Hogy kellett volna jönnie egy párnak, akik szerették volna. Hogy egy napon a saját szobájában ébredhessen, ahol új szülei köszöntötték volna minden reggel. Hogy velük ehessen egy asztalnál finomabbnál finomabb ételeket. Hogy normális iskolába járhasson.
Hogy még több barátja lehessen...
Hogy élje azt az életet, amit valójában megérdemelt volna!
Hát olyan nagy kérés volt ez a Hercegnőktől?!
Mert egy ilyen jó lélek megérdemelte volna... hogy az egész világ szeresse.
És most mégis hol van? A hideg földben. Manehatten temetőjében. Egy nevetségesen egyszerű, fel se tűnő sírkő hirdeti a nevét és, hogy mettől meddig élt. Ennyi.
Ez nem adja vissza, ki is volt valójában; hogy kit veszített el a világ azon a szörnyű éjszakán.

Közben gyászod és szomorúságod egyre jobban elmélyül, ahogy felidézed a vele közösen eltöltött éveket: ahogyan együtt nevetettek, együtt szomorkodtatok. Ahogy megosztottátok egymással a szegényes harapnivalóitokat, rongyos ruháitokat. Ahogy együtt örültetek, mikor kidobva találtatok az utcán egy még egész jó állapotú matracot. Felsejlik, majd tisztán látod magad előtt kedves mosolyát.
És ettől, mint pulzár, szívedből szétárad testedben a hideg, a letargia. Kénytelen vagy a mellkasodhoz kapni, bár ezt sem te parancsoltad patáidnak.
- Szende!...- kiáltod erőtlen, végül elhaló hangon. Ismerős bizsergést tapasztalsz, szívverésed ismét lassul. Ürességet kezdesz érezni magadban, de nem zavar. Sőt! Jelen állapotodban úgy érzed, ez a legideálisabb: ide kell beleadnod e negatív érzelmeket. Az űr, amit egyszer majd újra meg lehet tölteni, ha akarják, ha hagyják. De te ezt most elutasítod, csak a hideg ürességre vágysz. Érzelmek temetője. Mintha egy hegyi forrás hideg vize fakadt volna testedben, ez a dermesztő érzés az elsőtől eltérően lassan „csordogál” szét ereiden keresztül minden porcikádba. Végül elhall.
Kinyitod a szemeid: még mindig könnyesek. Letörlöd őket és észreveszed, hogy ismét áttetsző a patád. Végignézel magadon. Magadon keresztül át látod, ahogy lebegsz a piros szőnyeg felett. Az átváltozás sikeres volt.

Míg te transzban voltál, Szellem is kísértetté vált és most előtted lebeg.
- Pontosan a fejünk felett néhány szinttel van a lakosztályod, majd szólok, ha megérkeztünk.- mosolyra húzza a száját.- Ezúttal te mész elől.


Piromén:

- Kérem, kövessen uram.- mondja a tiszt.
Rátértek arra a folyosóra, mit már a kapitány irodájából is láthattál. Bal oldalt üvegablakok, azon túl pedig a viharos idő, a zöld táj, és egy komoly védelemmel felszerelt erőd. Nem állsz meg, de így is elámulsz a látványtól, és főleg a gondolattól, hogy valamilyen varázslat folytán feltehetőleg több száz kilométert tettél meg pusztán annyitól, hogy átléptél egy küszöböt.
A folyosó jobb oldalán csupasz kőfal van. Semmi ajtó, semmi dísz. Vajon miért?
Hátrapillantasz. A két őr még ott áll, köztük ott az ajtó. Valamiért az az érzésed, hogy mikor átléptél azon, valami visszavonhatatlanul meg fog változni. Hogy jó lesz-e vagy rossz, még nem tudod.
De van egy sejtésed…
„- Ó, milyen gyorsan változtak a dolgok, igaz Piromén? Mikor már kezdted megkedvelni Szivárványvihart, egy erős, már-már igazolt balsejtelem kelt benned vele kapcsolatban.

/Párbeszéd kezdeményezése a „vörös kővel”./


Szépmező Szárnya és Fogyó Fény:
Még dolgozom rajta. Azért adom ezt így ki, hogy tudjatok közben írni. Azt remélem, hogy így újra fel tudom venni a régi iramot, plusz egy kis sürgetés ez nekem, hogy azelőtt végezek, hogy mindannyian írtatok volna. A frissítéseket, majd közlöm veletek.
"Amint a nap a horizont mögé bukott, és kigyúltak az első csillagok, eszébe jutottak az interjúk, amelyeket a balvégzetű Columbia legénységével rögzített. Lelki szemei előtt még mindig látta ragyogó, reményteli arcukat, emlékezett szellemiségükre és mosolyukra [...] Ahogy most a lemenő nap által narancssárgára és rózsaszínre festett felhőket nézte, újra meggyászolta azokat a bátor lelkeket, akik örökre eltávoztak az emberi világból.
A sűrűsödő homályba meredve, keserű gondolatai egyszeriben átadták helyüket valami másnak. Mintha nagy súlyt emeltek volna le a melléről. Lélegzetért kapott, és a levegő hihetetlenül édesen töltötte meg a tüdejét. Az érzés abban a pillanatban kitörülhetetlenül egybekapcsolódott benne a felhők szépségével.
[...] Nagy teher alól szabadult fel, amit addig öntudatlanul cipelt egész életében. És megértette.
Ötven-egynéhány évének valamennyi fájdalma, a félreértések, a sértődöttségek, mellőzöttségek, csalódások, az élet apró, mindennapos haláltusái most egyszeriben elszálltak. Helyükre pedig a megbocsátás mindent elborító érzése telepedett, úgy saját maga, mint embertársai iránt. Szeretet töltötte el minden és mindenki felé.
[...] Mielőtt egyáltalán rájöhetett volna, mit csinál, azon kapta magát, hogy sírdogálni kezd a tornác kis tóra néző hintaágyán ülve, szipog, és úgy itatja az egereket, ahogy tízéves kora óta soha."

James Stoddard: Csillag-vezére hányt-vetett hajóknak (részlet)
3

#154 Felhasználó nem aktív   Gabe 

  • Overwatch
  • PipaPipaPipa
  • Csoport: Tagok
  • Hozzászólás: 403
  • Csatlakozott: 20-december 11
  • Location:Source Code

Elküldve: 28 augusztus 2014 - 10:54

Sávos

Az események láncolata természetes módon ismét erőre sarkalltak. A védtelennek tűnő kíséretünk tagjai a legapróbb csodát várva szerették a lehető leggyorsabban egy használható tervet kiötölni, mialatt a pajzs csak romlott, töredezett a buzogányok csapásaitól és a pajzs-idéző fáradozásától.
Rápillantottam Rúnakő társamra. Ő lenne mellettem a másik, akinek semmi sérülése nincs, holott elismerem, egy ilyen rajtaütéstől lehetne rajtunk egy-két karcolás. Látom, ahogy Szilánkja rövid időre felvillan, ám a földipóninak talán sziporkázhatna így az elméje, vagy legalábbis mondhatna egy-vagy két ötletet, viszont másodpercek gyors múlásával sem hagyja egy hallgatag torka legalább egy köszörülést sem.
"Mégis mire számítanál Sávos..." hallatja fejemben hangját Lelkiismeret "Az önzés elemének hordozója sosem volt igaz csapatjátékos... viszont maga az Önzés... neki más tervei vannak!"
"Ó, igen?" mentális kérdésemmel meglephettem a testetlen Tébolyt, aki egy mentális hümmögéssel kezdve a következőt mondta.
"Természetesen... viszont ahhoz hadd beszéljen Téboly bátyád a felnőttekkel, míg te is megérted célodat!"
Mentális válasz helyett éreztem, ahogy a szilánkom felvillan, mivel a legtöbben rám pillantottak, majd éreztem, ahogy a torkom és álkapcsom, a testem teljes része elhagyta volna elmém irányítását, mint egy külső szemlélőként hallgattam, ahogy a Kövem irányítása alatt a következőket mondom:
- Lenne egy használható tervünk, viszont kockázatos a kivitelezése... - feleltem külsőleg vigyorogva a pajzs alatt rekedteknek, amire Kova kevésbé elismerően a következőt feleli:
- Remélem nem őrültebb, mint amit a szekéren mondtál!
- Óh, biztosíthatom, hogy ez az ötletvihar a fejemben nem holmi átverés... – felelem nevetve – viszont szükségem lenne az unikornisok, valamint Rúnakő fő segítségére! Ugyanis megkérnénk kedves Füvész barátnőnket, hogy tarthatná a pajzsot, mialatt mágiaszakos barátaink kicsit megbénítanák a nyílpuskás kollégákat.
- És abból mi lenne a haszon? – kérdezi Szélzengő.
- Erre szeretnék rátérni... - felelem vígan, mint egy kiscsikó, mikor folytatom tovább – ugyanis akkor én friss prédához hozzáférve, Kovafej és csapatával leölnénk a lebénult legyeket, valamint elterelnénk a figyelmet a mi postagalambunkról!
Az utolsó szóra patám Szélzengő vállára téved, aki dühösen a következőt feleli.
- Hogy mertél nevezni? – feleli a megnevezett pegazus, amire gyorsan magyarázatot is keres Lelkiismeret barátom.
- Te vagy a kulcsfontosságú figura, Szélzsenge barátom, ugyanis te elrepülsz a fővárosba erősítésért, mialatt mi, földipónik és unikornisok feltartjuk a figyelmet! Természetesen a két repülő társad az utánad repülőket feltartja, valamint kisegítene minket, mikor elég távol repülsz ahhoz, hogy ne kapjon el pár tollascsőrű vitéz.
- És utána mit csinálunk? – feleli a Kovának nevezett földipóni, amire kedélyes legyintve a következőt válaszolom.
- Ismétlés a tudás anyja tisztem, ugyanis az unikornisok röpképtelenné tennék a griffeket, mi kirohanunk a pajzsból, ártalmatlanítjuk őket, majd visszarohanunk, mialatt az unikornisok váltják a műszakot a pajzs fenntartása érdekében, míg meg nem érkezik az erősítés... kinek van ellenvetése?
Érzem, ahogy a kérdésem feltevésével kicsit megbillenve, de megint uralhatom testemet.
"Akkor az ígéret szép szó megint, Sávos barátom! Még mindig tartozol neki, nem kevéssel..."
"See, this is why I don't have friends! All they ever do is run around screaming causing problems for everyone until someone tries to kill them. Friends are like weeds that scream."
- Freeman's Mind; Episode 47.
2

#155 Felhasználó nem aktív   Kövesember 

  • Livin' the Dream
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Őstagok
  • Hozzászólás: 1.947
  • Csatlakozott: 17-január 12
  • Location:interwebs

Elküldve: 11 szeptember 2014 - 08:13

Rúnakő

Unalmas utazás, melyet kedves griff barátaink váratlan támadása zavar meg… Pár áldozat… A minket szállító szekér felborulása… Et cetera, et cetera... Csupa csodás esemény kis idő leforgása alatt, legalább sértetlen vagyok, nem úgy mint egyesek…
Tehetetlenül nézek szembe az előttem álló akadályok sorával, míg valamilyen tervet próbálok kovácsolni, hogy élve megússzam ezt a kellemetlen helyzetet. Ám elmém cserben hagy, egyetlen használható vagy értelmes gondolat sem kúszik elő sötét mélyéről. S mint derült égből villám, Sávos nyakékének köve felvillan és egy olyan tervet prezentál elénk, amitől szinte leesik az állam. Brávó…
“ Milyen ügyes kis tervet rittyentett össze, ez a tébolyult vad “ - jegyzem meg magamnak a pajzs oltalmában, miközben egyre hallom az arra záporozó nyílvesszők és buzogányok becsapódásainak ütemes csengését.
" A Téboly útjai kifürkészhetetlenek… Neki másképp működik az elméje mint a legtöbb teremtett lénynek… - nyomban hallottam Önző halk hangját a nyakamban lógó szürke kő belsejéből. Én csak megvonom a vállamat.
" Nem vagy igazán csapatjátékos jól tudom, de most szükséged van ezekre a pónikra, ahogy nekik is rád. Persze ha még szándékodban áll túl élni az előttünk álló helyzetet. - nem mondok semmit, teljesen igaza van. Elmém fogaskerekei nyomban elkezdenek hangosan kattogni, ahogy a lehetőségeket figyelembe véve, számolgatom a megfelelő megmozdulás lehetőségét.
- Akkor valamilyen bénító varázslatra lenne szükségünk, vagy csak vegyem el a testükben csordogáló mágiát? - morfondírozok félhangosan - A griffek mágiája nem túl finom és kifejezetten rágós, de akkor is eszméletüket vesztik. Ám ebben az esetben egyszerre csak egyre tudnám alkalmazni. Éhség úgy is jóllakott… Az a bénító mágia, amit ismerek meg sokkal gyorsabban működne és idő lenne még egyre is… Minőség vagy mennyiség? Ez itt a kérdés… Griffet elég régen csapoltam meg, de inkább legyen most több elintézve, mint csak egy… Igen, így jó is lesz... - amint végeztem motyogással egybekötött kis gondolatmenetem prezentálásával magam felé az unikornisokhoz fordítottam pupilla nélküli látószerveimet - Lesz itt valami, vagy egyszerűen megvárjuk míg szárnyas barátaink elhaláloznak végkimerülésben?
kép
0

#156 Felhasználó nem aktív   Terra 

  • Lemonwater
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Csikó
  • Hozzászólás: 2.361
  • Csatlakozott: 20-december 11
  • Location:You can't even imagine.

Elküldve: 23 szeptember 2014 - 08:19

Rejtély:

Szellem mondandójára nem felelek semmit, csak némán feltekintek a plafonra.
Másra számítottam. Az hittem könnyebb lesz. Hah, én naiv! Mégis mit vártam? Léggömböket meg konfettit? Mindegy. szóval néhány szinttel felettünk.
Szinte csak rágondolok, hogy felfelé akarok menni, és már felfelé is repülök, de a szárnyaim nem mozognak. Furcsa. Túlságosan is könnyen megy.
A plafonnál egy pillanatra reflexből lelassítok, de aztán nekibátorodva nekimegyek. Pár pillanatnyi sötét után, egy teremben találom magam. Egy szép nagy bálteremben. A helyiség nagy részében félhomály uralkodik, de így is egész jó látni. Csicsás falak, két oldalt az a jellemző lépcső, a plafonon festmények, melyek legtöbbje alikornisokat ábrázolnak, a falakat mozaikablakok teszik még változatosabbá, amiken halkan kopog a kinti eső.
- Egész kísérteties a hangulat. - Jegyzem meg a mellettem lebegő Szellemnek pár mennydörgés társaságában, aki felkuncog.
Majd odarepülők a terem közepén álló nagy szoborhoz, ami nem mást ábrázol, mint Vengert idealizált formában.
- Mpf. - nagyjából ennyi véleményre futja a szoborra tőlem, majd tovább szállok megvizslatva a terem többi részét. pár szekrényszerű valami, állványok amiken virágok, és vázák vannak, és egy hosszú asztal, amin tányérok, poharak, kések, villák, aknalak vannak. Gondolom ezüstből. Megpróbálom megfogni az egyik kést a patámmal, de az csak egyszerűen áthalad az asztalon. pár pillanatnyi álmélkodás után megpróbálom még egyszer, hasonló eredményekkel.
Ezután egykedvűen Szellemre tekintek.
- Csak koncentrálj arra, amit szeretnél. - Válaszként, csak bólintok, majd arra koncentrálok, hagy a kés felemelkedjen az asztalról. Pár pillanat múlva a kés ott lebegett az orom előtt. Majd aztán a szárnyam alá akartam rejteni, de az a mozdulat után hangos csörömpöléssel a földre zuhant.
Kínos mosollyal nézek Szelemre, aki mosolyogva szemléli, mit művelek, majd miután nem találtam már semmi érdekeset a bálteremben, tovább folyattuk utunkat, a lakosztályom felé.
A következő emeleten ismét egy folyosó volt, bár ez valamivel szélesebb volt, mint ahonnan elindultunk. a falon pár festmény volt, és pár méterenként ajtók. A festmények katonákat ábrázoltak.Tovább haladva egy szobába értünk, amiben egy ágyon egy szekrényen egy asztalon és pár széken kívül semmi nem volt. A legérdekesebb dolog itt egy pók volt, ami lassan szövögette hálóját a sarokban. Tovább haladva egy valamivel több berendezés volt. Egy kancáé lehetett, mivel egy sminkasztal is volt ott, tele mindenféle sminkelős izével, és egy papírcetli:
"Drága Luiza!
Annyira boldog vagyok, hogy megismerhettelek. Alig bírok várni, míg újra eljössz hozzám.
Egyszerűen imádom minden mozdulatodat, aranysárga sörényedet. Amikor a parkban sétálgatok,
ahol találkoztunk mindig te jutsz az eszembe, és az a pillanat, amikor beléd szerettem..."
- UNCSI. - Csattanok fel, és azzal a lendülettel el is hagytam a szobát. A következő emeleten egy szépen berendezett tágas szoba volt, szép bútorokkal, egy asztallal, amin mindenféle kaja volt, és egy baldahinos ágy, ami mellet egy kanca tevékenykedett.
Ekkor Szellem megszólalt.
- Megérkeztünk a lakosztályodba, Rejtély.- Erre az ágynál álló kanca kissé ijedten ránk nézett, amire én csak ennyit mondtam neki:
- Boo.
kép
1

Téma megosztása:


  • (8 Oldal)
  • +
  • « Első
  • 6
  • 7
  • 8


Gyors Válasz

  

1 felhasználó olvassa ezt a témát.
0 felhasználó, 1 vendég, 0 anonim felhasználó